2012. május 31., csütörtök

Idegenek és vándorok /1Pt 2,2-5. 9-12/


Szeretteim! Kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok: Tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen törnek.“
Másodszor hallottuk ma ezeket a szavakat, melyek Szent Péter szájából láttak napvilágot. Nagy bölcsességgel idegeneknek és zarándokoknak nevezi a híveket, azaz minket is. Idegenek és zarándokok vagyunk, Krisztusban szeretett testvéreim! „A mi hazánk a mennyben van“ – ismerjük Urunk szavait. De nézzünk csak vissza erre a mai napra: nem ragaszkodtunk túlságosan a földi javakhoz, nem kerestük túlságosan a földi kényelmet, nem adtuk át magunkat a test kívánságainak?
Mindig szemünk előtt legyen: Idegenek, és zarándokok vagyunk itt. Máshova tartunk. Úgy éljünk, hogy oda „máshova“ el is érjünk.

2012. május 30., szerda

MIND! /1Pt 1,18-25/


Az ember olyan, mint a fű, dicsősége, mint a rét virága.“ Szent Péter apostol, első az apostolok közül, Krisztus első földi helytartója kiváló helyzetfelismeréssel állapította meg, hogy minden dicsőség, minden siker, minden hírnév, minden elismerés az emberek részéről szinte semeddig sem tart. Ahogy az ének is meséli: „Egyszer fenn, egyszer lenn…”
Ezért mindig azon legyünk, hogy ne a saját magunk dicsőségét próbáljuk megbecsültetni, hanem mindennel az Isten dicsőségét építsük, mindent azért tegyünk, hogy Isten dicsőségét ismerje meg a világ. Mert az övé az egyetlen dicsőség, amely soha el nem múlik, s amelyet egyszer minden teremtmény – igaz, igazságtalan, jó és gonosz egyaránt elismer. S ez az egyetlen véget ne érő dicsőség, amelynek majd mi is részesei lehetünk.
Minden tettünk végső célja ez legyen: „Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

2012. május 29., kedd

A jó befektetés /Mk 10,28-31/


Biztos gondolkoztunk már úgy, hogy mi milyen sokat adtunk már Istennek. Mennyi időt szántunk már eddigi életünk folyamán imádságra, mennyiszer támogattuk az egyházat, hány jótettet vittünk már véghez, hányszor eljöttünk hétköznap is a templomba. Ha tényleg élő a hitünk, akkor valóban ilyen sokat szánunk az Istenre.
Azonban, hogy ne szálljon a fejünkbe a dicsőség, sokat segíthet, ha gyakran elgondolkozunk azon, hogy „mi mindent tett értünk az Isten – Jézus a keresztfán, és ahhoz képest milyen kevés az, amit mi tettünk meg.
Hozzá akarjunk hasonlóvá válni, és soha semmit ne sajnáljunk Istennek adni. Higgyük el, az a legjobb befektetés, amit Istennek adunk.

2012. május 28., hétfő

Valami hiányzik még... /Mk 10,17-27/


Biztos vagyok benne, hogy mindannyian törekszünk az életszentségre – szentek akarunk lenni. De remélhetőleg tudjuk, sajnos, nem vagyunk azok.
Jézus mai intése a gazdag ifjúhoz minket is érint. „Valami hiányzik még belőled”. Mi az, ami belőlünk hiányzik ahhoz, hogy szentek legyünk? Ma kérjük a Szentlelket, segítsen ezt felfedezni magunkban. 

