2011. április 2., szombat

nagyböjt negyedik vasárnapja

De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.
Krisztusban szeretett testvéreim! Ez a mondat zárta le és foglalja össze nagyon röviden, de mégis „velősen” a mai igeliturgiát. „Ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Sokszor és sok mindent hallottunk már Jézustól. Egyszer erre, máskor amarra figyelmeztet. Tudjuk, hogy minden szavának mérhetetlenül nagy súlya van. Hogy ő nem mond egy szót sem fölöslegesen, hanem minden szava a mi lelki fejlődésünket szolgálja.
Azonban ezek a mai szavak, ha tényleg komolyan vesszük őket, szinte meg kell, hogy rendítsenek minket. Hisz tudjuk, ha bűnt követünk el, elveszítjük a mennyek országát, az örök boldogságunkat. Gyónni pedig azért járunk, hogy Isten megbocsássa a bűneinket, és így újra méltók legyünk a boldogságra. De a legnagyobb tragédia pontosan az lehetne, ha még a gyónás után is megmaradna a bűnünk. Ebbe, ha a hitünk tényleg létkérdés számunkra, bele sem merünk gondolni. Pedig – Jézus mai szavaiból tisztán kivehetjük – ez a valóság. Megeshet, hogy egy-egy gyónás után is megmarad a bűnünk.
Ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Más szóval, ha azt gondoljuk magunkról, hogy nincs is semmilyen bűnünk, akkor a bűnünk, amit sajnos még észre sem veszünk, megmarad. De mit tegyünk, ha úgy érezzük, nincs bűnünk? József Attila a múlt században írta (A bűn): „Zord bűnös vagyok, azt hiszem, / de jól érzem magam. / Csak az zavar e semmiben, / mért nincs bűnöm, ha van.” Az első és legfontosabb teendőnk – főleg most, a nagyböjti időben - , hogy akarjuk észrevenni bűneinket. De ne csak akarjuk, hanem tegyünk is érte valamit. Ez a nagyböjti idő pontosan arra szolgál, hogy ezekben a napokban ne csak a megszokott módon imádkozzunk, ne csak a megszokott módon vegyünk részt a szentmisén, ne csak a megszokott módon készüljünk fel a szentgyónásra, hanem máshogyan. Menjünk mélyebbre! Mélyebbre a lelkünkben, fedezzük fel a már megszokott, elhomályosult bűneinket. Második János Pál pápa, kinek boldoggá avatására ez év húsvét második vasárnapján kerül sor, s kinek éppen tegnap volt halálának 6. évfordulója, minden héten járt gyónni. Egy szent életű ember, aki naponta órák hosszat imádkozott, aki nem szűnt meg állandóan a jót cselekedni, érezte, bűnök nyomják még a legnagyobb igyekezet mellett is a lelkét. Olyan finoman érzékeny volt a lelkiismerete, hogy még a legkisebb szeretetlenségeket is észrevette magában. Mennyivel inkább kell akkor nekünk, kedves testvéreim, gyakran gyónnunk. Nem csak egyszerűen gyónnunk, hanem ismerve bűneinket, észrevéve minden bűnünket jól gyónnunk.

"Ez megigazultan ment haza, az viszont nem" /Lk 18,9-14/

Lelki életünkben, melynek a legnagyobb részét az imádság teszi ki, úgy gondolom, az lehet a legborzalmasabb, amit elképzelhetünk, hogy ha az Isten nem hallgatná meg az imádságunkat. Mert így minden, amit a lelki életünkben tennénk (az imák, a jócselekedetek, a bűn elleni harcaink) fölöslegessé és értéktelenné, haszontalanná válna. Nem lehet ennél borzasztóbbat elképzelni sem.
Azonban ma Jézus mégis azt mondja nekünk: aki nem imádkozik alázattal, alázatosan, azt az isten nem hallgatja. Szenteljünk ennek óriási figyelmet, mert ezen áll, vagy bukik minden. Alázatosan imádkozni pedig ennyit jelent: észrevenni, tudatosítani és megbánni a bűnöket, még mielőtt hozzálátok az imához.