2011. január 22., szombat

évközi idő harmadik vasárnapja

Krisztus előtt 733-ban III. Tiglet Pilezer asszír király elfoglalta Zabulon és Neftali ma említett törzsek földjét, Galileának ezt a részét, és elvitte őket fogságba. Ők voltak az egész nép közül az elsők, akiket ez a nagy csapás sújtott, és ők tapasztalták meg először a száműzetés keserűségét is.
Izajás próféta azonban, akit pár évvel ezelőtt hívott meg az Úr, ezekkel a szavakkal biztatja a népet, ahogy hallottuk az olvasmányban: „Egykor megalázta az Úr Zabulon földjét és Neftali földjét. De az eljövendő napokban megdicsőíti majd a tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek területét. A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát.
A nép megszállás alatt, fogságban, a legnehezebb körülmények között, Izajás pedig, az Isten embere nagy fényességről, ujjongásról, sőt, kitörő örömről beszél. Mert a legnagyobb biztatásra mindenkinek akkor van a legnagyobb szüksége, mikor nehézségben, mikor bajban, vagy mikor kilátástalan helyzetben van. És, amint látjuk a mai példából, az Isten, aki sokszor megaláz, később mindig felmagasztal. Jób szavaival élve: „Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.“ /Jób 5,18/
De ezek nem voltak üres szavak, nem volt ez valami sovány vigasz, mert az Isten szava akkor is, úgy, mint most is, mindig beteljesült és be fog teljesülni a kellő időben. Szent Máté evangéliuma a bizonyíték erre. Hallottuk, amint Jézus a tóparti városba, Kafarnaumba megy. Így teljesedett be Izajás próféta jövendölése, hogy az a vidék hallja meg előbb az örömhírt, amely előbb tapasztalta meg a száműzetés keserűségét is, ugyanis ez a város éppen a már említett Zabulon és Neftali vidékén feküdt.
Ez a jövendölés azonban túlmutat ezen a történelmi helyzeten és egyben a végső időkre is utal. Nekünk is sok szorongattatást kell eltűrnünk, sok baj és szenvedés az osztályrészünk, azonban az Isten mindig küld hozzánk prófétákat, akik az ő üzenetét, kívánságát és örömhírét tolmácsolják.
Mi is, ha hűek maradunk Istenünkhöz, örülni fogunk és felhőtlenül ujjongani. Nekünk támad majd nagy fényesség azután a sokszor gondok árnyékától besötétült világ után…ha az ő szava és parancsai szerint élünk.