2012. május 27., vasárnap

2012. május 26., szombat

Pünkösdvasárnap


Van egy ismert mondás, mely szerint minden jó, ha a vége jó. Ezzel a mai nappal véget ért valami. Egy ötven napos időszak, melyet húsvéti időnek hívunk. Ötven napon keresztül újra és újra visszaemlékeztünk Urunk feltámadására, és megünnepeltük azt. Az öröm időszaka volt ez, vagy legalább is kellett, hogy legyen. A legjobb azonban – mondhatjuk – a végére marad. A Szentlélek kiáradása – pünkösd nagy ünnepe, melyet legfőképp ezzel a szentmisével ülünk meg.
Jézus, amint hallottuk az evangéliumban, megígérte a Szentlelket, aki a teljes igazságra vezet el minket. Ismerjük már a Szentlélek hét ajándékát, amely persze nem pontosan, és csak hét. A hetes szám az ószövetségi felfogásban mindig a teljességet jelképezte. Így a hét ajándék végtelen ajándékot jelent. Ezek az ajándékok mind arra szolgálnak, hogy mindig az igazságot keressük, ha megtaláltuk, felismerjük, s ha felismertük meg is valósítsuk. A Szentlélek ebben segít – végtelen ajándékait állandóan kínálja… hogy lehet azonban, hogy ha annyit kínálja a Szentlélek az ő természetfeletti, csodálatos ajándékait, mégsem érezzük azokat, mégsem tapasztaljuk, mégsem segítenek. Hisz imádkozunk a Szentlélekhez is, de mégsem vagyunk mindig bölcsek, értelmesek, nem tudunk mindig jól dönteni, nem tudunk mindent felfogni, nem vagyunk elég jámborak, erősek, s nem féljük mindig kellőképpen az Istent? Ez mind azért van, mert nem olyan könnyű a Szentlélek hangját meghallani…
Egy indián a barátjával egy nagyváros központjában sétált. Az utcák tele voltak emberekkel. Az autósok dudáltak, taxik kerekei csikorogtak a sarkon, szirénák búgtak és a város zaja csaknem fülsüketítő volt. Az indián egyszer csak megszólalt:
Tücsökciripelést hallok.” A barátja: „Micsoda? Te megőrültél! Ekkora zajban lehetetlen meghallani egy tücsök ciripelését!” Az indián így válaszolt „Nem, én
biztos vagyok benne: tücsökciripelést hallok.”Ez őrültség!” – felelte a barátja. Az indián gondosan fülelt egy ideig, aztán az utca túloldalán levő óriási betoncseréphez sétált, amiben bokrok zöldelltek... Benézett a bokrok közé, az ágak alá, és bizony talált egy kis tücsköt. A barátja le volt nyűgözve: „Ez elképesztő” – mondja – „Neked emberfeletti hallásod van!” „Dehogyis” – válaszolt az indián. „Az én fülem ugyanolyan, mint a tiéd. Minden azon múlik, mire figyelsz.”  „Ez lehetetlen! – mondja a barátja. Én sosem
tudnám meghallani egy tücsök ciripelését ilyen zajban.“  „Ez igaz” – felelte az indián. „Minden azon múlik, mi az igazán fontos neked. Nézd csak, megmutatom!” Benyúlt a zsebébe, és kivett egy ötven centest, aztán leejtette a járdára. És miközben a zsúfolt utca zaja még mindig ott dübörgött a fülükben, észrevették, hogy környékükön minden fej arra fordult, hogy megnézze, nem az ő zsebéből esett-e ki a pénz. „Érted már?” – kérdte az indián. „Minden azon múlik, mi a fontos neked.”

Valahogy így van ez a Szentlélek hangjával is. Szinte állandóan szól, kínálja ajándékait, de sokszor annyira el vagyunk foglalva a világ gondjaival, hogy nem vesszük ezt észre. Ezért, Krisztusban szeretett testvéreim, minden nap gyakran álljunk meg, gyakran, ha csak mondjuk egy fél percre is álljunk meg, csendesedjünk el, s kérjük a Szentlelket, segítsen dönteni, segítsen erősnek, bölcsnek, értelmesnek lenni, jámbor, s Istenfélő módon viselkedni. Ha meghalljuk a Lélek halk sugallatát, megtaláljuk az Igazságot, azt, amely megszabadít minket itt a Gonosztól, odaát pedig a kárhozattól.
Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát.

2012. május 25., péntek

Szeretsz te engem? /Jn 21,15-19/


Szeretsz-e engem? - kérdezi ma Jézus Pétert, de ugyanúgy minket is. Nem együttérzést, és nem részvétet kíván, amikor találkozunk vele, hanem szeretetünk egyértelmű kinyilvánítását. Azt akarja, hogy amit szavunkkal kimondunk, azt életünkben meg is valósítsuk.
Tegyük fel gyakran ezt a kérdést magunknak: szeretjük az Istent? Tegyük fel, de ne mondjuk ki a választ a szánkkal. Tegyük fel a kérdést, s próbáljunk meg tettel válaszolni. Vajon mire jutunk? Meglátjuk.

Újra zenés szentségimádás


A húsvéti idő lezárása képpen, 
Pünkösd ünnepének előestéjén 
újra zenés, elmélkedős szentségimádás


tartunk az ipolyvarbói
Legszentebb Szentháromság 
római katolikus templomban.

A szentségimádás
2012. május 26-án, szombaton
este 20:30-tól 22:00-ig lesz.

