„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót…” /Mt 6,7-15/

int minket ma a mi Istenünk.

Mert talán mi is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több imát, rózsafüzért, litániát elmondunk, annál jobban imádkozunk. Persze ez is fontos, de figyeljünk oda arra, hogy a sok szó között legyen elég időnk a figyelmünket, a szívünket Istenünk, a Mi Atyánk felé fordítani.  

Az egymást szerető szíveknek sokszor egy őszinte szó, egy mély tekintet, egy meleg kézfogás is elég… sőt, sokszor ez több minden másnál. Vajon mi néztünk-e már oly vágyakozással, oly őszintén Istenünkre, mint pl. a szerelmes a szerelmére? Talán épp ez hiányzik a mi imádságunkból… csendben, szó nélkül, vágyakozással Istenre tekinteni.

Újmisén voltam

Már több, mint egy hónapja voltam az egyik jó barátom, Fejéregyházi Tamás L.C. atya újmiséjén Budapesten. Apukám fényképezett, közlök néhány képet... talán ennek is köszönhetően még többen fogunk érte, s szent papi életéért imádkozni.

Végül pedig csináltam neki egy emlékképet:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.“ /Mt 25,31-46/

Az utolsó ítélet leírásában Jézus felfed egy dolgot, egy tényt, amely egyszerre lehet ajándék és egyben felelősség. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek“. Bármit teszünk-, vagy nem teszünk meg másokért, azt neki tesszük-, vagy nem tesszük. Talán már mi is valamikor elgondolkoztunk azon, vajon milyen lenne beszélgetni Jézussal, vendégül látni Őt a házunkban vagy mellette lenni a szenvedés idején.

Ha szemtől szembe, mint hozzánk hasonló Istenembert nem is láthatjuk, azonban iránta való szeretetünket mindig és mindenhol, bárkin keresztül megmutathatjuk.

De mivel részünk van ebben a lehetőségben, felelősek is vagyunk azért, hogy hogyan cselekszünk. Óriási ajándék, de legalább akkora felelősség: felebarátainkból mindig Jézus néz ránk: hogyan viselkedünk vele szemben?

R.C. elmélkedés nyomán

Farsangi hógolyózás

Egy hete vasárnap unokaöcséim elhívták egyházközségünk gyermekeit egy kis farsangi hógolyózásra - nagyon jó volt a hangulat, jól szórakoztak. Erről az akcióról közlök pár képet:

Miserend és hirdetések - Nagyböjt első vasárnapja

Egyházmegyei kormányzónk levele nagyböjt első vasárnapjára

Négy rendszert élt meg, de köpönyeget egyszer sem váltott... 

Kedves testvéreim, a nagyböjt kezdetén közösen gondolkodjunk el egy férfi életén, akire az ének szavai alkalmazhatók: “Egy kabátom van már néhány tél óta / a szélben benne járok./ Van rajta néhány lyuk, azonban szeretem, / nem kellett kifordítanom…” 

Szerencsére nem celebről van szó, hanem egyéniségről. Észrevétlenül rejtett életet élt, ezért még a halála után is keveset tudunk róla. Egy ember, pap, püspök (a Nagyszombati apostoli kormányzóság segédpüspöke volt), de elsősorban a legszebb cím hordozója: Isten szolgája Michal Buzalka, vértanú. Az „Isten szolgája” cím azt jelenti, hogy boldoggá avatásra jelölt.

Az egyházmegyei folyamat időszaka befejeződött, jelenleg Róma végleges határozatát várjuk. Egyházmegyénk gyöngyszeme és kincse, akit az egyházmegyék felosztásakor kaptunk (a Selmecbánya melletti Antolból származik), ebből kifolyólag, hivatalosan „köszöntjük“ őt egyházmegyénkben. 

