Hol a helyes válasz?

“Ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára meglephetne titeket.”

Krisztusban szeretett testvéreim! Szent Pál apostol biztosított minket a mai olvasmányban arról, hogy mi világosságban, tehát igazságban élünk. Katolikus Egyházunk Istentől kapta, s azóta birtokolja a teljes igazságot mindarról, ami szükséges örök életünkhöz. Ezért az Egyház tanítása a biztosíték arra, hogy nem járunk tévúton, hisz így olvastuk ma: „Isten az üdvösség elnyerésére szánt minket”.

Ne aludjunk hát, mint a többiek! – figyelmeztet Szent Pál. Ne aludjunk, ami annyit jelent, figyeljünk oda arra, mit tanít az Egyház. Az élet sok vitatott kérdését megvászolja a média – a TV, a rádió, az újság, vagy a politikusok... De nekünk nem szabad ezekkel altatnunk magunkat! A mi megbízható hírforrásunk mindigis az Egyház tanítása. Ha valamit nem látunk a sötétben, nézzük meg azt a fénynél. S hol lehet nagyobb fény, mint a fény forrásánál, Krisztusnál, magánál az Egyháznál. Legyünk a világosság emberei! S ha bármi hitbéli, vagy igazságbeli kérdésünk támad, az Egyház tanításában keressük a választ. Az Egyházat kérdezzük, s azt a legjobb a papokon keresztül. Ne féljetek hát kérdezni.

Miserend és hirdetések - évközi 22. vasárnap

Szabadság

Krisztusban 

szeretett 

testvéreim!

Augusztus 22-29 

szabadságon vagyok.

Isten áldjon titeket + !

Miserend és hirdetések - évközi 21. vasárnap

Szent István király

Szent Ábrahám, Szent Mózes, Szent Illés, Szent Péter, Szent Mária Magdolna, Szent István király!

Krisztusban szeretett testvéreim! Van ezekben az emberekben valami közös, amiről nagyon fontos tudnunk. A felsoroltak közül mindenki bibliai alak volt, mindegyikükről olvashatunk a Szentírásban. Igen, mindegyikükről! De hát  - mondhatnánk – az utolsó szentírási könyv megírása és Szent István király élete között eltelt 1000 év! Hogyan lehet benne Szent István a Szentírásban? Igen, eltelt több évszázad, de mégis találhatunk róla feljegyzést. Egyházanyánk pontosan a mai napon tárja elénk Jézus Krisztus szavait, amint épp a mi szent királyunkról beszél: „Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.”

Ő a hazáját – s a magyar nyelv gyönyörűen rámutat, hogy ez a szó a házból származik –, így mondhatjuk, a házát sziklára építette. A történelem pusztító viharai – ahogy mondani szokás – sem tudták lerombolni ezt a házat. Megrongálni talán megtudták, de a szikla alapot nem tudták megrengetni. Több mint egy évezred után is itt vagyunk, pedig nálunk nagyobb népek pusztultak ki, nálunk nagyobb nemzetek tűntek el a föld színéről. Mindez pedig azért van, mert Szent István Isten és a Szűzanya oltalmába ajánlotta az országot, mellyel biztosította a szikla alapot. Elsősorban saját maga fogadta el, fogadta be Isten szavát, majd az szerint cselekedve tovább hirdette azt népének, hogy ők is megismerjék Teremtőjüket és Megváltójukat. Kit is nevezhetnénk hát nagyobb joggal bibliai alaknak, ha nem éppen őt?! Hiszen meghallgatta Isten szavait és szerintük is cselekedett! Házat épített, s sziklára építette azt!

Krisztusban szeretett testvéreim! Szent István, a magyarok s minden nép védőszentje, valamit méltó utódai megtették, amit megtehettek. Többnyire jól tették, mert még vagyunk, és még itt vagyunk, itt vagyunk az Isten házában. Gyönyörűen fogalmazott Spányi Antal püspökatya: „Most rajtunk a sor. A jövő és a jelen is azon múlik, mit és hogyan teszünk. Ma nem csak emlékeznünk, de tanulnunk is kell! A szent Király életpéldájához méltón élni!”

Minden bizonnyal elismerjük, hogy szent királyunk valóban bibliai alak volt, hogy maga Jézus Krisztus beszélt róla. De mi is mindannyian lehetünk bibliai alakok. Rólunk is beszélhet Jézus Krisztus! Sőt, már azok is vagyunk! De vigyázzunk! Pozitívan szóljon rólunk az isteni szó! Mert hát Júdás is bibliai alak volt…

Ma a sorsunk nem csak Szent Istvántól és szent utódaitól függ, hanem elsősorban tőlünk. Tőlünk függ, rajtunk áll, hogy össze tudunk-e fogni a valódi, el nem múló értékekért. Hogy gyermekeinket Isten felé vezetjük-e. Hogy példát tudunk-e adni az ifjúságnak életmódunkkal. Mert mit használ nekik egy 1000 évvel ezelőtti életpélda, ha most nem látnak hozzá hasonlót?

Krisztusban szeretett testvéreim! Miért ne lehetnénk mi is bibliai alakok úgy, mint mai nagy szentünk? Miért ne lehetnénk? A mi kis házunk a családunk. Építsük azt biztos alapra, Jézus Krisztusra! Így egyszer talán majd rólunk is azt fogják mondani, «Erről az emberről beszélt Jézus, mikor ezeket mondta: „Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.”»

Az "ismeretlen" Szent Ilona

Mai szentünk életéről, Szent Ilonáról nagyon sok legenda és csodás elbeszélés maradt ránk, melyekből azonban nehéz megállapítani, melyik történet melyik része igaz, s melyik csak az emberi fantázia szüleménye. De nem is ezért kutatjuk és olvassuk szentjeink életét, hogy ezt eldöntsük. Nem az a lényeg, hogy minden pontosan úgy történt-e, ahogyan az le van írva.

Ami biztos azonban az az, hogy Szent Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. S amit gyakran megtett: sokszor császárnő létére egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor pedig szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik.

Így ma újra egy olyan élet szent megélése tárul elénk, amelyet talán mi is élünk. Szent Ilona nem, mint császárnő akart segíteni az embereken, nem úgy, hogy közben mindenki tudja, ki is ő. Hanem elvegyülve a tömegben. Ismeretlenül tette a jót.

Talán minket sem tartanak különlegesnek, s sokak szemében csak egy átlagos ember vagyunk. Ez azonban nem akadály a jó megtételére. Sőt! A mai szent életpélda bizonyítja: ez egy kiváló alkalom, hogy a jót megtegyük ismeretlenül, az emberi viszonzás elvárása nélkül. De ne féljünk, Istenünk a rejtekben is lát minket, és ő jutalmaz majd meg… /Mt 6,18/

"Mi lesz a jutalmunk?" /Mt 19,23-30/

Az utóbbi napokban csupa tanácsokat, figyelmeztetéseket, felszólításokat hallottunk Jézustól, hogy mit kell tennünk.

·        Menjetek, hirdessétek a mennyek országát...

·        Kérjétek az aratás urát...

·        Bízzatok...

·        Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok...

·        Kövess engem...

Ma pedig arra mutat rá, hogy milyen jutalomban részesülnek azok, akik megteszik akaratát s parancsai szerint élnek. Tehát arra, miért kell úgy élnünk, ahogyan ő mutatja nekünk.

Nézzünk csak Péterre. Otthagyott mindent, amije volt, egész addigi életét. S most ő kérdezi meg, mondhatnánk, jogosan, van ennek értelme? „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?”

Jézus pedig válaszolt: „Mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” Elnyeri az örök életet, tehát örökké boldog lesz!!!

Tudjuk, persze, hogy most nem kell mindenkinek otthagynia családját, lakását, otthonát, mindenét… ezzel Jézus csak arra mutat rá, bármit képesek legyünk elhagyni, ami esetleg gátol az ő akaratának teljesítésében. Akiket itt felsorolt – testvér, édesanya, édesapa, gyermek, azok azok a személyek, akik a legközelebb állnak hozzánk. Azok, akiknek esetleges elhagyása nagy fájdalmat okoz. Így mutatja meg, hogy mindig Istennek kell az első helyen lenni életünkben, hogy őérte bármiről képesek legyünk lemondani. „Éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok!”/Ef 4/ – int minket Szent Pál. S ez a kulcs Jézus imént hallott szavaihoz. Mindenki éljen hűen kapott hivatásához. Persze, ha valakit a papi szolgálatra hív, el kell hagynia szüleit, földjét, otthonát. De a lényeg az, hogy Isten terve szerint éljük életünket, s eltávolítsunk mindent, ami ebben akadályoz minket. Így juthatunk el az örök és legnagyobb boldogságra vele, az Ő színe elé.

Ehhez csupán két dolog szükséges. Szent Benedek fogalmazta meg és választotta jelszavává:: „Ora et labora” – „Imádkozzál és dolgozzál” Nem elég az ima, de ugyanúgy nem elég csak a munka sem.

Imádkozz, hogy felismerd Isten akaratát, dolgozz, hogy ezt meg is tudd valósítani. 

Nagyboldogasszony

„Örömmel tölt el a szentek gyülekezete, 

mert látom ezt a boldog és lelkes közösséget, 

amely a Szent és Istenszülő mindenkor Szűz Mária hívására 

készséges szívvel gyűlt itt egybe.”

Krisztusban szeretett testvéreim! Alexandriai Szent Cirill ezekkel a szavakkal köszönti a híveket az egyik beszédében. De legyenek ezek a szavak érvényesek a mi közösségünkre is, ránk, akik ma itt összegyűltünk. Legyünk boldog és lelkes közösség, mert Isten is azt szereti, ha boldogok vagyunk, s így dicsérjük őt. Ma összegyűltünk, hogy külön köszöntsünk valakit. Valakit, de nem akárkit: Egy Asszonyt, aki áldottabb minden asszonynál, egy Szüzet, aki szentebb minden szűznél, egy embert, aki nagyobb, hatalmasabb minden embernél. S ez az Áldott, ez a Szűz, ez a Hatalmas a mai evangéliumban szolgálónak nevezte magát. Szolgálónak, aki magát az Isten hordozta méhében.

Képzeljük el most a mai evangélium eseményeit: Szűz Mária közvetlenül az után, hogy fogant a Szentlélektől, sietve elindult Erzsébethez. De ne gondoljuk, hogy ez csak egy rövid út volt Názáretből Erzsébethez. Ez a 140 km-es út volt, ami 3-4 napig tartott. El tudjuk képzelni azt az óriási örömöt, mely a Szüzet, de egyben Anyát hajtotta? Képzeljük el azt a boldogságot, hogy maga Isten, az emberiség Megváltója és Üdvözítője, akire az ősatyák évezredeken keresztül vártak, az ő méhébe szállt le. Képzeljük el ezt a hatalmas eseményt! Képzeljük el Mária örömét!

Krisztusban szeretett testvéreim!

Lehet, valamit fel tudunk fogni belőle, lehet, nem, de egy pár perc múlva mi is ugyanúgy magunkba, a testünkbe s lelkünkbe fogadhatjuk ugyanazt az Istent, a Megváltót és Üdvözítőt, ki legelőször Szűz Máriánál szállt meg. Ezért van a szentmise központjában az áldozás, mert az Isten, akit itt a kenyér és bor színében látunk, akihez imádkozunk, akit imádunk, és akit Szűz Mária fogant, Ő jön hozzánk, szó szerint belénk. Talán naponta áldozunk, de oly kevésszer, s akkor is még csak nagyon kis mértékben éljük át ezt a boldogságot.

