Egy elöljáró, egy vérfolyásos asszony és Jézus. Ők hárman, mondhatnánk, a főszereplői a mai evangéliumi szakasznak, persze más-más szerepben. Ketten kérnek valamit, a harmadik pedig ad.
Az evangéliumok azért íródtak, hogy bemutassák Jézus Krisztus életét és működését itt a földön, s hogy minket, akik ezt hallgatjuk, hozzásegítsenek, hogy megtaláljuk az Istenhez vezető utat. Példaként szolgál számunkra mindig ezekben Jézus – gondolatmenetei, szavai, tettei… de sokszor, mint például most is, a Jézussal találkozók is példamutatóak lehetnek.
Nézzük meg a mai másik két szereplőt.
Az elöljáró. Jézushoz jön, hogy kérjen tőle. De nem akármit kér. Egy halott feltámasztását kéri. De nem is akárhogyan akárhogy kéri! Nézzük csak meg: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” Jöjj, tedd rá kezedet és életre kel!!! Látjuk ezt az óriási bizalmat?! Annyira bízott Jézusban, hogy nem mondta neki, hogy talán te fel tudod támasztani…, hanem, hogy ha ráteszed kezed, életre kel…
Sokunkat talán megszégyenít ezen elöljárónak hite… ha megnézzük saját hitünket, saját bizalmunkat Istenben, bizony, szégyenkezhetünk.
Nem kisebb példa számunkra a vérfolyásos asszony sem. Ő hátulról, mondhatnánk szégyenkezve ment Jézushoz. Hisz abban az időben aki beteg volt, bűnösnek volt elkönyvelve. A betegséget Isten büntetéseként látták az érintett bűneiért. Ő hitte, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani…
És mit mond neki Jézus? Nem én gyógyítottalak meg téged, hanem a Te hited…
Gondolkodjunk el kicsit, nekünk vajon mit mondana hitünkre? Mennyire hisszük, hogy Jézus meg tud gyógyítani mindenkit, mikor valaki gyógyulásáért imádkozunk? Mennyire gyógyítana meg minket hitünk? Vagy gyógyítana egyáltalán?...
