Szent Lőrinc, mai szentünk II. Szixtusz pápa tanítványa és diákónusa volt a Valeriánusz féle keresztéynüldözés alatt. Az ő feladata volt az egyházi javakat őrzése és a szegényeket gondozása. Amikor Szixtusz pápát elfogták, a keresztényüldözők megtudták, hogy ő, Lőrinc a vagyon őrzője, ezért az Egyház vagyonát követelték tőle.
Ő pedig, nem gúnyolódásképp, hanem őszinte, tiszta meggyőződésből, elővezette a betegeket és a szegényeket, s így mutatta be őket: „Ők az Egyház vagyona.“ Emiatt kegyetlenül megkínozták: tüzes rostélyra fektették, és elevenen elégették 258-ban, a mai napon, augusztus 10-én.
Valóban, a mi szemünkben, keresztények, római katolikusok szemében sokszor az a legfontosabb, amit a pogányok megvetnek, semmibe vesznek és eldobnak. A mi kincsünk valóban a mi betegeink, szegényeink. Az ő hathatós imáikból, felajánlott szenvedéseikből merítünk nagyon sokszor erőt mi is, akik talán nem vagyunk annyira betegek. A pogányok pedig „kegyes halál” megtévesztő álnéven ezreket és százezreket ölnek meg azért, mert betegek, mert már nincsenek a testi, materiális világ javára. Nem gondolnak a lelkiekre. Nekünk azonban a lelkünk az első, így becsüljük meg betegeinket, és igyekezzük imáinkkal, de ugyanúgy kétkezi segítségünkkel is viszonozni azt a sok kegyelmet, melyet éppen az ő szenvedéseik érdeméből ad nekünk az Isten.
Szent Lőrinc példájára vegyük észre, mi az igazán fontos, és mi, vagy ki is valójában az igazi érték.
