2011. június 9., csütörtök

Köszönet Szent Efrémnek

Szent Efrém diakónust, mai szentünket nagyon szeretem. Végtelenül hálás vagyok neki, mert sokat segített nekem.
A teológiai főiskolán mikor a záró szakdolgozatomat írtam, nem tudtam mit írni a befejezésbe, zárásként. Nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi újat hozott a munka, vagy, hogy mit sikerült vele elérnem. Ugyanis a Szentírás bizonyos részeit elemeztem teológiai és főleg zenei szempontból az eredeti, több évszázados gregorián dallamok alapján.
Mikor befejeztem a munkát, egy részből nagyon örültem, hogy sikerült egy kicsit is feltárni és megfogalmazni abból, amit ezek a gyönyörű antifónák magukban foglalnak, másrészt azonban szomorú voltam, mert láttam, mennyi mindent nem írtam le és mennyi minden rejtőzik még azokban a szent szövegekben és dallamokban, azoknak egységében.
De az egyik vasárnap éppen Szent Efrém diákónus magyarázata volt megadva az Egyház által elmélkedésre az olvasmányos imaórában. Itt mintha maga Szent Efrém fogalmazta volna meg az én kérésemre azt, hogy mit jelent valamit felfedezni a Szentírásban és hogy miért jó, ha annyi dolog marad felfedezetlenül.
Miért jó, ha valamit megértünk, és miért nem szabad szomorkodnunk, ha sok mindent nem értünk meg a Szentírásból, kedves testvéreim? Ha valóban kíváncsiak vagyunk rá, hallgassuk meg Szent Efrém magyarázatát. Igaz, elég hosszú, de ha figyelmesen hallgatjuk, egy cseppet sem unalmas. Hallgassuk csak:

"Ki tudna, Uram, egészen belehatolni értelmével csali egyetlen egy kinyilatkoztatott titkodnak is a mélységébe? Több az, amit fel sem fogunk, mint az, amit megértünk, éppúgy, mint amikor egy szomjas ember iszik a forrásból. Mert hiszen a hittudósok tanítása szerint Isten igéjét nagyon sok szempont szerint lehet vizsgálni. Isten az ő igéjét sok színben adta elénk, hogy ki-ki, amit fel tud fogni belőle, azt tanulmányozza. Különféle kincseket rejtett bele igéjébe, hogy mindegyikünk gazdagodjék azzal, amit megtalál benne.
Isten igéje az az élet fája, amely mindegyik ágán áldott gyümölcsével kínál téged, éppúgy, mint az a szikla a pusztában, amelyik úgy nyílt meg, hogy minden oldaláról adta a lelki italt. Ettek a lelki eledelből — mond­ ja az Apostol —, és ittak a lelki italból (l Kor 10, 3-4).
Ha tehát valaki e drága kincsek valamelyikéből részesül, sose higgye, hogy Isten igéjében csak az az érték van, amelyre ő talált rá, hanem inkább tartsa nagy értéknek azt, hogy a benne levő sok kincs közül ezt az egyet is megtalálhatta. Nehogy silánynak és terméketlennek tartsa, és nehogy lenézze Isten igéjét azért, mert ő csak ezt a kis részét ismerte meg, amelyre rátalált, hanem inkább magasztalja Istent az ő igéjének kimeríthetetlen gazdagsága miatt, amit ő felfogni nem is tudhat. Örülj annak, hogy Isten igéje legyőzött téged, és ne szomorkodj amiatt, hogy felülmúlt téged. Aki szomjas, az örül, amikor iszik, és nem búsul azon, hogy nem bírja kiinni az egész forrást. Elégítse ki hát szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat okozná.
Adj tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed; és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség. Amit ebben az órában emberi gyarlóságod miatt nem tudtál belőle megkapni, megkaphatod majd máskor, ha hűségesen kitartasz a keresésben. Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni."