2011. szeptember 16., péntek

"...azoknak, akik elvesznek, balgaság, de nekünk..." - Szent Kornél és Szent Ciprián

Ma újra emlékezünk, és egyben ünneplünk, ismét vértanúkat: Szent Kornélt és Szent Cipriánt. S ez a tény, hogy mi olyan embereket ünneplünk, akiket meggyilkoltak, akik szégyenteljesen haltak meg, a nem hívők számára finoman fogalmazva elég visszataszító és furcsa lehet. Ezt a tényt pedig csak alátámasztják Galerius helytartó Cipriánhoz intézett szavai, mielőtt kivégeztette volna a szentet. Ezt mondta a helytartó a lefejezés előtt álló Cipriánnak: „Elrettentő példa leszel számukra, akiket aljas bűnöddel magad köré gyűjtöttél.” De a jelenlévő keresztények ekkor mindenki ámulatára felkiáltottak: „Fejezzetek le minket is ővele!
Mert ilyenkor válnak valóra Szent Pál apostol szavai: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” /1Kor 1,19/ Mi pedig híven valljuk: ők, a szentek, a vértanúk a mi példaképeink és ők maguk a bizonyíték: ez az élet mit sem ér az örök élethez képest. Van, amiért érdemes itt, ha kell, minden feladni. Ez legyen szemünk előtt és ebben segítsen minket Szent Kornél és Szent Ciprián is.