2012. szeptember 28., péntek

Egy igazi példakép - Miroslav Klose

Ritkán esik szó sportról, labdarúgásról ezen a blogon. Most azonban megragadom az alkalmat, és közlök egy olyan esetet, amelyen a minap nagyon felbuzdultam.
Aki (ha csak egyszer is) látott már futball meccset a "tévében", felfigyelhetett arra, a játékosok (szinte egytől egyig) mennyire igyekeznek "megetetni" a játékvezetőt hamis-, eljátszott esésekkel, "ál-sérüléssel", vagy éppen két kezüket feltéve "bizonyítják" véttelenségüket egy-egy esés után. Sajnos az igazság helyett a saját haszon lett az úr ebben a sportágban (is).
De most egy kivételről, s példaadó kivételről szeretnék beszámolni.
Tegnapelőtt történt egy olaszországi bajnoki meccs harmadik percében. Egy szöglet után a kapu előtti keveredésből a német Miroslav Klose kezéről pattant a labda az ellenfél hálójába. A játékvezető azonban úgy "látta", hogy a labda a csatár fején változtatott irányt, s jutott a kapuba - így megadta a gólt. Klose ezt nem hagyta annyiban (mint hajdan Maradona), s saját csapata "vesztére" odament a játékvezetőhöz, és arra kérte, hogy törölje a megadott vezető gólt - írja a telesport.hu.
Jó-, s buzdító látni ilyen nemes cselekedetet. Bárcsak több lenne az ilyenből a nagyközönség képernyői előtt.
Az eset videója (a konkrét beismerés 1:20-tól):

2012. szeptember 27., csütörtök

„Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe..." - Páli Szent Vince

Mai szentünk, Páli Szent Vince egyik kedvenc, híres mondása volt: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.”
Ez a nagy szent, akire ma emlékezünk, s akit például veszünk sok szervezetben tevékenykedett, fáradtságot nem ismerve szolgálta a szegényeket, külön figyelemmel szorgalmazta a papság nevelését, több szerzetesrendet, társaságot alapított. Szinte minden napja csak jócselekedetből állt. Kis jótettek, melyekkel nagy dolgokat vitt végbe.
Való igazak szavai: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett”. Ezen a mai napon, a saját családunkban próbáljunk egy kis jót tenni. Most még talán nem látjuk, nem érezzük, de minden egyes jó szándék, jó cselekedet hozhat akár százszoros gyümölcsöt is. 

2012. szeptember 26., szerda

A szent lelki orvosok - Szent Kozma és Szent Damján


Két harmadik-negyedik századi szentet ünneplünk ma, Szent Kozmát és Szent Damjánt. Mindketten orvosok voltak, de keresztények lévén nem csak orvosként működtek, hanem „apostolai voltak az evangéliumnak“. Nem csak az emberek testét, de lelkét is gyógyították. S éppen ezért emlékszünk rájuk, és dicsérjük őket még 1700 év után is.
Mai szent megemlékezésünk is azt bizonyítja: Mindennél fontosabb a lelkünk, a lelkünk egészsége. Az az, ami örökre él, amit ha meggyógyítunk, s megmentünk, mi is örökké élhetünk.  

2012. szeptember 25., kedd

Anyám és rokonaim /Lk 8,19-21/


Jézus az ő beszédeiben nagyon sok hasonlatot mondott. Mindannyian ismerjük pl. a mennyek országáról szólókat, mikor azt mondja, hogy „a mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs”. Sokszor hasonlatot használt, hogy jobban megértsük a dolgok lényegét.
Ma azonban mást mond. Nem azt mondja, hogy akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják, azok olyanok mintha az én anyám és rokonaim lennének. Hanem szó szerint azt mondja, ők az én anyám és rokonaim. Nem mintha, hanem ténylegesen.
Egy rokonságba, egy családba tartozunk – az Egyházba. Ezért egymásra is valóban testvérként tekintsünk. Ne úgy, mintha a másik a testvérünk lenne, hanem úgy, hogy a másik, aki épp itt ül mellettem, vagy mögöttem az az én testvérem. Nem mintha, hanem ténylegesen. Istenünk rendelte ezt így, viselkedjünk ezért egymással szemben édestestvérhez méltóan.