Alkalmas ezt a nagyböjti idő kezdetén megtenni, hiszen sok mindent tanulhatunk tőle. Már a püspöki jelszava is: „Kereszt által a fényhez“, nagyböjti és húsvéti szellemben hangzik. Előbb szeretném az életét röviden bemutatni. (Aki többet szeretne róla tudni, vegye kezébe az életrajzát, amely kritikus és nem fennkölt. Harcokról, küzdelmekről szól és arról, hogy senki sem „esik“ az égből a földre szentként.)

Aztán szeretnék megállni életének különböző lényeges eseményeinél. Külön kihangsúlyozva azt, hogy négy rendszert élt meg, de az Istenhez, a keresztény értékekhez és saját magához hű maradt és köpönyeget egyszer sem váltott. Végül szeretném elkerülni a félreértéseket és kifejezni mély tiszteletemet azoknak, akik talán köpönyeget váltottak, de képesek voltak őszinte bűnbánattal a nyilvánosság előtt is kifejezve, a köpönyeget levetni és Krisztusba öltözni. Az ilyeneknek becsület és tisztelet jár. 

Michal Buzalka (1885 – 1961) a Selmecbánya melletti Szentantalon (Antol) látott napvilágot. Mint gyermek és ifjú, ennek a településnek egy családjában és plébániaközösségében formálódott, majd elindult a saját életútján. Életkörülményei nem voltak eszményiek és összetűzésektől mentesek. A szemtanúk állítása szerint szegény, azonban mégis boldog családban nőtt fel.  

Michalra nagy hatással volt František Richard Osvald katolikus pap, aki a Buzalka családdal ápolt közeli kapcsolatot, amikor a mai Podhorie településen szolgált. Michal bérmaszülője lett és élete végéig az ő lelki vezetője és tanácsadója volt. Kapcsolatukat levelezés őrzi, amely nem maradt fenn számunkra teljes egészében, de a meglévő levelekből sok mindent megérthetünk. Az említett lelkiatya, Michal barátja lett. Szerette őt, az igazságra tanította, és a jóra buzdította. Amikor Michal az Esztergomban végzett tanulmányai kapcsán az igényességre panaszkodott, Osvald ezt írta neki: „Látod, Misi, igazam volt, amikor azt mondtam Neked, hogy Esztergom nem Selmec, ami a tanulmányokat illeti. Más kitűnni a kevesek között és más a sokak között, valamint megfelelni a professzorok követelményeinek.“ Nem feledkezett meg azonban a buzdításról és az útbaigazításról sem: „ Misikém, te csak soha ne képzelődj arról, hogy ha pap leszel, úr leszel, ez aztán csúnya készülődés lenne a papságra. De kérd az Úristent, hogy örömmel szolgáld a lelkek üdvét bárhol, bármilyen rangban és akkor leszel igazán úr, mert hatalmas erővel fogsz uralkodni az elégedetlenség rossz szelleme felett, amely a leginkább kísérti a papot.“ 

Michal pap lett, majd püspök a Szlovák Állam idején. Érzékeny természetének, Mons. Burzio vatikáni nunciushoz fűződő személyes barátságának, a kereszténységhez való hűségének és XII. Piusz pápa figyelmeztetéseinek köszönhetően, kiérezte azokat a veszélyeket, amelyek a Szlovák Államra leselkedtek. Lázított, riadót fújt, védelmezett – óvta a szlovák nemzetet és mindazokat, akik az ország  területén éltek. Megemlítem a püspökökhöz írt levelét, amely 1944. december 3-án íródott és A négy püspök levele néven került az újkori történelembe. Ebben a levélben figyelmezteti az akkori köztársasági elnököt, dr. Jozef Tisot: „Legméltóságosabb köztársasági elnök úr, alulírott szlovák püspökök előzetesen Nyitrán találkoztunk és most korunk  különféle nehézségeiről tárgyalunk... Ezekből a dolgokból kifolyólag nyilvánvaló, hogy nagy csapás jön az Egyházra és a papságra, ezért sürgősen kérjük Őexcellenciáját, hogy minden erejével fékezze meg a kitelepítést. (Szlovákia lakóinak, különösen a zsidók bántalmazásáról volt szó.) Ha ez a valóságban lehetetlen volna, könyörögve kérjük, mondjon le elnöki hivataláról, hogy a felelősség ezért a katasztrófáért ne Őexcellenciáját, az Egyházat és a papságot terhelje. Nagy örömmel ismerjük el  Őexcellenciája népünk javára végzett érdemeit és minden ügyében tanúsított  jószándékát...“ 

