2011. december 10., szombat

Ádvent harmadik vasárnapja

Tudjuk mindannyian, kedves testvéreim, hogy ez a mai, ádvent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja. Ezt a jelzi a templomban elég szokatlan rózsaszín gyertya, vagy papi ruha. S ezért énekeltük kezdőénekünkben is: Örvendezve jöjjünk Istenünk oltárához. De vajon minek kellene annyira örülnünk? Sőt, lehet-e egyáltalán felszólításra örülni?
A mai napra előírt kezdőének megválaszolja egyik kérdésünket: Örüljetek, mert az Úr közel van. Közeledik karácsony, Krisztus születésének ünnepe. Ez pedig örömmel kell, hogy eltöltsön minket. Hisz készülünk erre a napra /szépen gyűlnek a szalmaszálak a jászolba – a jócselekedetek a lelkünkbe/. Látni, hogy várjuk azt a napot. Hisz naponta énekeljük: Téged vár epedve a halandók lelke, vagy Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő, vagy Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten. Várakozunk valakire, aki pedig már közel van. Ezért kell örülnünk. De valljuk, néha – s talán most sem – nem tudunk úgy örülni, mint ahogy szeretnénk. Eszünkbe jut sok gondunk, bajunk, fájdalmunk… ezért nincs ott az öröm az arcunkon, s ami még rosszabb, talán a szívünkben sem.
De ha az Egyház arra buzdít, hogy örüljünk, akkor vajon tényleg lehet parancsra, pontosabban felszólításra örülnünk? Részben igen, részben nem. Ha valaki csak annyit mondana nekünk: Örüljetek, akkor vajmi kevés az esélye annak, hogy eltelik a szívünk örömmel. De ha valaki megmagyarázza, elmeséli, hogy minek is kellene örülnünk, akkor bizony sikerülhet felszólításra örülnünk. Hisz gondoljunk csak bele, ha egy gyermek elújságolja a szüleinek: Örüljetek, felvettek a főiskolára. Vagy egy szülő a gyermekének: örülj, fiam, mert kistestvéred lesz! Valóban lehet felszólításra örülni. /Azonban mindig nehezebb, amikor valami jövendő dologról van szó. Pl.: ha egy szülő azt mondja a gyermekének: jövőre nem, de két év múlva elmegyünk nyaralni. Biztos, hogy örül a gyermek, de még messze van az a nyaralás, így még nem olyan nagy ez az öröm. Ádvent elején még relatíve messze volt az Úr, de most örülnünk kell, mert közel az Úr. /
Közel van a karácsony, de mi nem csak a földi karácsonyra várakozunk, hanem Krisztus második eljövetelére is. Az ádvent ugyanis legfőképp erre, Krisztus második eljövetelére, tehát az örök életre készít fel minket. Örülnünk kell az élet viszontagságai közepette is, mert tudjuk, örök élet vár ránk. S már maga ez a tény nagy örömmel kell, hogy eltöltsön minket.
Történt egyszer, hogy egy Kínában tevékenykedő misszionárius és egy híres énekes ugyanazzal a repülővel tért haza az Egyesült Államokba. A misszionárius számos éven át dolgozott Kínában, az énekes csak két hétig szerepelt ott. Amikor New Yorkban leszálltak, a misszionárius nagyon elcsodálkozott, hogy mennyi rajongó köszöntötte és várta a kedvenc énekesét. A misszionárius egyből az Istenhez fordult: Uram, nem értem… életemből 42 évet szenteltem Kínának, ez meg csak két hétig volt ott. Mégis… őt sok ezer személy üdvözli itthon, engem meg senki. De ekkor az Úr így válaszolt : csakhogy fiam, te még nem érkeztél haza.
Örülnünk kell, mert az Úr, s vele együtt az üdvösségünk is közel van. Ez a tudat adja meg nekünk azt az örömet, amit sem szenvedés, sem gond, fájdalom, vagy szenvedés nem vehet el tőlünk. Mert mi tudjuk: örök öröm vár ránk!