2012. szeptember 24., hétfő

Mindent megér! - Szent Gellért


Szent Gellért életrajzában a következőket olvashatjuk az ő vértanú haláláról: „Szent Gellértet először kövekkel megdobálták, de mivel ezt túlélte, egy kétkerekű kordéba (talicskára) ültetve a mostani Gellért-hegyről a szakadék mélységébe taszították. Mivel még volt benne valami élet, a hegy lábánál álló őr pogányok lándzsával átdöfték mellét, és fejét egy kiálló kősziklán összetörték.
Micsoda borzalom csak belegondolni is ezekbe a fájdalmakba. De a mai olvasmány is, ha ebből a szemszögből olvassuk, elég megdöbbentő. A Bölcsesség könyvének szavait ma Egyházunk Szent Gellértre vonatkoztatja. Így ír róla: „Kevés fenyítés után nagy jótéteményben részesült.” Kevés fenyítés? Megkövezés, letaszítás a szikláról, átdöfés lándzsával, agyvelő szétloccsantás… Ez lenne a kevés fenyítés?
Igen, ez! Isten az ilyen borzalmas vértanúhalálon keresztül is megmutatja, hogy „Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” /Róm 8,18/. Hogy ez mind semmi ahhoz a túlvilági boldogsághoz képest.
Nem tudjuk, milyen lesz. De vágyódjunk utána, hisz annyi szent, annyi vértanú példája mutatja: Az az, amiért érdemes itt minden más föladni.

2012. szeptember 22., szombat

Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap


Évközi idő huszonötödik vasárnapja


Krisztusban szeretett testvéreim!
A mai első olvasmányban a Bölcsesség könyvéből hallhattunk egy részt, mégpedig a gonoszok beszédét az igaz emberről. A gonoszok így beszéltek az igazakról: „Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!” Ezt a kérdést tették fel több mint 21 évszázada – mikor ez a könyv íródott – az ún. gonoszok, de ha körülnézünk a világban, láthatjuk, ugyanezt teszik fel ma is a ma emberének, a ma jó emberének: Vajon igazak-e beszédei? Mert miben is különböznek a gonoszok és az igazak? A gonoszok rosszat beszélnek, és rosszat is cselekednek, míg a jók igazat beszélnek, s igazat is cselekednek.
S a keresztények azok, mi keresztények vagyunk azok, akiket a világ még valamennyire jónak képzel. Mi képviseljük azt az értéket, melyet „jó, szent életnek neveznek”. A világ pedig figyeli a keresztényt, hogy elvei szerint él-e. Mivel az istentelenek számára a keresztény élet tanúsága kényelmetlen, kellemetlen, nyugtalanító, a keresztény állandóan figyelve, s gyanúsítva van. Naponta jelennek meg újabb és újabb szenzációk a hívekről, a papokról, a püspökökről! Szenzációk, mert még mindig mi, keresztények képviseljük a jót, a szentet. Szenzációk, mert mi állandóan nagyító alatt vagyunk!
S mindennek van egy jó, és egy rossz oldala is. A rossz az, hogy ha mi, keresztények hibázunk, egyből látja ezt mindenki, örülnek az istentelenek mondván „ti sem vagytok jobbak, akkor meg mit beszéltek!”
Ezzel szemben a jó oldala pedig az, hogy így tanúságot tehetünk az emberek előtt Istenről és a hitünkről. Olyan tanúságot, melyet szintén mindenki lát, mert mint keresztények figyelve, nagyító alatt vagyunk.
Tanúságot tenni, de vajon hogyan? Látjuk mi is mindannyian, hogy tanúságot kell tennünk, de hogyan?
Ki is adhatná meg nekünk a választ, ha nem maga az Isten, a megtestesült Isten, Jézus Krisztus? „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” – mondta a mai evangéliumban. Kicsit általánosabban: Aki jót tesz bárkinek az embernek közül, nekem tesz jót. S ez a kulcs! Ez a kulcs mindenhez. Hisz ki az, aki magának az Istennek akarna rosszat, vagy esetleg közömbös tudna maradni iránta? Ezt a segítséget, vagy talán nevezzük tanácsnak? Ezt nyújtja kegyelmeivel együtt ma nekünk Krisztus. S ahogy a filozófia is mondja: „Tertium non est datur” – harmadik lehetőség nincs. Vagy elfogadjuk, s próbáljuk minden emberben őt látni, neki segíteni, neki jót tenni, vagy nem fogadjuk el, s maradunk úgy, ahogy eddig voltunk.
De ne feledjük, Krisztusban szeretett testvéreim: A világnak rajtunk a szeme: Bármit teszünk, figyel minket. Úgy figyel, mintha valami valóság showban lennénk. Ahol nem lehet semlegesnek maradni. Vagy tesszük a jót, vagy a rosszat. Nincs harmadik lehetőség. Legyünk méltók a keresztény névhez, s azt lássák rajtunk az istentelenek, még ha ez rosszul is esik nekik, hogy valóban Krisztuséi vagyunk.
Próbáljunk meg a mai nap minden egyes dolgát úgy végezni, hogy közben tudjuk, állandóan figyelnek, s éppen ezért állandóan tanúságot tehetünk Istenről. Otthon, a családban, ott is, ahol úgy gondoljuk senki sem lát.

