Meglepő módon ma, Urunk mennybemenetelének az előestéjén nem a mennybemenetelről szóló evangéliumot olvassuk fel az evangéliumi részben. Szent Máté evangélista ugyanis az ő könyvében nem számol be a mennybemenetel eseményéről. AZ imént azokat a szavakat hallottuk, melyekkel Jézus a feltámadása után megbízta a tanítványokat: „Menjetek el az egész világra, és tegyetek tanítványommá minden népet. (...) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.“ – így végződik a Máté-evangélium, a Máté-könyv.
Jézus utolsó szavai, melyeket ez a szent könyv magában foglal nagyon nagy súllyal bírnak. Menjetek és cselekedjetek. Egyértelmű ez – úgy gondolom – mindannyiunk számára. Egyértelmű utalás volt ez az akkori tanítványoknak is: minden, amit láttak, hallottak, megtanultak, átéltek – nem csak saját maguknak, nem csak saját maguk részére kellett, hogy szolgáljon, hanem az egész világnak. S egyértelmű üzenet ez számunkra is, hogy a mi hitünk sem, a mi Jézussal való kapcsolatunk sem azért van, hogy magunkba tartsuk, hogy csak mi magunk éljünk belőle. Arra kaptuk Istentől, hogy továbbadjuk, hogy elmondjuk másoknak is. Úgy, amint a húsvéti gyertya lángja nem lesz szegényebb, ha másik gyertyát gyújtunk meg róla, hanem pontosan ellnkezőleg – úgy a mi hitünk sem csökken azáltal, hogy továbbadjuk, hanem egyre csak növekszik. Növekszik maga a hit. Mennyiségben és minőségben is.
Urunk mennybemenetelének előestéjén elmélkedjünk ezen a szent titkon, Jézus utolsó szavain, melyeket innen a földről intézett hozzánk. S egyben nézzük meg életünket, vizsgáljuk meg hitünket: Vajon tudnak e belőle élni mások is, vajon tudnak-e egyáltalán hitünkről azok, kik már talán semmiben sem hisznek. S keressük a módot, hogyan tudunk hitünk segítségével szolgálni, segíteni embertársainknak.
