2011. március 30., szerda

"Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni." /Mt 5,17-19/

Tudjuk, hogy Jézus úgy tette teljessé az ószövetségi törvényt, hogy egy új, mindent átfogó parancsot, a szeretet parancsát adta nekünk. S  ez a parancs egy teljesen új dimenziót, szemléletmódot tár fel előttünk: szeretettel nézni az összes parancsot, a szeretetet venni mércéül. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban?
Biztos, hogy mondtunk, vagy gondoltunk már valami hasonlót: „ez, vagy az még…talán…nem bűn”. Pontosan így viselkedtek a farizeusok Jézus idejében. Azt nézték csupán, eleget tesznek-e a törvény és előírások minden egyes betűjének. Nekünk azonban valami teljesen más a feladatunk, mert megkaptuk a tökéletességhez vezető parancsot, a szeretet parancsát. S ha ezt veszem alapul és mércéül gondolataimban, akkor nem így fogok gondolkodni: „mit kell még megtennem, hogy jó legyen, mit tegyek, hogy a törvénynek és parancsoknak eleget tegyek?”, hanem így: „mit tehetnék még, hogy jobban szeressek?

2011. március 29., kedd

"Jézus áthaladt közöttük és eltávozott"

Hányszor megesett már velünk, kedves testvéreim, hogy egy-egy ismerősünk, esetleg családtagunk megmondta a szemünkbe az igazat. Az igazat rólunk. Például azt mondta: „hogy lehetsz már ennyire önző?“, vagy „nagyon mogorva vagy!“, vagy bármi hasonlót. Biztos, hogy nem esett jól. Ami nyilvánvaló és érthető. Azonban érdemes lenne a mai evangélium alapján megvizsgálni azt, vajon nem viselkedtünk-e mi is hasonlóan mint az írástudók, vagy a farizeusok, akik haragukban el akarták űzni onnan Jézust, mert nem tudták elviselni a kritikát, az igazat.
Mert Jézus nagyon könnyen áthaladhat közöttünk, és eltávozhat.

2011. március 27., vasárnap

nagyböjt harmadik vasárnapja


A mai elég terjedelmes evangéliumban megfigyelhettük, kedves testvéreim, hogy az asszonyt, akinek hét férje volt, Szent János evangélista nem tekintette éppenséggel vallásosnak. S ha efelől valakinek kételye lenne, akkor János apostol óvatosan hozzáfűzi, akivel ez az asszony most él, az nem férje.

Jézusnak az ilyen asszonnyal történt beszélgetése sokkolt mindenkit, még a tanítványokat is. Nagyon finoman fogalmazva nem volt szokás a zsidók körében házasságtörő, többször elvált és szamariai asszonyhoz még szólni sem. Durvábban fogalmazva elképzelhetetlen, abszurd és megbotránkoztató magatartás volt ez. De hogy micsoda? Mondjuk ki: „beszélni a bűnös emberrel”. Mintha ők, a zsidók kevésbé lettek volna bűnösök, mint a többi nép. De ez már az ő dolguk. Ez volt akkor, ahogy kezdeni szoktuk az evangéliumot: „abban az időben”. De mi a helyzet ma?
 Tegnap olvastam egy érdekes, vagy inkább megdöbbentő statisztikát, mely szerint az elmúlt évben az anyaországban 100 házasságból 59 válással végződött. Tehát a házasságok több mint fele a válással végzi. S ha tartaná valaki magát a már említett zsidó magatartáshoz, akkor kb. az emberek felével nem állhatna szóba. Látjuk, Jézus viselkedése mennyire túlhaladta a tökéletességben korát, sőt, bármikor vizsgáljuk szavait, tetteit, tökéletesen megállja helyét minden korszakban. Legyen az a keresztény ókor, középkor, vagy újkor, vagy posztmodern, vagy mások szerint nevezzük a mait jelenkornak. Jézus erkölcsei, tanítása idők feletti.
         János evangélista pontosan meglátta, hogy nem egyszerűen Jézus és egy bűnös nő párbeszédét rögzíti, hanem Jézus pedagógiáját, nevelését, tanítását, aki sokszor éppen a félreértéseken keresztül vezet az igazságra. Sokszor ilyen megdöbbentést keltő módon hívja fel az emberek figyelmét.
         Jézus szóba állt azzal, akivel mások nem. Nővel, bűnössel, szamariaival, vagyis túllép az előítélet kategóriáin. Az Isten ugyanis nem rasszista, nem is képmutató. S mikor az is nyilvánvaló lesz, hogy Jézus tudja, most is bűnben él az asszony a „nem férjével”, az asszony számára ekkor válik világossá, Jézus pontosan tudatában van erkölcsi és szociális helyzetével.
         Elszoktunk attól, vagy lehet, még meg sem szoktuk, hogy Jézus nem gondolkodik házas és elvált kategóriákban. Elszoktunk, hogy Jézus nem csak a templomba járókkal, hanem a magukat bűnösnek tartókkal is szóba akart állni. Hisz Jézus azért jött, hogy örömhírt hozzon! Az Isten nem a bűnösök ellensége, hanem üdvösségre tanítója és megváltója akar lenni. „Nem akarom az Istentelen halálát, hanem hogy letérjen útjáról és éljen” – imádkozzuk naponta a nagyböjti időben.
Mi sokszor nehezen választjuk szét a bűnt és a bűnös embert. Nehezen tudjuk tiszta szívből elutasítani a bűnt, és lelkesen támogatni a bűnös ember megtérését. Pedig ez lenne a küldetésünk, ha Jézus követségébe akarunk járni. Különben éppen mi, a követek rossz hírét keltjük Uruknak, aki a mai evangéliumban is Jákob kútjánál bemutatta a pedagógiát.
Azonban lehet, fel sem fogjuk, milyen szerencsések vagyunk mi, akik ma az Isten házába jöttünk, s részt veszünk a legszentebb áldozatban. Mert az Úr nem csak megmutatja, mit és hogyan kell tennünk, hanem megadja kegyelmét a szentségekben, a szentáldozásban, hogy ne legyen példája elérhetetlen. Mi vagyunk, kedves testvéreim azok, akik valóban élő vizet kapunk, mely után nem fogunk szomjazni. Éljünk ezzel a lehetőséggel!