2012. szeptember 20., csütörtök

Ministráns imádságok

Főleg lelkiatyák figyelmébe ajánlom a következő "nyomtatásra kész" ministráns imákat. A sekrestyében folyik a pap és a liturgikus szolgálattevők lelki fölkészülése is a szent titkok ünneplésére. Kell, hogy a szentmisére indulás előtt, és annak befejezése után közösen imádkozzunk.
Sok ministrálás előtti-, utáni imát ismerünk. Kevés azonban az olyan, amely méltóképp ráhangolhat a legnagyobb titok megünneplésére. Sok közülük inkább csak "rímes versecske", mint tényleges felkészítő, ráhangoló ima.
Az itt közölt imádságok egyike Barsi Balázs atyától származik, a másik pedig a jól ismert, szentmise végén mondandó Szent Mihály-ima. Valamint egy, az egyházunk hivatalos nyelvén mondandó ima-rend.




"...mert nagyon szeretett." /Lk 7,36-50/


Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett.“ Jézus, mint hallottuk, így beszélt a mindenki által csak „bűnös nő“-ként ismert asszonyról. 
Akinek sokat bocsánatanak meg, az nagyon szeret. S biztos vagyok benne, nem csak annak az asszonynak volt temérdek bűne, hanem annak a farizeusnak is, aki meghívta magához Jézust. Ő azonban méltatlankodik, s Jézus szavai szerint nem is szeret nagyon, nem szereti őt eléggé. Nem tud nagyon szeretni, mert nem ismeri a saját bűneit, s ezért nem tudja értékelni, hogy Jézus neki is megbocsát.
De most vetítsük rá ezt a helyzetet a mi életünkre. Mindannyiunknak van bűne. És sok bűne. De sajnos nem mindig ismerjük be ezeket, nem mindig veszünk észre mindent, nem tudatosítunk sok bűnt. De ha nem érezzük, nem látjuk bűnösségünket, nem tudunk eléggé hálásak lenni Istennek a szentgyónás ajándékáért.
Ezért ma arra tanít minket Urunk, hogy minden egyes szentgyónásra alaposan készüljünk fel. Nyissuk ki az imakönyvet, olvassuk el alaposan a lelkitükröt, szánjunk sok időt a lelkiismeretvizsgálatra. Ha belátjuk sok bűnünket, s tapasztaljuk, ahogy Isten mindezt megbocsátja, a mi szívünk is hálával telik majd el, s ránk is igazak lesznek Urunk szavai: „sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett“.

2012. szeptember 18., kedd

"...és rettegve imádjuk e Fölséget..." /Lk 7,11-17/


Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták az Istent“. Ahogy az emberek megtapasztalták Jézus, az Isten hatalmát, erejét, szentségét, félelem fogta el őket.
Mi is gyakran énekeljük: „Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget: az Oltáriszentséget.“ Rettegve imádni az Istent annyit jelent, hogy tudatosítjuk, milyen kicsik, semmik vagyunk mi hozzá képest, mennyire függünk tőle. Kell, hogy mindannyiunkban meglegyen az Úr félelme. Ugyanis sokszor csak ez a félelem, ez a tartás képes kiváltani bennünk az igazi, alázatos, őszinte Isten-magasztalást.
Ha netán úgy érezzük, lankad a hitünk, csökken a szeretetünk, gondoljunk Isten végtelen hatalmára, s a mi gyöngeségünkre. Higgyük el, megrendülésünk bennünk is Isten-magasztalását fogja kiváltani.