A szentségimádás fő gondolata:
"Veni Sancte Spiritus, Jöjj, és töltsd be híveid 
titkos mélyű szíveit, boldogító égi tűz!"



A Taize közösségből származó énekekkel fogjuk dicsérni, kérni, áldani Istenünket. Ezeknek az énekeknek a lényegük a többszörös egymás utáni ismétlés, amely jobban belemerít az adott gondolatba, elmélkedésre, meditációra késztet. Ezért van ilyenkor a templomban teljes sötétség, s csak az Oltáriszentség van kivilágítva - hogy semmi más ne terelje el a figyelmünket, csak a legfontosabbra koncentráljuk...

Nem első alkalommal végzünk ilyen formájú szentségimádást, az előzőekre itt vissza lehet tekinteni:


Urunk, Istenünk Téged is vár családoddal együtt!

2012. május 24., csütörtök

A keresztények segítője


Május hónapjában többször, a litániák alkalmával elimádkoztuk azt az imádságot, melyben elmondtuk: a Szűzanya még soha senkit nem hagyott magára, aki oltalmáért folyamodott, segítségét kérte. Soha senkit. Mennyivel inkább biztosak lehetünk mi az ő segítségére, az ő közbenjárására, ha keresztények, ami annyit jelent, „krisztuséi“ vagyunk.
Ma különösképpen köszöntjük Szűz Máriát, mint külön a keresztények nagy segítségét. A történelem során rengetegszer, csodás módokon segítette az őt kérőket a Szűzanya. Ezért ne féljünk ma sem kérni: ma terjesszük eléje a legmerészebb kérésünket is.

2012. május 19., szombat

Húsvét hetedik vasárnapja


Remélhetőleg mindannyian, akik ma itt vagyunk a templomban, sokat imádkozunk. Főleg az idősebbek szokták mondani: imádkozok naponta a gyermekeimért, az unokákért, ismerőseimért, a betegekért... S így van ez rendjén. De elég elszomorító, aggasztó az, mikor egy öreg, vagy legyen az fiatal is nem kap viszonzásul imát azoktól, akikért naponta fáradozik imádsággal, vagy szenvedésének, örömének felajánlásával. Kedves idősek, lehet, ti is éreztétek már: ti imádkoztok sokakért, de értetek talán senki sem imádkozik. Ebben a helyzetben vigasztalhat Egyházunk mindenkori támogatása, aki rendszeresen és állandóan imádkozik azokért is, „akikről már senki sem emlékezik meg”. Külön imádkozunk a betegekért, s minden hívőért – legyen az élők-, vagy már az elhunytak sorában. Van azonban egy más vigaszunk, mégpedig az, amit az evangéliumban hallottunk. Jézus, az Istenember értünk imádkozik. Személy szerint értem – s ezt mindannyian elmondhatjuk. Érdemes azonban megfigyelni, hogy Jézus miért is imádkozott. Hogy valamennyire megértsük az Isten logikáját, gondviselését.
Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” Érdekes kérés mindenképpen. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból. Ha Isten akarná, elvenne, kivenne minket a világból. Hogy ne érjenek a világ baja, betegségei, tragédiái, szomorúságai… de nem ezért imádkozik, nem ezt akarja. Itt hagy minket a világban, de ahogy a mennybemenetelnél megígérte: nem hagy minket egyedül, velünk marad. Itt hagy, de velünk marad. Jézus azért imádkozott, hogy az Isten megóvjon minket a gonosztól. Ezért imádkozott, mert ez az a valóban fontos dolog, amiért imádkoznunk kell. Hogy a lelkünk ne szenvedjen kárt, hogy az legyen teljesen rendben.
Mi pedig hányszor előbbre helyezzük testünket halhatatlan lelkünktől. Mennyi időt szentelünk naponta testünk tisztaságára, de vajon mennyit törődünk lelkünk tisztaságával – végzünk legalább naponta egyszer lelkiismeretvizsgálatot, s megbánjuk-e naponta bűneinket? De tényleg! Törődünk-e annyit lelkünkkel, mint testünkkel?
Egy furcsa hasonlatot szeretnék elmondani… Ma délután, ahogy a plébánia udvarán írtam ezt a prédikációt, rengeteg madár röpködött. S valahogy az jutott eszembe, a madarak is olyanok, mint mi, Krisztus-hívők. Jézus mondta: mi nem ebből a világból, nem a földről valók vagyunk. Úgy azok a madarak sem a földről valók. Az eget járják, szinte mindig repülnek. De itt-ott leszállnak a földre, s felcsipegetik az elhullott magokat, morzsákat. De amint bejött egy macska, vagy kutya az udvarba, azonnal felszálltak. Majd később újra leszálltak, s aztán vissza a biztonságos helyre – fel. S úgy gondolom, ami a madárnak a szárny, az az embernek a lélek. A lélek az, ami fölrepít, ami biztonságos helyre visz. Mivel a madarak rengeteget használják a szárnyukat, jól tudnak repülni, s el tudnak menekülni az esetleges ragadozók elől. Úgy mi is csak akkor tudunk a gonosztól megmenekülni, ha gyakran és sokat használjuk a lelkünket. Nekünk is úgy kellene élnünk, hogy a magasban, az Istenes dolgokban, az Istenes gondolatokban (azaz az imádságban) érezzük otthon magunkat. Ha a veréb elvesztené a szárnyait, s csak a lábai maradnának, azonnal halálra lenne ítélve. Úgy mi is, ha nem tudunk lelkünkkel a földi dolgok fölé emelkedni, ha elvesztjük lelkünk erőnlétét, kondícióját, felfal a földi ragadozó, a gonosz.
Jézus mai búcsúbeszédében pedig éppen ezért imádkozik: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” Hogy lelkük tisztaságát és erőnlétét mindennél többre becsüljék, s hogy semmi áron ezt el ne veszítsék – el ne veszítsük!
Mától törődjünk még többet lelkünkkel, gondozzuk, gyakran futtassuk-, vagy pontosabban röptessük, hogy bárhol, és bármikor meglátván a földi gonoszt egy pillanat alatt Istenhez szálljon a lelkünk, s ezzel örök életünk reményét egyre jobban megalapozzuk.

