Míg az éjjel – virrasztva – Urunk születésének mélységes, a szívek rejtekeibe behatoló titkát éltük át, ezen a délelőttön – már világoson – Krisztus emberré válását üljük meg ünnepélyesen, ünnepi szentmisével. Míg az éjjel Krisztus születésének édes, könnyed kis történetét tárta elénk az evangélium, most magasröptű teológiával szól hozzánk ez az isteni szó. Az éjjel jobban az érzésekről, a hangulatról szólt, nappal azonban már az észé, a gondolkodásé, a megfontolásé a főszerep. „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél.” Tudnunk kell, nélkülözhetetlen tudnunk, hogy ugyanaz az Isten lett halandó emberré, aki az első embert, aki az emberiséget és a világmindenséget teremtette. Tudnunk kell – amennyire csak lehetséges – felfogni, hogy az Isten azért lett emberré, hogy minket megváltson. Emberré lett, megalázta magát, feláldozta magát miérettünk. Tudnunk, tudatosítanunk kell, hogy az a szegénység, melyben Jézus megszületett, az lett a mi gazdagságunk. Tudnunk kell, hogy Krisztusban mindent, minden eszközt megkaptunk ahhoz, hogy üdvözüljünk, hogy földi életünk után örök boldogságban élhessünk. Tudnunk kell, hogy az Isten az egyetlen Fiát adta nekünk. Gyönyörűen fogalmaz és kiválóan buzdít mindannyiunkat Szent Ágoston: „Ébredj fel, ember, mert Isten érted lett ember. Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog! (Ef 5, 14). Ismétlem, Isten érted lett ember. Örökre halott lennél, ha ő bele nem születik az időbe. Sohasem szabadultál volna meg a bűnös testtől, ha ő fel nem ölti a bűnös test hasonlóságát. Örökre hatalmában tartana a nyomorúság, ha ő nem lett volna irgalmas. Nem éledhettél volna újra, ha ő meg nem segítene. Elvesznél, ha ő el nem jött volna.”
De mi szükség volt erre? Vagy mi szükség van ma, ebben a világban a karácsonyra? Hogy a már említett igazságokat még alaposabban felfogjuk, hallgassunk meg pár sort egy kortárs költőnk /Marosvölgyi Gergely: A Szeretet ünnepe/ szavaiból:
Ma beteg világban élünk, Céltalanul mendegélünk.
A becsület itt már nem él, Csak a pénz, mi gyarlón beszél.
Erkölcsünk is kihalóban, Már igazság sincs a borban.
Áldozatot nem kell hozni: Hisz egyszerűbb siránkozni.
Ha fent már csak az ég ragyog, S velünk élnek az angyalok;
Az ember nem öl, nem kapzsi, S rájön: jobb adni, mint kapni!
Akkor élünk majd szabadon: Osztozunk, mert nincs tulajdon;
S zengjük, egymást átölelve: „Itt a szeretet ünnepe!”
Ha rájövünk, jobb adni, mint kapni. Nem elég éreznünk a dolgokat, nem elég ösztönösen cselekedni! Meg kell értenünk, fel kell fognunk, mit tett értünk az Isten. Rá kell jönnünk: ez mind értünk, értem történt. Hogy elég erőt, kegyelmet kapjunk ahhoz, hogy felhagyjunk a bűnös élettel. Hogy rájöjjünk, akkor nyerünk igazán, ha adunk – Istennek és embertársainknak. Istennek adni az időt, a fáradtságot – a legjobb befektetés. Annyi mindenre szánunk időt, energiát – csak sokszor Istenre nem. Pedig ha megértjük, igazán felfogjuk ezt a nagy és végtelen titkot, hogy az Isten értünk lett emberré, soha többet egy szentmisét sem mulasztunk el. Ha valóban felfogjuk, akkor nem csak ezen a szentmisén, hanem a jövő vasárnapin, és az utána következőn, és az az utánin is itt leszünk.
Ebben a mai szentmisében tegyünk meg mindent azért, hogy hitünk elfogadja ezt a nagy titkot, s hogy ez állandó hatással legyen életünkre. Állandóan az Isten szerint, az ő szeretete szerint éljünk – soha és semmiből se hagyjuk ki őt, hisz ő is életének minden egyes napját – kezdve ezzel a maival, születésével miérettünk élte meg és áldozta fel. Azért élt emberként, hogy mi élhessünk – örökké.