2011. március 25., péntek

„Gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni” /Lk 1,26-38/

A mai kor embere nagyon, de nagyon nem szereti, ha parancsolgatnak neki. De ne beszéljünk csak általánosságban! Valljuk be, mi sem szeretjük, ha parancsolnak nekünk. Minden harag, düh, indulat, idegesség, felháborodás előjön rajtunk, hogyha kívülről megmondják, ha valaki más mondja meg, mit kell tennünk. És ha ilyenkor meg is tesszük, amit a másik – mondjuk a főnök a munkahelyen – parancsol, a legtöbbször csak dühvel, indulattal…és kényszerből.
 Teljesen más azonban a helyzet, ha szabadon, minden befolyástól függetlenül mondhatunk igent vagy nemet a másiknak. Ha felajánlanak valamit, és mi igent mondunk, teljesen máshogy állunk hozzá az adott dologhoz.
Ha ezek alapján vizsgáljuk meg, nézzük át a mai evangéliumot, Mária magatartása minden bizonnyal különleges.  Az angyal így szólt hozzá: „Gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni”. Az Isten – angyalán keresztül – nem kérdezett semmit, nem is javasolt, hanem tényként adott tudtára három dolgot: fogansz, szülsz és elnevezed. Csak képzeljük el, hogy mi is kapnánk egy ilyen, vagy bármilyen hasonló hármas parancsot. Ezt, meg azt, meg amazt fogod megcsinálni…harag, düh, indulat…tudjuk, miről van szó.
De Mária nem dühöngött, nem jöttek elő az indulatai, hanem beleegyezett, elfogadta a „parancsot”. De nem csak úgy egyszerűen elfogadta, hanem teljes mértékben egyesült vele – az Isten akaratával. Nem ő választotta és nem ő tervezte ezt, de ő fogadta el és ő egyesült vele. Teljes mértékben. Ő összekapcsolta azt, ami a mi büszke természetünkben teljes ellentétben áll egymással: a parancsot és az azt elfogadó önkéntes szeretetet. Mert ő nem a saját elképzeléseiben kereste a boldogságot, az örömet, hanem Isten tervében. A parancsra nem azt mondta: én azt nem akarom! Hanem a parancs hallatán azon gondolkodott és azt kereste, hogyan és milyen módon van benne elrejtve az ő saját boldogsága.
Mária közbenjárása ma kérjük Istenünket, segítsen nekünk hasonló szabadsággal és örömmel igent mondani életünkben az Isten tervére, és ebben találjuk meg vágyaink minden beteljesülését!

2011. március 24., csütörtök

"Volt egy gazdag ember..." /Lk 16, 19-31/

Manapság nagyon jól megfigyelhetjük, hogy egyre csak nő és nő a különbség az emberek, az emberek életszínvonala között. Ha a mai evangéliumot vesszük alapul, így is fogalmazhatnánk: egyre több a nagyon gazdag, és egyre több a nagyon szegény Lázár. Mi, még ha nem is tartjuk magunkat gazdagnak, mindenképpen a világ „jómódú” emberei közé tartozunk, akiknek van mit ennünk, innunk, van tető a fejünk fölött. Higgyük el, gazdagok vagyunk!
S így az evangélium alapján mindenképpen vigyáznunk kell, nehogy az említett gazdag ember sorsára jussunk. Ugyanis amint egy kicsivel is növekszik a jólétünk, talán így is mondhatjuk: „gyarapszik a vagyonunk”, úgy nő a felelősségünk a Lázárok iránt.
A nagyböjti idő egyik alap tevékenysége és „követelménye” az alamizsnálkodás. Sikerült ezt már legalább egyszer megtennem ebben a nagyböjtben? Ha még nem, itt az idő… „most van itt az alkalmas idő…”

2011. március 22., kedd

„Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” /Mt 23,1-12/

Az egész mai evangéliumi részt az utolsó mondat foglalta össze röviden: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Minden emberben megvan a vágy a dicsőség után. Mindenkinek jól esik, ha megdicsérik vagy elismerik. Aki tagadja ezt, több mint valószínű, már az álszentség bűnébe esett. A dicséret azonban saját magában nem rossz. Az a döntő, hogyan viszonyulunk mi hozzá. És ez sokszor a mi válaszunkból derül ki a dicséret hallatán. Az „ó, ugyan, semmiség!”-et talán mi sem gondoljuk komolyan, ha tényleg a fárasztó és kitartó munkánk gyümölcsét dicsérik. A megoldás az lehet, ha a sikert a Teremtőnek tulajdonítjuk, áthárítjuk Rá a dicséretet. Talán csak ennyi: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!”

