2011. február 16., szerda

„Noé meggyőződött róla, hogy felszikkadt a föld felszíne. Ekkor oltárt épített az Úrnak.” /Ter 8,20-22/

Képzeljük el…a földet az özönvíz után…minden eltűnt…mindent, amit az ember addig épített, amiért fáradozott. Csupán Noé maradt meg a családjával és az állatok a bárkában. Gondolhatjuk, mennyire féltek a véget érni nem akaró esőzés alatt… minden bizonnyal egész végig imádkoztak. Úgy mint mi is, ha bajban vagyunk. Imádkozunk. Szinte egytől egyig, a hitét buzgón gyakorlótól az ateistáig.
Azonban Noé nem csak a vész idején fordult az Istenhez. Amint elmúlt a veszedelem, oltárt épített az Úrnak. Az első dolga volt ez: az Istennek áldozatot bemutatni. Így viselkedünk mi is, mikor túléljük a veszedelmet, mikor az Isten meghallgatja imánkat? Nem baj, ha nem úgy éltünk. Ma újabb lehetőség nyílik úgy cselekednünk…