Folytatjuk tegnap elkezdett elmélkedésünket a legszentebb áldozatról, a szentmiséről. Az introitus, kezdőének után, mely által a hívek felemelkednek magához az Istenhez, s a találkozás egy bensőséges imádsággá alakul át, következik a keresztvetés. A kereszt, melyről tudjuk, hogy a kereszténység egyik legfőbb szimbóluma, az ember hitét, imádságát és Isten imádását fejezi ki. A fej, amelyet először érintünk az értelemnek a központja, a mellkas a szív központja, a vállak pedig a munkakészséget jelképezik. S mi ezzel a kereszttel, melyen keresztül az üdvösség ment végbe, kezdjük és fejezzük be a szentmisét. Így alkotva egy kört, mely elkülöníti ezt a szent eseményt a világ többi történésétől.
Ezután következik a bűnbánati cselekmény. A kereszténység első századaiban a pápa minden egyes szentmise elején arcra borult, így élve meg a zsoltáros szavait: „Arcomra borulok szent templomod előtt, Istenem”. Ez elsősorban az alázatot jelképezte. Mára ebből egy bűnbánó, s bocsánatot kérő imádság maradt fenn. A pap ilyenkor felszólítja a közösséget, hogy emlékezzen vissza bűneire, s kérje értük Isten bocsánatát. Mindennek a fölszólítás utáni csendben kell lejátszódnia. Tehát ez a csend sem üres várakozás, hanem tevékeny lelkiismeretvizsgálat. S csak ezután következik a közös bűnbánó ima, melyben érdemes megemlíteni a háromszori „én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem” részt. Ez a hármas, egyre fokozódó bűnvallás azt jelképezi, hogy Péter háromszor tagadta meg Jézust, s hogy a kakas is háromszor szólalt meg. Ezért a hármas bánat. Ezalatt a mellünket verjük. Ennek is mély teológiai alapja és nagy jelentősége van. A lélek fájdalmát, de egyben gyógyulását jelképezi, miközben utal az evangéliumokra, ahol Jézus halálánál így olvassuk: „Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: »Ez az ember valóban igaz volt.« Az egész sokaság, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verve hazatért.” Valamint egy másik evangéliumi részben: „A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: `Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!”.
Egy bolíviai misztikus asszonynak maga az Isten anyja, Szűz Mária jelent meg egy szentmise alatt. Ekkor ez az asszony bepillantást nyerhetett abba a csodálatos természetfeletti ünneplésbe, mely a szentmise alatt történik az angyaloknál és a szenteknél. Tudjuk ugyanis, hogy egy-egy szentmise alkalmával a mennyben is végtelen Isten imádat és dicsőítés folyik. S amikor éppen ehhez a részhez ért a szentmise menete, Szűz Mária így szólt ehhez az asszonyhoz: „őszinte szívből kérd az Urat, hogy bocsássa meg bűneidet. Így méltó módon vehetsz majd részt ezen a szentmisén. Ekkor azt gondoltam magamban – írja – de hisz a kegyelem állapotában vagyok! Nincs is bűnöm, hisz tegnap voltam gyónni. De ekkor az Isten anyja így szólt: „Úgy gondolod, tegnap óta semmivel sem bántottad meg az Istent? Hisz most is csak az utolsó pillanatban értél ide a szentmisére! Hogyan is akarnál méltó módon részt venni anélkül, hogy előtte lelkileg felkészültél volna? Miért jártok sokan csak az utolsó pillanatban? Előbb kellene jönnötök, hogy Isten odaajándékozza nektek Szentlelkét, aki eltöltene titeket békével, megtisztítana a világ szennyétől. Hisz ez a világ legnagyobb csodája. Ez az a pillanat, amikor Isten a legnagyobb ajándékát adja az embernek, és ti ezt nem értékelitek.”
Krisztusban szeretett testvéreim! Mindannyian tudjuk és érezzük, mely szavak érintenek minket. Ne keressük a hibát magunkban ott, ahol nincs, de vegyük észre ott, ahol valóban többet tehettünk volna. Erre szolgál a bűnbánati cselekmény a szentmise elején. Elsősorban most, az ádventi időszakban figyeljünk oda kicsit jobban a lelkiismeretvizsgálatra is. Tegyük meg, ami tőlünk telik, s a többit bízzuk Istenre.
