Ennek az ádventi időszaknak az elején szeretnék kicsit többet foglalkozni – veletek együtt – magával a szentmisével, annak lefolyásával és mély tartalmával. Hisz mi, akik most itt vagyunk, talán naponta részt veszünk ebben a szent áldozatban, így nagyon fontos, hogy minél jobban megismerjük azokat a dolgokat, eseményeket, szimbólumokat, melyek a szentmisét alkotják. Szeretném, ha napról-napra együtt elmélkednénk e szent cselekményen.
Így már most, bevezetőként tegyük fel a kérdést: Mikor, vagy hogyan is kezdődik a szentmise? Talán úgy gondoljuk, akkor és azzal, amikor és ahogy a ministráns becsönget, s mi fölállunk. De valójában a szentmise, az Eukarisztia, magyarul közösségi hálaadás már akkor kezdődik el, amikor valaki elindul otthonról, s az egyes emberekből egy közösség kezd kialakulni. S ennek a kezdete már akkor van, amikor egymással találkozunk templomba jövet, ahogy ma is találkoztunk egymással. Már ott elkezdődött, el kellett, hogy kezdődjön a mi szentmisénk. S ez az egymással való találkozás akkor éri el csúcspontját, amikor a pap bevonul, s üdvözli a híveket. Mikor az egy közösség teljes egészében – tehát a pap és a hívek – megjelenik az Isten házában, Isten előtt.
De ez az egymással, s elsősorban Istennel való találkozás, hogy ne maradjon meg csak s puszta találkozás szintjén, egy nagyon fontos imádság hangzik el, melyet introitusnak, kezdőéneknek is nevezünk. Ezen imádságon, éneken keresztül a találkozásunk átalakul imádsággá, a hívek közössége, tehát mi pedig fölemelkedünk magához az Istenhez. Tehát ezek az első szavak, melyekkel a szentmisénket, a hálaadásunkat megkezdjük. Ezért mérhetetlenül fontos, hogy ha lehetséges, mindannyian kapcsolódjunk bele. Hisz, ha valakivel találkozunk, az a minimum, hogy köszönünk neki. S ha itt Istennel találkozunk, pont neki ne köszönnénk?
Krisztusban szeretett testvéreim! Ha holnap ismét eljövünk, ne feledjük, szentmisénk már a templomba vezető úton elkezdődik. Így ez a látszólag lényegtelen, üres ballagás is legyen méltó ahhoz a cselekményhez, amelyre éppen készülünk. S ha már a templomban vagyunk, ne felejtsük el Isten szívből megüdvözölni, s mindannyian belekapcsolódni a közös köszöntésbe, az introitusba.