Ma délután 17:00-kor keresztút

lesz templomunkban.

Nagy szeretettel várunk mindenkit, 
aki szeretne egy újabb lépéssel 
közelebb kerülni az Istenhez
az ő szenvedésén keresztül.

2011. március 21., hétfő

"Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas" /Lk 6,36-38/

Tudjuk, hogy a nagyböjtnek az a lényege, hogy bűnbánatot tartsunk, s hogy ez által megtisztuljunk bűneinktől. Ez mind azonban azért van, hogy egyre jobban hasonlítsunk az első bűn nélküli emberpárhoz, ahhoz, amelyik a legjobban hasonlított az Istenhez, akinek a képmására teremtetett.
Végső soron tehát azért van ez a nagyböjti időszak, hogy általa az Istenhez váljunk hasonlóbbakká. Ma pedig konkrét példáját kaptuk annak, mit is kell tennünk, hogyan is kell viselkednünk. Mert csak így apránként, konkrét tettekre összpontosítva tudunk megjavulni. Ma az irgalmasságot, a megbocsátást gyakoroljuk. Higgyük el, lesz rá elég alkalom még lehet, ebben a mai szentmisében is, de otthon, a szentmise után mindenképpen.

2011. március 19., szombat

„Uram, jó nekünk itt lennünk.” /Mt 17,1-9/

 Mindannyian ismerjük ezeket a szavakat, s tudjuk azt is, Szent Péter apostol szájából származnak. Tudjuk továbbá azt is – hisz az imént is hallottuk – , hogy Jézus színeváltozásakor elragadtatásba esve mondta ki ezeket a szavakat: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. De vajon mi történt? Miért volt ott olyan jó? Megtörtént már máskor is, hogy Jézus ezt a három apostolt külön vitte valahova, de sehol nem mondták – pontosabban: nem tudunk róla, hogy mondták volna – , maradjunk. Sőt, később megtörtént az is, hogy elragadtatás helyet elaludtak.
Arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény.” – ez történt. „Nem szorulnak rá a lámpa világosságára, sem a nap fényére” – írja Szent János apostol a jelenések könyvében a mennyei Jeruzsálemről, a mennyországról. Itt egy rövidke kis bepillantást nyerhettek tehát Krisztus országának dicsőségébe. Megérezték az Isten közvetlen közelségét s hallgatták a mennyei párbeszédet Jézus, Mózes és Illés között.
Péter apostol azonban mintha mindent elrontott volna: hirtelen közbeszólt. Nem elégedett meg azzal, amit látott. Nem volt neki elég még az sem, hogy olyan eseménynek lehetett a szemtanúja, mint amilyennek soha máskor. Ő akkor is beszélni, cselekedni akart, nem bírta ki szó és tettek nélkül. Persze nem elítélni akarjuk őt, csupán a szentíró szavai szerint értelmezzük és szemléljük a történteket. De mihelyst elkezdett beszélni, felhő borította be őket, s egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”. Őt hallgassátok.
Valljuk be, sokszor nehéz a hallgatás. Talán azért, mert szeretünk sokat beszélni, talán mert időpazarlásnak vesszük a hallgatást. Sokszor, még itt az Isten házában is, mikor csodálatos dolgoknak lehetünk a tanúi. Néha még a szentmise alatt is a rózsafüzért mondjuk, vagy esetleg másokkal beszélgetünk, ha nem is szóval, de gondolattal máshol vagyunk…mert nem látjuk igazi értelmét a hallgatásnak.
S valóban a néma, semmittevő hallgatás sokszor időpocsékolásnak tűnhet, és talán az is. De a ma hallott isteni szó nem azt mondta: „Ez az én szeretett fiam, hallgassatok”. Hanem „őt hallgassátok”. Krisztusra figyelni a csendben, ez a lényeg, amiről ma az Atya beszélt. A szentmisében, a Szentírás olvasásakor…hallgatni az Isten szavát. És ha adódik egy rövid csend – most a nagyböjt időben talán gyakrabban – , akkor igyekezzünk azt a csendet hallgatásra váltani. Tétlen hallgatás és várakozás helyett hallgassuk az Istent, és mélyüljünk el benne…

Szent József

Ha megnézzük egy-egy szentünk életét, egy érdekes dologra lehetünk figyelmesek. Ezek az emberek szinte egytől egyig előre eltervezték életüket, mint minden más, mondhatjuk „normális ember”. Az egyik egyszerű halász szeretett volna lenni egész életében, a másik katona, a harmadik jó feleség… mind egytől egyik előre eltervezte, mi hogyan is lesz. Megvolt a saját terv. De a szentek életébe Isten mindig valamilyen módon beleszólt. Volt, hogy a lehető legszemélyesebben: „hagyd ott a hálót! Gyere és kövess engem.” Volt, hogy egy égő bokorból jött a hang „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.” Volt, kinek álmában szólt…
Mai szentünkkel – Szent Józseffel – sem volt ez máshogy. Megvolt a foglalkozása és munkája. Közben megtalálta élete párját. Meg volt az eljegyzés. Minden át volt gondolva…de pár hónappal az eljegyzés előtt kiderült: Mária gyermeket fogant. Ezzel minden megváltozott. Rosszabbra vagy jobbra? Gondoljunk bele: Változhat-e valami rosszabbra, mint elterveztük, ha Isten „szól bele” a dolgokba, vagy eseményekbe?
A kérdés csupán annyi, hogy mi hogyan viszonyulunk a „változáshoz”. Mennyire akarjuk az Isten tervét megvalósítani, és mennyire ragaszkodunk a mi saját kis elképzeléseinkhez. A szentek sem örültek azonnal, nem mondták: „Hurrá, változott a terv! Más lesz a jövő!”. Nekik is sok erőfeszítésbe került, míg megértették, amit az Isten kínál, az mindig jobb. Még ha nehezebb is, még ha más is…
Szent József, mai szentünk példáján felbuzdulva igyekezzünk meglátni és elfogadni azokat a változásokat az életünkben, melyeket az Isten ad nekünk. 

