2011. szeptember 20., kedd

A koreai Szent vértanúk

A koreai Szent vértanúk tevékenysége és mártírhalála nagyon különleges volt. Különleges abban, hogy egy olyan területen hirdették az evangéliumot, ahol még sosem hallottak Krisztusról – úgy, mint az első apostolok. Egy olyan helyen hozták szóba az Isten és Jézus Krisztus nevét, ahol eddig még soha senki. Az ő esetükben a 17. században ez az ő hazájuk Korea volt.
Biztos, nem volt könnyű nekik csak úgy elkezdeni otthon beszélni egy teljesen új dologról, a hitről, Istenről, egy teljesen új életről, amelyről azonban meg voltak győződve: egyenes út a mennyországba. De pontosan az ő bátorságuk hozta meg a gyümölcsöt: általuk az Isten igéje eljutott egy olyan közegbe, ahová másképp nem juthatott volna el.
Ma a koreai Szent vértanúk adnak nekünk erőt, bátorságot, segítséget ahhoz, hogy végre a mi családjainkban is, otthon is merjünk beszélni a hitünkről, az Istenről. Hogy hitünk megvallását és megvitatását ne korlátozzuk az Isten házára, hanem a mi házainkban is beszéljünk róla. Ennek az első lépése pedig egy ma esti közös ima lehet a férjjel, feleséggel, vagy épp gyermekeinkkel… Merjünk otthon is együtt beszélgetni Jézusról, Jézussal, mert így az egész családunk együtt lesz Istennel, s majd ugyanígy együtt – az örökkévalóságban.