Azonban higgyük el, Mária élete, viselkedése, szentsége, öröme nem utánozhatatlan, nem egy a magasságokban tátongó elérhetetlen példa. Mert kétezer év keresztényi tapasztalata igazolja, hogy Mária élete nagyon is megvalósítható példa lett minden generáció számára. Milliónyi szent bizonyította és napjainkban is bizonyítja, hogy lehet ma is szentül élni.

60 évvel ezelőtt, augusztus 14-én meghalt Maximilian Kolbe atya az auschwitzi koncentrációs táborban, miután egy családapa helyett vállalta a halált. Ő mindig odaadó szeretettel fordult a Szűzanyához, s imádkozott azért, aki kivégezte őt. Honnan volt ennyi lelki ereje és szeretete? Ha meghallgatjuk mindennapi Mária imádságát, talán megtudjuk: „Segíts, ó Szeplőtelen Szent Szűz, hogy minden munkámmal és személyes áldozatommal téged dicsérjelek, és add, hogy érted éljek, dolgozzam, szenvedjek és meghaljak”

Ha hozzá fordulunk, s igyekszünk követni az ő életpéldáját, hasonló örömben, dicsőségben lesz részünk, mint amilyet ő élhetett át.

Miserend és hirdetések - évközi 20. vasárnap

Évközi idő 20. vasárnapja

A mai evangélium, annak eseményei gyönyörűen példázzák és megrajzolják a mi mindennapi életünket. Gyönyörűen bemutatják azt, hogyan is reagál az Isten az ember kérésére, hogyan is működik,vagy kell, hogy működjön az Isten és ember közötti kapcsolat.

Képzeljük bele magunkat a pogány asszony helyébe. De kezdjük a legelején, ahogyan az evangéliumi rész is kezdődött: Baj van. Valami gond, nagy gond, nagy probléma – az életünkben. Az evangéliumi asszonynak a lányát szállta meg az ördög. Nekünk valami más problémánk lehet. Jézus pedig, ahogy olvastuk, visszavonult. S nemde mi is sokszor úgy érezzük, Isten „visszavonult”? Hogy nem találjuk őt, nem érezzük, hogy velünk lenne. De talán csak azért, mert megtörtént a baj. S már, ha senki más nem segíthet, megkeressük az Istent.

S mikor végre megtaláljuk, szólunk neki… de nincs válasz. Nincs csodálatos gyógyulás, nincs mesés probléma megoldódás, minden olyan, mint előtte. Az Isten nem válaszol.

S Krisztusban szeretett testvéreim, a mai evangélium megmutatja nekünk azt a példamutató magatartást, amelyet követnünk kell. Szóba kell elegyednünk, beszélgetnünk kell Istennel. Ha valamit kérünk tőle, s ha ő azt mindjárt meg is adná, akkor nem lenne más, mint egy gombnyomásos automata. Bedobjuk a pénzt, kijön a Cola. Elimádkozzuk magunkat, jön a segítség. Teljesen értelmetlen és számunkra csak önpusztító lenne mindez. De Isten talán épp azért engedi meg a betegséget, a gondot, hogy ezáltal mi is elkezdjünk beszélni vele, mint a pogány asszony az evangéliumból. Hisz ha csak jó lét lenne gondok nélkül, Istenről talán teljesen és végleg elfelejtkeznénk.

De vannak gondjaink, bajaink, betegségeink, problémáink… de nézzük csak át, gondoljuk át, nem-e éppen ezeken keresztül, ezek által akar Isten szólni hozzánk. Ő szól, válaszol, de úgy, hogy közben alakít, nevel minket. Olyanokká, amilyenné teremtett: az ő képmására és hasonlatosságára.