2011. március 18., péntek

"Hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb..." /Mt 5,20-26/

Sokszor, és talán úgy hisszük, jogosan gondoljuk: Az Isten mindig meghallgat, bármikor szólok hozzá. Nincs imádságunk, mely eredménytelen lenne, nincs helyzet, mikor az Úr ne hallgatna meg.
Azonban azt aligha gondoljuk: felülbírálhatjuk magát Jézus Krisztust. Ő pedig a mai rövid evangéliumi részben azt mondja: ha imádkozni akarsz, szólni az Istenhez, előbb ki kell békülnöd embertársaddal. Ne vonjuk kétségbe szavait, s ne gondoljuk, lehet úgy is imádkozni, ha valakire haragszok, még ha talán jogosan is. Vegyük halálosan komolyan: „…hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel.

2011. március 17., csütörtök

"...bár rosszak vagytok, tudtok jót adni..." /Mt7, 7-12/

Sokszor kaptunk már Jézustól tanítást, amit egyedül a hitünkbe kapaszkodva, az isteni szavak tekintélyére hagyatkozva foghattunk fel és hihettünk el. Ez mondhatjuk, csak nekünk, hívőknek kedvezett. Mert aki nem hívő, és nem hisz az Isten szava rendíthetetlen igazságának, aligha vette komolyan azokat a tanításokat. Ma azonban Jézus racionálisan, csupán a józan emberi észt veszi alapul. Helyes és hiba nélküli gondolatmenettel bizonyítja: Isten valóban megad nekünk mindent, hisz szeret minket.
Ezért ma mélyebben gondolkodjunk el azon, hogy az Isten valóban megad mindent, amire szükségünk van, hisz szeret minket. S a nehéz időkben erre a mai egyértelmű igazságra tekintsünk vissza, hogy ebből merítsünk tiszta, józan észt, s egyben isteni tanítást.

bIBLIAVERSENY iPOLYVARBÓN - képek

Ahogy arról már korábban beszámoltunkközségünkben került megrendezésre  az ipolysági és a nagykürtösi esperesség iskoláinak bibliaversenye az alapiskola kategóriában. íme egy rövid képes beszámoló:

A zsűri

Az egyes csapatok "akcióban":






...a mi kis csapatunk ;)


Balga Zoltán atya, a verseny koordinátora




a zsűri munka közben
Parák József atya, Ipolynyék

Hlédik László atya, Palást

Mahulányi József atya, Ipolyság

Balga Zoltán atya, Ipolyság

Egy a sok feladat közül

A díjkiosztás:




a versenyzők...

...felkészítőikkel együtt

Köszönök mindenkinek mindent! Elsősorban Istennek, másodsorban, akiket köszönet illet: résztvevők, felkészítők, zsűri, szakácsnő, igazgatónő, stb...


A többi kép itt tekinthető meg.

2011. március 16., szerda

"Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg." /Lk 11, 29-32/

Mi, kedves testvéreim, akik ma eljöttünk az Isten házába, talán nem is várjuk, de mégis: szemünk előtt fog megtörténni a legnagyobb csoda – maga a hatalmas Isten jön el egy 3 cm átmérőjű ostyába és egy fél deci borba. A legnagyobb csoda megtörténik. Minden egyes szentmisében. Köszönjük meg ma az Istennek, hogy szemtanúi lehetünk ennek, de egyben kérjük is őt, növelje hitünket. S ha bármikor csodát szeretnék kérni vagy látni az Istentől, az legyen az első, hogy eljövünk a szentmisére. Ne érjük be semilyen kisebb csodával! A legnagyobb csodát tapasztaljuk meg! Itt, a szentmisén. 

Bibliaverseny Ipolyvarbón

Ma községünkben megrendezésre került az ipolysági és a nagykürtösi esperesség iskoláinak bibliaversenye az alapiskola kategóriában. Hazai csapatunk a jeles 6. helyen végzett. Gratulálunk nekik és büszkék lehetünk tagjaira.
Nemsokára képes beszámolót olvashattok oldalunkon.


Ide kattintva már olvasható is.

csapatunk

2011. március 15., kedd

mÁRCIUS 15. - fáklyás felvonulás, egy pár hangulatkép

A nagyításhoz kattints a képre


a többi kép:


prédikáció - mÁRCIUS 15.