Alulírott: nagyméltóságú Karol Kmeťko érsek, Andrej Škrábik besztercebányai püspök, Michal Buzalka címzetes püspök, Eduard Nécsey címzetes püspök. 

Ahogy hallottuk, a püspökök nem maradtak csendben, hanem kihangsúlyozták az Egyház tanításának néhány irányelvét: magának a népnek az egyetértése a választások alkalmával, nem elegendő ahhoz, hogy helyesnek minősüljön az államhatalom mindennemű intézkedése ; jogtalanság esetén nem lehet hallgatni és az igazságtalansággal szembe kell szállni; ha a rossz hatalmas méreteket ölt, nem ad felmentést a kisebb rossz választásának módszere.

A nácizmus és a II. világháború borzalmasan tragikus tapasztalataiból, amelybe a Szlovák Állam is belekeveredett, ma is ez a figyelmeztetés következik: Felelősségteljesen szükséges mérlegelni, kire adjuk szavazatunkat a választásokkor, és egyidejűleg ébernek kell lennünk, hogy a hatalom – legyen az bárki kezében is – ne törjön meg és ne kábítson el minket. 

A kommunista rendszer Michal Buzalkát veszélyes gonosztevőnek tartotta. Ennek alapján viselkedtek vele a  börtönőrök is. Az ellene hamisan kitervelt perekről első alkalommal 1951. február 12-én tudott írásos hírt adni. Ebben beszél  a hitéről és szeretetéről és arról, hogy nem törték meg őt, nincs elkeseredve és továbbra is szeret. A börtönből ezeket írta: „ A mai nap fényében,  augusztus első vasárnapján,  amely Jézus és Mária Szentséges Szívének van szentelve, kivétel nélkül, mindnyájatokat őszinte szívvel köszöntelek és kérlek benneteket, adjátok át forró és őszinte  üdvözletemet a mi egész  családunknak és a környékbelieknek is. Úgyszintén így köszöntöm ismerőseimet, barátaimat, de legfőképpen a helyi és a környékbeli papságot. Szerény imáimat gyakran ajánlom fel a lelki és testi egészségért és az emberek nyugalmáért, békéjéért....“ 

Semmilyen embertelen lelki és testi gyötrelem nem volt képes megtörni szeretetét. Hűen püspöki jelszavához „Per crucem ad lucem” – „Kereszt által a fényhez” mindenkit szeretett. Azokat is, akik a kínszenvedés keresztjére szegezték… 1958-ig volt börtönben, majd száműzetésben. 1961. december 7-én halt meg a dél-csehországi Tábor városában. Mindvégig hűséges volt. 

Életéből a következő tanulságot is magunkkal vihetjük: A jövőben biztonságosan csak Krisztus keresztje által járhatunk. Más utakat ne keressünk, mert zsákutcába jutunk. Krisztuson kívül másra ne építsünk, mert akkor homokra építünk. Isten szolgájának élete azt üzeni nekünk, hogy Isten, Krisztus keresztjével mindent elmondott nekünk, ami a szívén volt. Most válaszra szólít és választ vár tőlünk… Michal Buzalka úgy válaszolt, hogy a vértanúságban saját magát ajándékozta oda... 