S hogy ezt egy életpéldával bizonyítsam: Mikor gyerek voltam, községünkben, Ipolybalogon szolgált egy szent életű atya, Montskó Tibor. Nagyon sokat imádkozott, újmisés és egész élete végéig megtartott mottója pedig Jézus ezen szavai voltak: „Virrasszatok és imádkozzatok”. Ez a halandó ember imádkozott. Kitartóan imádkozott. Először biztos, hogy nem kapott meg mindent, amiért Istenhez könyörgött, de élete és imái során rájött arra, mi az, ami a legfontosabb, mit is kell kérnie. Így egy idő után csak azt kérte, ami valóban fontos volt a falu és saját maga lelki üdvére. Így is halt meg: imádság közben, az imazsámolyon, Istennel beszélgetve, teljesen Istennek ajánlva önmagát. Lehetett ettől nagyobb kérése? Kérhetett ettől többet? Aligha... 
A lelkünk üdvössége – ez, amiért élnünk s halnunk kell. De sehogy máshogy nem nyerhetjük el, csak kitartó, kitartó, kitartó imádsággal…

Kérdés /Mt 18,21 - 19,1/

A mai evangélium Péter kérdésével kezdődik. „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom?“

Kicsit furcsának tűnhet ez a kérdés… sőt…talán még megbotránkoztatónak is! Hisz Péter apostol, a jövendőbeli pápa kérdez ilyet, hogy hányszor kell megbocsátani?!

De míg talán ezen gondolkodunk és csodálkozunk, fel sem tűnik maga a kérdés. Az, hogy Péter valamit nem tudott, és… apostol létére, jövendőbeli pápa létére nem adta a Janit, hogy mindent tud, hanem alázatosan kérdezett.

Kedves testvéreim! Mi se féljünk kérdezni, ha valamit nem tudunk, vagy ha valamiben nem tudunk dönteni… ne féljünk kérdezni a bűnbánat szentségében, tehát a gyónásban a paptól, ne féljünk Istentől kérdezni bármit, bárhol és bármikor… ne szégyenkezzünk egyetlen kérdésünk miatt sem. Hisz aki kérdez, az azt jelenti, hogy érdeklődik, hogy keres…és maga Jézus mondta: „aki keres, az talál.”

Az Egyház vagyona - Szent Lőrinc nyomán

Szent Lőrinc, mai szentünk  II. Szixtusz pápa tanítványa és diákónusa volt a Valeriánusz féle keresztéynüldözés alatt. Az ő feladata volt az egyházi javakat őrzése és a szegényeket gondozása. Amikor Szixtusz pápát elfogták, a keresztényüldözők megtudták, hogy ő, Lőrinc a vagyon őrzője, ezért az Egyház vagyonát követelték tőle.

Ő pedig, nem gúnyolódásképp, hanem őszinte, tiszta meggyőződésből, elővezette a betegeket és a szegényeket, s így mutatta be őket: „Ők az Egyház vagyona.“ Emiatt kegyetlenül megkínozták: tüzes rostélyra fektették, és elevenen elégették 258-ban, a mai napon, augusztus 10-én.

Valóban, a mi szemünkben, keresztények, római katolikusok szemében sokszor az a legfontosabb, amit a pogányok megvetnek, semmibe vesznek és eldobnak. A mi kincsünk valóban a mi betegeink, szegényeink. Az ő hathatós imáikból, felajánlott szenvedéseikből merítünk nagyon sokszor erőt mi is, akik talán nem vagyunk annyira betegek. A pogányok pedig „kegyes halál” megtévesztő álnéven ezreket és százezreket ölnek meg azért, mert betegek, mert már nincsenek a testi, materiális világ javára. Nem gondolnak a lelkiekre. Nekünk azonban a lelkünk az első, így becsüljük meg betegeinket, és igyekezzük imáinkkal, de ugyanúgy kétkezi segítségünkkel is viszonozni azt a sok kegyelmet, melyet éppen az ő szenvedéseik érdeméből ad nekünk az Isten.

Szent Lőrinc példájára vegyük észre, mi az igazán fontos, és mi, vagy ki is valójában az igazi érték.