Szívesen látott vendégként


A múlt héten Híves István zenetanár úr megkérdezte, nem lenne-e kedvem elkísérni a zeneiskolás diákokat koncertjükre e hét péntekén a kürti Szociális otthonba. Sok barátom (hívem) dolgozik ott, így nagyon szívesen mentem el.
Gyönyörű környezet és mindenekelőtt kedves emberek fogadtak minket – már a kapunál. Mindannyiuk arcán látszott a mosoly, az öröm, hogy ellátogattunk hozzájuk.
Művészlelkű diákjaink elkezdték a koncertet, amely szemmel láthatóan elnyerte az otthon lakóinak tetszését. Minden egyes előadást nagy tapssal-, sőt, néha üdvrivalgással jutalmaztak.
Elgondolkodtató volt látni, ahogy a számunkra teljesen idegeneket milyen nagy szeretettel tudták fogadni… Az ő szívük (jó értelemben) egyszerűségével, mosolyukkal, kézfogásukkal mintha a legközelebbi barátaikat fogadták volna. Talán tanulhatunk tőlük mi is… meglátni egymásban testvéreinket, hisz ha egy atyánk van, a Mennyei, akkor egymásnak mind testvérei vagyunk.
Köszönettel tartozok mindannyiunk nevében, akik oda ellátogathattunk, mind az ott élőknek, mind az ott dolgozóknak, akik szintén nagy szeretettel fogadtak minket. S egyben jó volt látni, hogy a betegek jó-, gondos-, és féltő kezekben vannak és méltó körülmények között élnek (pl. szép parkjuk, egy csodás kis állatkertük is van).
A jó Isten legyen jutalma mindenkinek, aki róluk gondoskodik! Egymás iránti jócselekedeteink is váljanak mindig Isten dicsőségére!
Végezetül (jó) néhány felvételt közlök (az otthon igazgatójának engedelmével) az ott eltöltött kb. két óráról:

Híves tanár úr köszöntötte az összegyűlteket



István már az előadási darabjára koncentrált

Az ott élők is köszöntöttek minket

Elkezdődött a koncert



A tanár úr a lányával




A hallgató-közönség






Tapssal sosem spóroltak...

...és figyelmesen hallgattak





A már említettek, akik a betegekről gondoskodnak


Szintén az ott dolgozók













Chudý Erzsébet tanárnő is elkísérte a gyerekeket





Csáky Antal tanár úrral



Néhány szülő is meghallgatta diákjainkat

























Egy paci a nyelvével "kezelt le" velünk

Még láma is volt ott







Póni lovas kocsikázásra is elvitték a gyerekeket

szemezés egy struccal


A fuvart az óvári polgármester úr biztosította



A konditerem manapság sehonnan nem hiányozhat