Levelemet egy modern énekkel kezdtem, amely a köpönyegforgatásról szólt, most a Szentírás szavaival fejezem be. Ha Isten szolgájára, Michal Buzalkára gondolunk, elmondhatjuk: Ezek a mi atyáink és igaz pásztoraink, akik minket, a sötétségben élőket elvezettek az élet fényességére... Abban az időben a  nép vezérei lettek és nagy bölcsességgel tárták a nép elé a szent tanítást. (vö. Sir 44, 1-4) 

Kedves Testvéreim, akik a Besztercebányai egyházmegye hívei vagytok, áldott nagyböjti szent időt kívánok nektek és imáimban is megemlékezem rólatok. Viszont kérem a ti imáitokat is. E levélhez csatolom az Isten szolgája, Michal Buzalka boldoggá avatásáért írott imát. Nagyon örülnék, ha ez az ima egyházmegyénkben elterjedne. 

IMÁDSÁG MICHAL BUZALKA PÜSPÖK ATYA

BOLDOGGÁ  AVATÁSÁÉRT 

Mindenható  Istenünk, Te kiválasztottad szolgádat, Michal Buzalkát, hogy a Te dicsőségedre és az Egyház javáért szenvedjen. Bebörtönzött, megalázott, leköpdösött, a nevetség tárgyává tett szolgád mély alázattal viselte ezt a sorsot. Szlovákia határain túl fogadta a Te kezedből a szenvedés kelyhét. Külsőleg semmi sem látszott rajta a főpapi méltóság jegyeiből, hasonlóan Jézus Krisztushoz, amikor a Kálváriára kísérték, de a bensejében Te sugároztál, Istenünk. Kérünk Téged, dicsőítsd meg szolgádat, Mihályt, hogy oltárra emelve, az egész Egyházban tisztelhessük. Boldoggá avatásáért könyörgünk Hozzád, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 

Marián Bublinec
 

Kérem felolvasni 2012 Nagyböjt 1. vasárnapján, homília helyett

Nagyböjt első vasárnapja

Jézus Krisztus ma a böjtölők és a Sátánnal harcba szállók vezéreként áll előttünk az evangéliumban. Kiment a pusztába, ahol negyven napon keresztül böjtölt, s legyőzte a Sátán minden bűnre vezető csábítását.

Egyházunk pedig minden évben böjtöt hirdet – Urunk példájára negyvennaposat. S ez az időszak, amit mi is e héten elkezdtünk az évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az Egyházban. Olyan valami, ami fáradságba, nehézségbe, odafigyelésbe, önmegtagadásba kerül. Ima, böjt, alamizsna – jól ismert és sokszor használt eszközök, melyek ennek a megtisztulásnak és megújulásnak az előre mozdítói.

Mi magunk is tudjuk, hogy ha végezzük ezeket a megszentelő cselekedeteket, általuk jobbakká, Istenhez hasonlóbbakká válhatunk. Az Isten pedig ilyenkor bővebben osztja kegyelmét, mert ez az a sokat említett alkalmas idő, az üdvösség napja. De ezt nem csak mi, hanem legfőbb ellenségünk, a Sátán is nagyon jól tudja. A tapasztalat pedig megerősíti az egyházatyák véleményét: a Sátánt szó szerint ingerli, irritálja, dühíti ez a kegyelemáradat, ezért ő maga még erőteljesebben ostromolja a lelkünket. Talán észrevettük már mi is, hogy ha ilyenkor megfogadunk valamit, a kísértés is jóval nagyobb, mint az év többi részében. Mert a Sátán sem esztelen! Tudja, minden egyes böjti nappal messzebb kerülhetünk tőle.

De ma, nagyböjt első vasárnapján nemcsak azért olvassuk Krisztus megkísértésének evangéliumát, hogy ebből tanuljunk, vagy felbuzduljunk! Hanem azért, mert a szentmise, a liturgia révén az az erő-, az a Lélek száll belénk, amely a kísértést visszaverő és legyőző Jézusban volt. Mivel a szentmise nem csak egy emlékezés, hanem mint a hittanokon is tanultuk, Krisztus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele, ezért minden szentmisében Isten különleges segítségét, kegyelmét kapjuk mindannyian. Így ha mi is csatába szállunk a saját akaratunkkal, természetünkkel, bűneinkkel, akkor az Úr nem csak példaképünk lesz, hanem egyben erősítőnk is ebben a harcban. Az Isten ebben a nagyböjtben is mellettünk áll, végső soron pedig saját maga vívja ezt a harcot – Egyházáért, miértünk.

