2011. szeptember 13., kedd

A Szent Kereszt felmagasztalása

A kereszt mindennapi életünk tartozéka, s naponta találkozunk vele, akár tudatosítjuk ezt, akár nem. Hisz, ott van a szobánk falán, néha szemünkbe ötlik egy-egy hegytetőn, templomtornyon, vagy az út mellett, sokan nyakunkban hordjuk, vagy pedig épp ima előtt magunkra rajzoljuk – keresztet vetünk. S a mai ünnepen az Egyház tudatosan erre a keresztre irányítja tekintetünket, és figyelmeztet: ez nem üres jelkép, vagy emlék, hanem szent jel, melynek nagy tartalmi mélysége és üdvösségi fontossága van.
A szent keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A róla szóló legenda szerint a Golgota hegyén talált maradványokat egy beteghez érintették, és amikor Krisztus keresztjének darabját nyújtották neki, meggyógyult. Ezen, a Golgota hegyén Nagy Konstantin, Szent Ilona fia emeltetett, építtetett egy bazilikát, melyet 335. szeptember 14-én szenteltek fel. Itt történt a keresztnek az első nyilvános ünneplése és felmagasztalása. Felmagasztalása, hisz a kereszt a gyalázat és megbélyegzés tárgya, valamint a megkínzás és a halálos ítélet kegyetlen eszköze volt. Nagyon fontos még tudnunk azt is, kedves testvérek, hogy a katolikus Egyházban sohasem a tárgy az elsődleges, sosem a tárgyat, hanem mi azt tiszteljük, amire ez emlékeztet minket. Így mi sem magát a keresztet tiszteljük magáért a keresztért, hanem a keresztet az Istenemberért.
De mi is valójában a kereszt? Mit jelent számunkra a kereszt? Avilai Nagy Szent Teréz így ír róla: „A kereszt a mi nagy nevelőnk, és ha hiányzik a kereszt az életemből, akkor félek, hogy elfeledkezett rólam az Isten.” És valóban, ha megfigyeljük életünket – így visszamenőleg, észrevehetjük, hogy minden egyes keresztviselésünkből tanultunk valamit, talán türelmesebbekké s kitartóbbakká, szívósabbakká lettünk általa.
A neves német teológus, Joseph Ratzinger bíboros, ma már mint szentatyánk, mikor megkérdezték tőle, miért sebezzük a gyerekek lelkét az iskolák falára kitett kivégzőeszköz, a kereszt látványával, a következőt mondta: „A kereszt az iskolafalon borzasztó dolog, mert megmutatja, mire képes az egyik ember a másikkal, ugyanakkor áldott eszköz, kincs, mert azt is megmutatja, hogy mindezek ellenére mire képes az Isten az emberért.” Valóban, a kereszt, kedves testvérek, megmutatja, mire vagyunk képesek mi, emberek, de még jobban mutatja, hogy az Isten mire képes értünk. Ha ezt tudatosítjuk, hogy a kereszten maga az Isten áldozta fel magát, s hogy az emberekért áldozta fel magát, nem maradhatunk, viselkedhetünk úgy, mint ha ez minket hidegen hagyna. Nem vethetünk meg ezután egyetlen keresztet sem! Mindig, ha keresztet látunk, gondoljunk arra, hogy a Végtelen áldozta fel magát a végesért, a Mindenható a tehetetlenért, a Szent a bűnösért, az Ártatlan a gyilkosért, a Pásztor a bárányokért. Így legyen számunkra is a kereszt mindig szent, mindig szent jel! Ha ez állandóan bennünk, szívünkben lesz, a keresztvetésünkből nem lesz értelmetlen csapkodás, esetleg vakaródzás, hanem méltóságteljes tiszteletadás az értem meghalt Istenembernek, s magának a Szentháromságnak.
Krisztusban szeretett testvéreim! Minden egyes kereszt legyen számunkra szent kereszt, minden egyes keresztvetés legyen számunkra szent keresztvetés, minden egyes nyakláncon lógó kereszt legyen szent kereszt, hisz ezek mind magát az Istent mutatják nekünk.

Aranyszájú Szent János

Talán furcsa neve van mai szentünknek: Aranyszájú Szent János. Furcsa, de gondolhatjuk, miért illeti Egyházunk ezt a püspököt és egyháztanítót ezzel a jelzővel. Az aranyszájú melléknevet kiváló szónoklatai, igehirdetései, prédikációi miatt érdemelte ki.
Vajon miben rejlett beszédének ékessége, mivel nyert meg annyi sok eltévelyedettet Istennek? A mai zsolozsmában, az Egyház hivatalos imájában ő, Aranyszájú Szent János ír s írja le, mi a legfontosabb az életében, mitől bízik annyira Istenben: „Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Olvasom tartalmát, ez nekem várfalam és biztonságom. Felolvassam nektek is? Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig. /Mt 28,20/”
A Szentírás volt a mindene. Minden beszédében a Szentírás szavaival argumentál, magyaráz, azt veszi alapul, arra támaszkodik, abból indul ki és annak ígéreteihez jut el. A Szentírás minden egyes szavát komolyan vette, azt hirdette és az szerint élt.
Ma, az ő ünnepén helyénvaló a kérdés: Vajon mi mennyire vesszük komolyan a naponta hallott isteni szót? Mennyire befolyásol az minket? Nem megy csak be az egyik fülünkön, s ki a másikon? Aranyszájú Szent János közbenjárását kérjük ma: Kérd értünk az istent, hogy adjon nekünk fogékony szívet szavának megértésére és megvalósítására.