„Ha meg nem változtok, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába“ /Mt 18,1-5/

Jézus ismét nyíltan s keményen beszél. Nem azt mondja, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nehezen juthatunk csak be a mennyek országába, hanem, hogy egyszerűen nem juthatunk be.

Milyen tehát a gyermek? Milyennek kell lennünk?

A gyerekek egyik legjellemzőbb – ez főleg a legkisebbekre jellemző - tulajdonsága az őszinteség. S ez a tulajdonság az, amit nekünk is el kell sajátítanunk, pontosabban újra vissza kell hozzá szokjunk.

·        Őszintének lenni Istennel szemben. Tehát az imádságban, a bűnbánatban, az Istendicséretben…

·        Őszintének lenni embertársainkkal szemben. Tehát nem hazudni, s az emberek háta mögött beszélni, netán rágalmazni…

·        S nem utolsó sorban őszintének kell lenni saját magunkkal szemben. Beismerni, ha tévedtünk, ha bűnt követtünk el…

Lehet, ez sokszor nagyon nehéz, főleg ha már régtől nem próbálkoztunk ezzel az erénnyel. Nem baj, ha nem fog menni mindig tökéletesen. Akkor is megéri igyekezni. Szent Ágoston, legnagyobb nyugati egyházatyánk mondja: „Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton.”

Tehát ha a mennybe, az örök boldogságba akarunk jutni, ilyeneknek kell lennünk. Őszintének Istenhez, embertársainkhoz és saját magunkhoz.

Botrány /Mt 17,22-27/

         Hallhattuk a mai evangéliumban, hogy Jézus újra csodát tett. De azt is már megfigyelhettük, hogy ő nem szórja a csodákat „csak úgy“, mikor épp kedve szottyan, sőt akkor sem, amikor kifejezetten kérik, várják az emberek. Csak akkor mutat csodajelet, ha valami nagyon nagy, nagyon fontos dologról van szó.

Most tehát miért tesz csodát? Mi itt az a „nagyon fontos dolog”? Maga Jézus válaszol erre: „De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, s az első hal szájában találsz egy pénzdarabot s add oda nekik.“

„Hogy meg ne botránkoztassuk őket”… Botránkoztatás… azt jelenti, hogy valami olyan rosszat teszünk, amin a másik megütközik. Nagy bűn ez, hisz Jézus egy más helyen így szól erről a bűnről: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül.” /Lk 17,1-2/

Erős, kemény szavak ezek, szeretett testvéreim! Ezért érdemes minimum elgondolkodni saját magunkon, kicsit magunkba nézni, hogy nem botránkoztattunk-e meg valakit szavainkkal, tetteinkkel, vagy esetleg mulasztásunkkal… mert ez nem valami kicsiség, jelentéktelen dolog, ha maga Jézus is ilyen kemény szavakkal jellemzi. De nem csak Jézus foglalkozik ezzel a témával. Hasonlóan ír Szent Pál is: „Ne adjatok okot a botránkozásra” /1Kor 10,32/, vagy másütt: „Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik.” /Róm 14,21/

S mi másra hallgatunk, ha nem a Szentírásra? Ki másra, ha nem Istenre? 

Miserend és hirdetések - évközi 19. vasárnap

„Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?“ /Mt 15, 1-2. 1-14/

„Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?“ – kérdezték az apostolok Jézust. Jézus szavai sokszor valóban igen kemények. Ilyen esetben két álláspontból választhatunk: elgondolkozunk szavain, igyekszünk azokat helyes módon megérteni és próbálunk – még ha szinte lehetetlen is – azok szerint élni, vagy hasonlóan, mint a farizeusok megütközünk és talán megbotránkozunk szavain.

Tudjuk, melyik a helyes. Válasszuk mindig a jobbik részt, ami igaz, sokszor egyben a nehezebbik is. De megéri. Nem kis, hanem örök jutalom jár érte.