A Lateráni bazilika felszentelése

A Lateráni bazilika a pápák legősibb bazilikája. A 4. században a szentatya a római püspök mindenkori székhelyévé tette, és ezért a templomot "az összes templom anyja és feje" címmel ruházta fel. 313-ban már itt tartott a pápa zsinatot.

Visszatérve az evangéliumhoz, mikor az apostolok látták Jézus viselkedését a templomban, a „buzgóság” szót használták tettének leírására. Jézus tele van buzgósággal, mert nem fogadja el a régi szokást, ha az összeegyezhetetlen a templom szentségével. Jézus tudatosan imádkozott, nem csak szokásból járt a templomba. Nem esett bele abba az állapotba, hogy csak szokásból cselekedne.

Felettünk azonban sajnos gyakran győz lustaságunk és nemtörődömségünk, mely szó szerint kioltja buzgóságunkat. Minden nap imádkoznunk kell ezért, hogy az Úr újra és újra lángra lobbantsa szívünket szeretetével. Hogy ne csak megszokásból, talán figyelmetlenül imádkozzunk, hanem buzgón, odafigyelve lépjünk kapcsolatba Istenünkkel. Ma buzgóságot, hitbeli-, imádságbeli-, odafigyelésbeli buzgóságot kérjünk Urunktól.

Kevélység /Lk 17,7-10/

A hét főbűn

Ha megkérdeznének valakit, melyik a legfőbb bűn, különféle válaszokat kapnánk. Azonban talán kevesen mondanák azt, hogy a kevélység. Pedig a hét főbűn közül ez az első, a legnagyobb. Ez a szó valószínűleg nem tartozik a mindennapi szótárunkba, ezért csak megemlítem, hogy a kevélység által az vétkezik, ki magát mások fölé emeli, Istennek nem adja meg a tiszteletet, embertársait pedig – abban a tévhitben élve, hogy ő a legjobb – megveti. A szentatyák a bűnök bűnének, a Sátán bűnének nevezik. Nem más ez, mint más szóval mondva: büszkeség, gőg, hiúság!

Szent Ágoston azt mondja róla: Minden bűnök kezdete, vége és oka a kevélység. Nem is lehet egyetlen vétek kevélység nélkül.

         Jézus Krisztus ma erre a bűnre hívja fel a figyelmünket. Erre a bűnre, amely sokszor szinte észrevétlenül válik életünk részévé. Hogy megtudjuk, bennünk van-e, tegyük fel magunknak a kérdést: Mikor sikerül egy ideig szentül élnem, mikor sikerül egy-egy „nagyot”, vagy „jót” imádkozom – vajon így gondolkozok-e: „Csak haszontalan szolga vagyok. Csak azt tettem, ami kötelességem volt.”

Ha igen, akkor az alázat erénye uralkodik szívemben. Ha viszont nagyon is jónak, önteltnek érzem, vagy látom magam, akkor bizony a kevélységgel el kell kezdenem megküzdeni.