2012. december 29., szombat
Szent Család vasárnapja
Minden ember szeretne boldog, békés, szerető családban
élni. S mivel ez egy Istentől belénk oltott vágy, magának az Istennek is
ugyanez a terve velünk: szerető családban éljünk. Persze lehet szó test
szerinti családról, ahová a szülők, férj, feleség, gyermekek, rokonok
tartoznak, de lehet szó lelki családról is, ami például egy papnak a hívei,
vagy a paptársai. De nem csak, hogy ez a terve az Istennek, hanem rengetegszer
be is bizonyította: ez nem egy soha el nem érhető ideál, eszménykép, hanem az ő
segítségével megvalósítható. A történelem folyamán rengeteg szent család volt,
ahol valóban az Isten volt az Úr, Isten volt a szeretet forrása, és Isten volt
a szeretet célja is. Hisz tudjuk a Szentírásból, s remélhetőleg már saját
tapasztalatból is, hogy Isten maga a szeretet. Vagy ahogyan Szent Ágoston figyelte
meg: „Ahol szeretnek, ott mindig hárman
vannak. Aki szeret; akit szeretnek; és maga a Szeretet.”
A történelem folyamán rengeteg szent család volt, de
ma a legszentebb család tárulkozik fel előttünk. Isten ma ragyogó példaképnek állítja
elénk a Szent Családot. Egy olyan család, ahol tényleg az Isten volt a minden.
Ha elgondolkozunk azokon az eseményeken, amelyeket a Szentírásból tudunk a
Szent Család tagjairól (Az Angyali üdvözlettől egészen az új családjával, az
Egyházzal imádkozó Szűzanyáig), szembetűnhet, hogy abban a családban valóban az
Isten volt a minden. Isten körül forgott minden.
Mária egészen a kezdetektől nem a saját elgondolását
igyekezett megvalósítani a családdal kapcsolatban, de az Istenét…
Szent József, mikor megtudta, hogy Mária gyermeket
fogant a Szentlélektől, ugyanúgy feladta a saját elképzelését…
Mikor ők ketten nem találják Jézust a templomi útról
hazafelé tartva, megértik, hogy máshogyan lesznek a dolgok, mint ami az ő
ideáljuk.
S éppen ezért példakép a Szent Család. Mert
mindannyiunk családja akkor lesz igazán boldog, örök életű, ha Istennek tetsző
módon tervezzük azt, ha Istennek tetsző módon rendezzük azt, ha Istennek tetsző
módon tartjuk fenn azt. Szokták mondani – legtöbbször az esküvőkön - , hogy nem
az az igazi boldogság és egyetértés, ha két ember szüntelenül egymás szemébe,
egymásra néz. Hanem az, ha mindketten egy irányba néznek. S felettébb igaz ez a
családra, a családunkra is. Úgy a lelki családunkra, erre a hívő közösségre, de
a test szerinti családra is: Ha egy irányba, Isten felé nézünk, együtt jutunk
el majd oda.
Kövessük a Szent Család példáját, s higgyük el, éljük
meg legnagyobb egyházatyánk szavait, hogy csak az az igazi szeretet, igazi családi szeretet, ahol bizony hárman vannak.
Aki szeret, akit szeretnek, és maga a
Szeretet.
2012. december 27., csütörtök
Karácsonyi hagyományőrző betlehemes játék Ipolybalogon
Nagykarácsony délutánján az ipolybalogi Szent Miklós templomban immár hagyományosan betlehemi pásztorjátékot, betlehemi műsort adtak elő a helyi hagyományőrző csoport tagjai.
Csodálatosan szép, felemelő előadás volt, köszönjük!
Néhány képpel próbálok egy keveset a műsor hangulatából visszaadni:
Schola Cantorum Varboiensis
Énekkarunk immár több mint egy éve teljesít rendszeres liturgikus szolgálatot Egyházközségünkben.
A mai napon nevet vettünk fel, amely kifejezi hovatartozásunkat és szolgálatunk célját.
Kórusunk neve immáron:
Schola Cantorum Varboiensis
(olvasd: szkóla kantórum varbóienzisz;
magyarul, szó szerint: Varbói énekiskola)
magyarul, szó szerint: Varbói énekiskola)
A Schola Cantorum (magyarul énekiskola) eredetileg a római pápai udvar hivatásos énekeseinek csoportja volt, akik az ünnepélyes pápai istentiszteleteken teljesítettek szolgálatot. Az ő példájukra írja elő Egyházunk, hogy lehetőleg minden templomban az istentiszteletek szolgálatára alakuljanak és működjenek hasonló liturgikus szolgálatot végző scholák.
A Schola elsősorban az istentiszteleten keresztül az Isten dicsőségét szolgálja.
“Az ilyen jámbor társulatokat... azért alapítottak, hogy a népet szent zenére oktassák, vagy e tudományt magasabb fokban műveljék... szavukkal és példájukkal nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szent ének ügye előbbre jusson”
/MSD 1955/.
Ezen alkalomból egy jelképes logó is készült, mely még csak átmeneti stádiumban létezik, de jelenleg ezt használjuk:
Bízom benne, hogy szent szolgálatunk még hosszú időn át (remélhetőleg Urunk második eljöveteléig) szolgálja Isten dicsőségét, és mindannyiunk megszentelődését.
Hála és köszönet a Schola tagjainak eddig végzett szolgálatáért. Isten fizesse meg minden fáradozásukat!
Hála és köszönet a Schola tagjainak eddig végzett szolgálatáért. Isten fizesse meg minden fáradozásukat!
Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!
Szent János
Amit láttunk és
hallottunk, azt hirdetjük nektek. Ezeket a szavakat hallhattuk a mai első
olvasmányban. Mai szentünk, Szent János számol be igehirdetéséről,
evangelizációjáról… s mi is soxor halljuk a felhívást magától Jézustól,
valamely szentünktől, szentatyánktól, püspökeinktől és papjainktól, hogy minden egyes kereszténynek kötelessége
hirdetni az Igét, evangelizálni. Akarva akaratlanul is fülemben csengenek
Szent Pál szavai: „Hirdesd az igét, állj
elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!”
De hogy erre képesek legyünk,
nélkülözhetetlen egy dolog. Nézzük csak meg Szent Jánost, aki magát
evangéliumában nem nevezi meg, csak úgy említi, mint a „másik tanítványt, akit Jézus szeretett”. Tudjuk róla, hogy jó
sportember volt, ha lefutotta Pétert… de nem ez a fontos. Vagy legalább is nem
ez a legfontosabb. Hanem, ahogy hallottuk: „látta
mindezt, és hitt”. S ez az a nélkülözhetetlen dolog: Látni és hinni, más
szóval személyesen megtapasztalni Istent.
Mert személyes tapasztalat nélkül nem tudunk mit hirdetni! Ha nincs Istennel
személyes tapasztalatom, nem tudom őt hirdetni, nem tudok evangelizálni, nem
tudom hirdetni az igét, mert nincs mit. A történtek után írta ezt János
apostol: „Amit hallottunk, amit saját
szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük
nektek.”
S Istent személyesen megtapasztalni a
legjobban őszinte, belső, mély beszélgetéssel lehet. Lehet ez elmélkedés a
Szentírás szavain, lehet ez kötetlen beszélgetés Istennel, lehet ez bármilyen
formája az imának, de ezen személyes tapasztalat nélkül nincs mit, és nem is
tudunk mit hirdetni.
Úgy imádkozzunk a mai napon, hogy mi is
kezdhessük igehirdetésünket a világban ezekkel a szavakkal: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel
láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)