2011. július 23., szombat

Miserend és hirdetések - évközi 17. vasárnap

Évközi idő 17. vasárnapja

Az ipolysági katolikus iskola bejáratánál a falon a következő felirat olvasható: „Initium sapientiæ timor Domini”. Egy évtizede, mikor még oda jártam, nem nagyon tudtam, nem nagyon értettem, mit is jelent ez. Magyarul így hangzik: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme”. /Zsolt 111,10/
Mindannyian ismerjük az aranyhalas mesét…mikor valaki kifog egy aranyhalat, ami aztán azzal a föltétellel könyörgi ki visszadobatását, hogy teljesíti az ember három kívánságát. S a szívünk mélyén, ha csak egy mese is ez, biztos elgondolkodtunk már azon, vajon mi lenne a mi három kívánságunk. Vagy nem is kéne három, legalább ha egyet kívánhatnánk… XVI. Benedek pápánk ezt „az emberiség klasszikus álommotívumának” nevezi. Ha csak egyet is kívánhatnánk… Vajon mi lenne az? Nem lenne könnyű választás. Biztos, hogy valami olyan boldogság lenne a legjobb, ami nem mulandó, ami állandó, ami a lehető legtöbb ideig tart…s ha lehetne – s ha bármit kívánhatnánk, miért ne lehetne - , akkor valami olyat, ami sosem érne véget. Ami örök. S mi hívők tudjuk, csak a menyországban van végtelen, örök boldogság. Még ha nem is tudjuk, mint, hogyan, de tudjuk, az az igazi! Hisz ettől többet az ember elképzelni sem tud: örökké boldognak lenni. Ezért, mégha elsőre nem is arra gondoltunk, biztos, hogy örök boldogságot kérnénk magunk és szeretteink számára.
Volt egy ember a földön, akinek igaziból lehetett egy ilyen kérése, ami valóra vált. A neve pedig Salamon volt. Az imént olvastuk az olvasmányban – nem, mint mesét, hanem, mint az Isten igaz szavát. Maga az Isten kínálta fel neki: kérj, amit akarsz! S ez az ember bölcsességet kért. Bölcsességet, hogy „meg tudja különböztetni a jót a rossztól”. Bölcsességet, ami nem valami furfangosság, nem másokat kijátszó életművészet. A bölcsesség az Istennel való együttgondolkodás, azonosulás vele, akaratunk alárendelése Isten akaratának. Mint az a felirat az iskola falán: A bölcsesség ott kezdődik, hogy félem az Istent. Beismerem, hogy ő mindent jobban tud nálam, és hogy az a feladatom, minél jobban megismerjem az ő akaratát, az ő tervét az én életemben, az én életemmel. Hisz nem az a bölcs, aki szépeket mond, hanem aki úgy él, hogy azért, amiről tudja, mindent megér, mindent feláldoz, csak hogy azt elnyerje. Az a bölcs, akit nem térítenek el az apró, mulandó örömök az örök öröm felé vezető útról. A bölcs ember eléri a célját. Jézus szavaival így is mondhatjuk: az a bölcs, aki úgy él, hogy ha meghal is, örökké élni fog – boldogan.