Kettős esemény gyűjtött ma minket egybe, Krisztusban szeretett testvéreim! A mai dátumot hallva és erre ébredve mindannyiunk szívét valami érdekes, de minden bizonnyal kellemes, bensőséges melegség és átérzés tölti el. Március 15-ét ünnepeljük, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseményét, a nemzeti öntudat egyik alappillérét.
De míg szívünk és lelkünk telve van ezekkel az emlékekkel, most, ma délután 15 óra 30 perckor mégsem hazafias ünnepélyre, hanem szentmisére gyűltünk össze. Azért, hogy újra leboruljunk Istenünk előtt, megadjuk neki a kellő tiszteletet és imádatot, valamint újra – első szent királyunk példáját követve – felajánljuk országunkat, nemzetünket az Isten anyjának, Boldogasszony, Anyánknak, régi nagy Pátrónánknak.
De vajon két teljesen különböző szándék és érdek játssza a meghatározó szerepet ezen a mai napon? Teljesen külön áll vallásunk és a nemzetünk? Nem. Mi azért jöttünk ide, hogy ma is tetteinkkel valljuk meg: a magyarság és a kereszténység eggyé kell, hogy összeforrjon. Ma eljöttünk az Isten házába, hogy nemzeti ünnepünk emlékezésit Isten színe előtt állva megszenteltessük.
A legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások – írja korunk egyik jelentős teológusa. Ha valaki egyszer képes lenne leírni, mit jelent egy kézfogás, vagy mit jelent egy búcsút intő kézmozdulat, a legnagyobb tanítója lehetne az egész emberiségnek. Találkozunk ma emberekkel, testvéreinkkel, honfitársainkkal határon innen, és határon, pontosabban kis folyónkon túlról. Talán telefonon beszéltünk egymással egyszer-kétszer, vagy talán többször is az évben. De ma találkozunk. El tudnánk mondani, mit jelent, vagy mi mindent foglal magába egy-egy mai őszinte és szívből jövő, határozott kézfogás? Mi minden van mögötte? A közös barátságunk? Történelmünk? Sorsunk? Ez mind kevés… hiába beszélünk erről telefonon, hiába próbáljuk ezt elmondani, nem fog sikerülni. Csak mikor kezet fogunk talán egy év után, újra, akkor értjük meg, hogy a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások. Tehát nem a sok beszéd, hanem valami más a lényeg. A személyes kapcsolat.
Mai szentírási szakaszunk is hasonlóan int minket: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk!” Mi is talán imádkozunk esténként, napközben…de lehet, sokszor csak telefonon, sokszor csak messziről beszélünk Istenünkhöz. De ha tanulunk a mai imádságból, amit Jézus tárt fel nekünk és Istent Atyánknak szólítjuk, akkor nem csak hogy kezet fogunk vele, mint mi ma egymással, hanem átöleljük őt, őt, magát az Istent. Ahogy a gyermek átöleli szüleit akkor is, ha szomorú, akkor is, ha vidám, akkor is ha hibát követett el. Mi is,ha ezt az imádságot, amit mindannyian ismerünk tiszta szívből, őszintén mondjuk, átölelhetjük az Isten. És nem csak évenként egy-egy nagy ünnepen, mondjuk karácsonykor, húsvétkor, vagy a mai ünnepség alkalmával, mikor az Isten házában vagyunk, hanem minden egyes nap, amikor elmondjuk ezt az imádságot.
Ez a mai, a Miatyánk talán a „leghétköznapibb” imádságunk. De ünnepivé, felemelővé, lelkesítővé válik, ha őszinte, tiszta szívvel imádkozzuk. A mai „ünnepi” kézfogásunk és a mai már nem „hétköznapi”, hanem szintén „ünnepi” Miatyánkunk hozzon közelebb minket egymáshoz, mindannyiunkat pedig közelebb Istenhez.

mÁRCIUS 15.

Nagy szeretettel várunk mindenkit a mai ünnepségsorozatot nyitó szentmisére 15:30-kor 
az ipolyvarbói római katolikus templomba.

2011. március 13., vasárnap

nagyböjt első vasárnapja

A mai „nagyböjt első vasárnapja“ tudjuk, azt jelzi, hogy ma, vagy a napokban kezdődött el a nagyböjti időszak.
De hogy mi is a lényege a nagyböjtnek, talán már nem tudjuk olyan pontosan. A nagyböjti idő ugyanis két részre tagolódik. Az elsőben (hamvazószerdától virágvasárnapig) a bűnbánati jelleg a legfontosabb, és nem Krisztus szenvedése. Tehát ilyenkor, a nagyböjt elején nem Krisztus szenvedésére kell gondolnunk, hisz ha figyelmesen hallgatjuk a miseszövegeket, az olvasmányokat, az evangéliumot, sehol nem hallunk Krisztus szenvedéséről. A bűnbánat itt a lényeg, ezen van a hangsúly. Így mi is ezen a vasárnapon a bűnbánatról kell, hogy beszéljünk.
Erre buzdítanak az olvasmányok, erre ösztökél Egyházunk: Tartsunk bűnbánatot! A mai evangéliumban hallottuk, amint Jézus a Sátán minden csábítását és támadását a Szentírás szavaival védett ki. Így nekünk is az ő példáján felbuzdulva az a teendőnk, hogy a Szentírás szavait „halál komolyan” vegyük. Elfogadjuk azokat, mint a legbölcsebb és isteni tanítást.
A bűnbánatnak azonban a legelső és egyik legfontosabb része a bűnök meg-, illetve beismerése. Mindannyian bűnösök vagyunk. Maga a Szentírás, amiről az előbb beszéltünk, ezt mondja: „Aki azt állítja, hogy nincs bűne, az hazudik”. Lehetünk fiatalok, idősek, egyedül élők, vagy családosok, vannak bűneink. A kérdés csak az, hogy mennyire vesszük észre ezeket. Mennyire tudatosítjuk bűneinket. Mert ha azt mondanánk: „nincs bűnünk”, magával az Isten szavával szállnánk szembe.
Most nagyböjt elején lassan, de biztosan, aprólékosan nézzük át a parancsokat, és vizsgáljuk meg alaposan lelkiismeretünket, hogyan, mikor és mivel vétettünk Istenünk ellen. Ma az első parancsot kaptuk „vizsgálatra”: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ha valakit vagy valamit imádunk, akkor minden bizonnyal sok időt szentelünk neki. Sőt, a legtöbb időt ennek szenteljük. Biztos, sokan tudjuk, kiről is van szó, ha azt mondom: Béci, Szandika, Alekosz… sőt, nem csak hogy tudjuk, de talán tudunk róluk jó sokat…ismerjük az életüket, vagy legalább is annak egy részét…és azt jó alaposan. De vajon tudunk-e legalább ugyanannyit Szent Erzsébetről, mint Szandikáról (aki már, igaz, kiesett). Szent Ágostonról, mint Alekoszról? Szent Pálról, mint Jerzyről. Ha mi valóban Istent imádjuk, akkor neki szenteljük a legtöbb időnket is. Vajon mennyit olvassuk otthon a Szentírást, a Szentek életét, és mennyi idő megy el a TV-vel, vagy az internettel?
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”… most a böjti időben szenteljünk több figyelmet és időt az Istennek, hogy valóban ő legyen az első és legfontosabb az életünkben.

2011. március 11., péntek

„Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek?“ /Iz 58,1-9/

Vajon mi tudjuk, milyen böjt is tetszik az Istennek? Az egész mai olvasmány erről szólt: csak az a böjt, amelyet embertársainkon keresztül áldozunk az Istennek. Mert nem lehet Istent szolgálni a felebarát szolgálata nélkül. Nem tudjuk szeretni az Istent, ha nem szeretjük embertársainkat.
Gyönyörűen fogalmazta meg Szent Ágoston már 1600 évvel ezelőtt: "Ha szereted a felebarátodat, és gondját viseled neki, útnak indultál. És hová mész, ha nem az Úrhoz, hozzá, akit teljes szívünkből, lelkünkből és értelmünkből szeretnünk kell? Valójában még nem érkeztünk meg az Úrhoz, de a felebarátaink itt vannak velünk. Ezért aztán viseljétek gondját azoknak, akikkel együtt mentek az úton, hogy elérkezzetek Hozzá, Akivel maradni vágytok.”

Keresztút

Keresztúti ájtatosságot végzünk ma 16:30-tól varbói templomunkban.


Jöjjünk el, s legyen nagyböjti mottónk: 


"Többet, mint máskor. 
Jobban, mint máskor."

2011. március 9., szerda

„A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat!” /Joel 2,12-18/ Hamvazószerda

Ma elkezdődött a nagyböjt, melyről tudjuk, hogy egy felkészülési időszak. Tehát ez az ünnep sem saját magáért van, hanem előkészít egy másikat. Rettentő fontos szerepe van azonban mindig a felkészülésnek egy-egy nagy eseményre, ünnepre. Mérhetetlenül fontos, hiszen a húsvét, Jézus Krisztus halálból való feltámadása – melyre mostantól negyven napig készülődünk – Egyházunk legjelentősebb, legfontosabb ünnepe. Illő és nélkülözhetetlen, hogy ne csak úgy az ölünkbe hulljon ez az örömnap, hanem fel legyünk rá készülve, mikor eljön. Mert olyan lesz a megérkezés, amilyen az előtte való várakozás.
A mai evangélium pedig ad egy „útmutatást”, hogyan kell felkészülnünk, hogyan kell készülnünk. Három dologról szólt, melyet már talán mindannyian ismerünk: alamizsnálkodás, imádság és böjt. Ezt a hármat elsősorban Isten színe előtt kell gyakorolnunk – erre figyelmeztetnek Jézus szavai: ne hivalkodjatok, ne az emberek szeme láttára, s ezt hangsúlyozza Joel próféta is: „A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat!
Külsőleg semmi változásnak nem kell beállni most rajtunk. Ugyanúgy kell, hogy kinézzünk, mikor kimegyünk a templomból, mint mikor bejöttünk. Nem kell a mogorva, gyászos arc a böjttől, vagy a szomorúságtól. A szívnek kell változni. Annak, ami az Isten előtt a legfontosabb. A rejtekben kell változnom. Így nem azért fogok böjtölni, mert ezt „így kell a böjtben”, vagy mert le akarok fogyni. Nem azért fogok alamizsnálkodni, hogy azt leírhassam az adóból. Mindezt azért fogom tenni, mert a szívem ezt diktálja. Nem parancsból, hanem szeretetből, bűnbánatból valamint a jóra és szentre való vágyakozásból.
Ma és mától kezdve a szívünket szaggassuk meg, és ne a ruhánkat!

"Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösségé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is!" / Joel 2,12-18/


Joel próféta ezekkel a szavakkal 
invitál ma, Hamvazószerdán mindannyiunkat 
az Isten házába. 
Jöjjünk és emlékezzünk, 
mik vagyunk és mivé leszünk.

Temetés és változás a szentmisék rendjében

Csütörtökön, 2011. március 10-én d.u. 14:00-kor lesz elhunyt Cserník Ferenc testvérünk temetése. 
Az érte végzett gyászmise pedig szombaton, azaz 2011. március 12-én d.u. 16:00-kor lesz. 
így a szobat reggeli szentmise elmarad.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki. 
És az örök világosság fényeskedjen neki.
Requiescat in pace!

2011. március 8., kedd

"Azok igen elcsodálkoztak Jézus feleletén" /Mk12,13-17/

Ha csupán felületesen olvassuk a mai evangéliumi részt, semmi rossz nincs a farizeusok kérdésben. De a bevezetőből megtudtuk és mélyebben megértettük, nem tiszta szándékkal kérdezték Jézust. Nem jó választ, nem felvilágosítást vártak, hanem valami mást. Tőrbe akarták csalni.
Biztos, hogy nekünk eszünkbe sem jut talán soha, megpróbálni Istent tőrbe csalni. Nem merészkednénk addig. És úgyis tudjuk, nem mi „nyernénk”.
De vegyük ki a jót, a tanulságot ebből az eseményből is. Bármilyen megválaszolatlan, vagy megválaszolhatatlan kérdésünk van, bármilyen kilátástalan, megoldhatatlan a helyzet. Kérdezzük az Istent. Higgyük el, mi is meglepődünk majd az isteni bölcsességen, mely mérhetetlenül felülmúlja a mi észjárásunkat.

2011. március 6., vasárnap

Isten igazságossága a Krisztusba vetett hit által nyilvánult meg - XVI. Benedek nagyböjti üzenete

A szentatya 2010. augusztus 4-én. Saját felvételek.
Kedves Testvéreim!
Minden évben a nagyböjt alkalmával az Egyház arra hív minket, hogy őszintén megvizsgáljuk életünket az evangéliumi tanítás fényében. Ebben az évben az igazságosság gazdag témájában szeretnék néhány gondolatot javasolni, a páli megállapításból kiindulva:Isten igazságossága a Krisztusba vetett hit által nyilvánult meg (vö. Róm 3,21–22).

Igazságosság: „dare cuique suum”
Először is megállok az „igazságosság” szó jelentésénél, amely a III. századi római jogász, Ulpianus közismert kifejezése szerint a köznyelvben azt jelenti: „mindenkinek megadni, ami megilleti - dare cuique suum”. Valójában azonban ez a klasszikus meghatározás nem pontosítja, mit jelent az, „ami megilleti”, amelyet mindenkinek biztosítani kell. Amire az embernek leginkább szüksége van, az törvény által nem biztosítható számára. Ahhoz, hogy létét teljességgel élvezhesse, valami bensőségesebbre van szüksége, amit csak ingyenesen kaphat meg: azt mondhatnánk, hogy az ember abból a szeretetből él, amit csak Isten adhat meg neki, minthogy saját képére és hasonlatosságára teremtette meg. Természetesen hasznosak és szükségesek az anyagi javak – egyébként Jézus maga is törődött azzal, hogy meggyógyítsa a betegeket, jól lakassa az őt követő tömegeket, és bizonyosan elítéli azt a közömbösséget, ami ma is emberek millióit kényszeríti halálra az élelem, a víz és az orvosság hiánya miatt –, ugyanakkor az „osztó” igazságosság nem adja meg az embernek mindazt, „ami megilleti”. Mennyivel inkább szüksége van ugyanis Istenre, mint a kenyérre. Szent Ágoston megjegyzi: „ha az igazságosság az az erény, amely mindenkinek megadja, ami megilleti…, nem igazságosság az ember részéről az, ami elvonja az embert az igaz Istentől” (vö. De civitate Dei, XIX, 21).

Honnan ered az igazságtalanság?
Márk evangélista idézi Jézus következő szavait, amelyek ahhoz a korabeli vitához kapcsolódnak, hogy mi tiszta és mi tisztátalan: „Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná…, ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat” (Mk 7,15.20–21). Az ételre vonatkozó közvetlen kérdésen túl a farizeusok reakciójában az ember egyik állandó kísértését fedezhetjük fel: egy külső okban azonosítani a rossz eredetét. Sok modern ideológia, ha jól megnézzük, ezt a feltételezést hordozza: mivel az igazságtalanság „kívülről” ered, azért, hogy igazságosság uralkodhasson, elég elhárítani azokat a külső okokat, amelyek akadályozzák ennek megvalósulását. Ez a gondolkodásmód – figyelmeztet Jézus – naiv és rövidlátó. Az igazságtalanságnak, a rossz gyümölcsének, nem kizárólag külső gyökerei vannak; az emberi szívben gyökerezik, ahol a rosszal való titokzatos egyezség csírái rejlenek. Keserűen ismeri el a zsoltáros: „Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant” (Zsolt 51,7). Igen, egy mély hajlam az embert törékennyé teszi, és elrontja azt a képességét, hogy közösségre lépjen másokkal. Mivel természeténél fogva nyitott a megosztás szabad áramlására, egy furcsa gravitációs erőt érzékel önmagában, ami a magába forduláshoz és a mások feletti és másokkal szembeni érvényesüléshez vezeti: ez az önzés, az eredeti bűn következménye. Ádám és Éva, a Sátán hazugságától elcsábítva, az isteni parancs ellenére ettek a titokzatos gyümölcsből, és ezzel a Szeretetben való bizalom logikája helyére a gyanakvás és a versengés logikáját helyezték; a Másiktól való elfogadás és bizalommal teli várakozás logikája helyébe a mohó szerzés és önös cselekvés logikáját állították (vö. Ter 3,1–6), melynek eredménye a nyugtalanság és bizonytalanság érzésének megtapasztalása lett. Hogyan tud az ember megszabadulni ettől az önző hajlamtól és megnyílni a szeretetre?