Ezért ne fáradjunk bele a jótettekbe, teljes odaadással, teljes mellbedobással, minden erőnket és figyelmünket összeszedve gyakoroljuk a nagyböjt sajátos gyakorlatait: az imádságot, a böjtöt és a jószívű adakozást.

„Ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot.“ /MTörv 30,15-20/

Tegnap kezdtük el böjtünket és talán böjtölésünket is. Ki-ki a maga módján próbál tetszelegni Istennek – biztos, hogy fogadtunk több-, és jobb imát, mértékletességet evésben-, ivásban, tevékenyebb felebaráti szeretetet. A legfontosabb azonban, amint az olvasmányban hallottuk, hogy az isteni parancsokat, a tízparancsolat minden egyesét megtartsuk.

„Életet és halált, áldást és átkot tártam szemetek elé” – mondta Mózes a népnek. Életünk legnagyobb, legfőbb és legfelelősségteljesebb igyekezete a parancsok betartása legyen, mert csak ez jelentheti „napjaink hosszú sorát”, azaz az örök életet az örök boldogságban. 

Hamvazószerda

A mai nappal elkezdtük az idei nagyböjti időszakot. Nagyböjt…ez az egy szó akarva-akaratlanul is a fülünkbe csendít olyan kifejezéseket, hogy önmegtagadás, imádság, talán alamizsna, lelki megújulás és hasonlók. És valóban, ez így is van, és így van ez rendjén. Maga az Isten Fia is az evangéliumban a lelki megújulás 3 fő pilléréről tanított: az alamizsnáról, imáról és a böjtről.

Sokat hallottunk már erről és tudjuk is, hogy ebben az időszakban többet kell alamizsnálkodnunk, imádkoznunk és böjtölnünk. De a mai evangélium lényege nem csak az, hogy megmondja, mit tegyünk. Jézus Krisztus azt hangsúlyozza nekünk, hogy hogyan kell ezeket a dolgokat csinálnunk. Hogyan böjtölni, hogyan alamizsnálkodni és hogyan imádkozni. Volt az elhangzott evangéliumban 1 szó, amely összesen 7 szer fordult elő majdnem ugyanabban a formában. Ez a szó a következő: jutalom. Azt hangoztatta Jézus, hogy milyen jutalomért érdemes szenvedni, milyen jutalomért érdemes erőnket megfeszíteni – milyenért érdemes alamizsnálkodni, imádkozni és böjtölni. „Már megkapták jutalmukat“ – mondta Jézus. Kik kapták meg és milyen jutalmat? Akik a külső dolgokért, külső dicsőségért alamizsnálkodtak, imádkoztak és böjtöltek. „Bizony mondom neketek, már megkapták jutalmukat“.

De a valódi jutalmat, az Atya, a mennyei Atya jutalmát csak akkor nyerhetjük el, ha ezek a nagyböjti cselekedeteink elsősorban a belső életünkben lesznek meg és lesznek gyümölcsözők. Ha ezek a külső tettek, cselekedetek a bensőnket változtatják át. Keresztutakat végzünk majd, hogy ahhoz igazodjon a szívünk is. Talán már megszoktuk, hogy ami a szívünkön, az a szánkon. A nagyböjti szentmisék, keresztutak, ájtatosságok azonban visszafelé is kell, hogy hassanak: ami a szánkon van, az legyen a szívünkben is. Ez a mai szentmise, a mai szentmisén hallott szavak és a mi elmondott szavaink jussanak el egészen a szívünkig, s alakítsák át Jézus Szent Szíve szerintivé mindannyiunk szívét.