Igazságosság és Sedaqah
Izrael bölcsességének szívében mély kapcsolatot találunk a „gyengét a porból fölemelő” (vö. Zsolt 113,7) és a felebarát iránti igazságosság között. Maga a héber sedaqah szó is, mely az igazságosság erényére mutat rá, jól kifejezi ezt. A sedaqah jelenti ugyanis egyrészt Izrael Istene akaratának teljes elfogadását, másrészt a felebaráttal szembeni igazságosságot (vö. Kiv 20,12–17), különösképpen a szegénnyel, az idegennel, az árvával és az özveggyel szemben (vö. MTörv 10,18–19). A két jelentés azonban összefügg, mert az izraelita számára a szegénynek adni nem más, mint az Istennek járó viszonzás, aki irgalmas volt ínségben lévő népéhez. Nem véletlen, hogy a törvénytáblák átadása Mózesnek a Sínai-hegyen, a Vörös-tengeren való átkelés után történik. Azaz a törvény meghallgatása feltételezi az Istenben való hitet, aki előbb meghallgatta népének siralmát, és „leszállt, hogy kiszabadítsa az egyiptomiak hatalmából” (vö. Kiv 3,8). Isten odafigyel a szegény kiáltására, és cserébe azt kéri, hogy hallgassák meg őt: igazságosságot kér a szegény (vö. Sir 4,4–5.8–9), az idegen (vö. Kiv 22,20), a rabszolga iránt (vö. MTörv 15,12–18). Ezért ahhoz, hogy belépjünk az igazságosságba, ki kell lépnünk abból az illúzióból, hogy elég vagyok magamnak, abból a mély bezártságból, amely maga az igazságtalanság gyökere. Más szóval annál is mélyebb „kivonulásra” van szükség, mint amit Isten Mózes által tett, a szív megszabadulására, amit a Törvény szava önmagában nem tud megvalósítani. Van tehát egyáltalán az embernek reménye az igazságosságra?

Krisztus, Isten igazságossága
A keresztény örömhír pozitív választ ad az ember igazság iránti szomjára, ahogy Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében megerősíti: „Most azonban Isten igazsága nyilvánvalóvá lett, függetlenül a törvénytől…, ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által” (Róm 3,21–25).
Milyen tehát Krisztus igazságossága? Elsősorban a kegyelemből származó megigazulás, amelyben nem az ember az, aki helyrehoz, vagy gyógyítja magát és másokat. Az a tény, hogy az „engesztelés” Jézus „vére” által történik, azt jelenti, hogy nem az ember saját áldozatai szabadítják meg őt bűnei súlyától, hanem Isten szeretetének gesztusa, amely a legvégsőkig megnyílik egészen addig, hogy az emberre szállt „átkot” magára veszi, hogy cserébe az Istennek járó „áldást” adja neki (vö. Gal 3,13–14). De ezzel rögtön egy ellenvetés merül fel: milyen az az igazságosság, ahol az igaz meghal a vétkes miatt, a vétkes pedig cserébe megkapja azt az áldást, ami az igaznak jár? Így ki-ki nem az ellentétét kapja annak, „ami megilleti”? Valójában itt mutatkozik meg az isteni igazságosság, amely egészen más, mint az emberi. Isten, Fián keresztül megfizette szabadulásunk árát, mely tényleg hatalmas ár volt. A kereszt igazságossága láttán az ember fellázadhat, mert az nyilvánvalóvá teszi, hogy az ember nem független lény, hanem szüksége van egy Másikra ahhoz, hogy teljesen önmaga legyen. Krisztushoz megtérni és hinni az evangéliumban valójában ezt jelenti: kilépni a függetlenség illúziójából, hogy felfedezzük és elfogadjuk saját rászorultságunkat, másokra és Istenre, az ő megbocsátására és barátságára.
Így érthetővé válik, hogy a hit egészen más, mint egy természetes, kényelmes, magától értetődő dolog: alázat kell annak elfogadásához, hogy szükségünk van arra, hogy valaki Más megszabadítson az „enyémtől” azért, hogy ingyen nekem adhassa az „övét”. Ez kiváltképpen a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében történik meg. Krisztus megváltó tettének köszönhetően, mi a „legnagyobb” igazságosságba léphetünk be, amely a szeretet igazságosságát jelenti (vö. Róm 13,8–10), amelyben mindig inkább adósnak, mint hitelezőnek érezzük magunkat, mert többet kaptunk annál, mint amit várhattunk volna.
Ez a tapasztalat megerősíti, és arra ösztönzi a keresztény embert, hogy elősegítse az igazságos társadalom létrejöttét, amelyben mindenki megkapja a szükségeset ahhoz, hogy emberhez méltóan éljen, és amelyben az igazságosságot a szeretet élteti.
Kedves testvéreim! A nagyböjt a szent három napban csúcsosodik ki, melynek során ebben az évben is az isteni igazságosságot ünnepeljük, amely a szeretet, az ajándékozás és az üdvösség teljessége. Azt kívánom, hogy a bűnbánatnak ez az ideje minden keresztény számára valódi megtérés és Krisztus misztériumának mélyreható megismerése legyen, aki eljött, hogy beteljesítsen minden igazságosságot. Ezekkel az érzésekkel, szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.


XVI. Benedek pápa