2012. szeptember 17., hétfő

Az "összejövetelek" /1Kor 11,17-26. 33/


A szentleckében Szent Pál apostol korholta a korintusi közösséget, mert összejöveteleik nem javukra, hanem lelki kárukra szolgálnak. Nem arról beszél, hogy esetleg nem járnak rendszeresen az istentiszteletre, a szentmisére, hanem hogy ott elfelejtik a lényeget, nincs meg ott bennük egy nélkülözhetetlen erény: az egymás iránti szeretet. Szakadás volt közöttük, amiért persze egyik a másikat okolta.
Mi is talán naponta járunk a szentmisére. Ügyelnünk kell azonban, és nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, nehogy miközöttünk is szakadás legyen, mert akkor ez a szentmise sem válhat javunkra.
Bocsássunk meg szívből egymásnak, s osszunk tiszta lapot mindenkinek. Isten is ezt teszi velünk, ha igazak minennapi imádságunk szavai: „…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Az ipolysági Remény népfőiskola programja

Amint már itt a blogon is meghirdettem, Remény népfőiskola indul Ipolyságon. Az egy éves programot és az előadókat, valamint az időpontokat alább közlöm:

2012. szeptember 29.
09.00 Megnyitó szentmise
10.30 Mgr. Parák László: Gyakorlati kérdések a Remény Népfőiskoláról
11.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia I.
12.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia II.

2012. október 13.
09.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika I.
10.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika II.
11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem I.
12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem II.

2012. november 10.
09.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia I.
10.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia II.
11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem III.
12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem IV.

2012. december 1.
09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan I.
10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan II.
11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség I.
12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség II.

2013. február 9.
09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan III.
10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan IV.
11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség III.
12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség IV.

2013. március 2.
09.00 Mgr. Balga Zoltán: Törvény és szeretet
10.00 Mgr. Balga Zoltán: Az Egyház törvényei az üdvösség szolgálatában
11.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene I.
12.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene II.

2013. április 13.
09.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása I.
10.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása II.
11.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia III.
12.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia IV.

2013. május 4.
09.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye I.
10.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye II.
11.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom I.
12.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom II.

2012. szeptember 15., szombat

Miserend és hirdetések - évközi 24. vasárnap


Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja


Szent Péter apostol a mai evangélium egyik főszereplője. De így első hallásra vajon milyen benyomásunk van róla? Először gyönyörű tanúságot tesz Jézusról, a Messiásról, de pár perccel később félrehívja Jézust, majd szemrehányást tesz neki. S mindannyian ismerjük Jézus válaszát erre a „Miről beszélsz? Te, a Messiás akarsz szenvedni, meghalni?” felháborodásra. Apage satanas! – Távozz tőlem, sátán!
Péter apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább ellenszegült. S számunkra talán Jézus megszólítása is túl keménynek tűnhet: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél, ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére, keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események legvégén érti meg, mi miért történt.
Persze így utólag mi már könnyen lehetünk „okosak”. Könnyen meg tudnánk fogalmazni, mit is kellet volna mondania Péter apostolnak, mikor megtudta, mi vár Jézusra. De bármiféle ítélkezés helyett inkább vonjuk le a következtetést és tanuljunk, okuljunk az eseményekből.
Hisz tudjuk, hány olyan esemény történik a mi életünkben is, mikor nem értjük, miért. De gondoljunk vissza ezekre az eseményekre, mikor nagyon nem értettük, mikor nagyon lázadtunk ellene, mikor nagyon mást és máshogy akartu(n)k… Talán már azt mondjuk: jó volt az úgy, így kellett lennie. Pedig akkor mennyire lázadtunk…
A szenvedés nem csak a mesterre, de a tanítványára is vár. Hisz nem nagyobb a tanítvány a mesterénél. Jönni fog még a szenvedés. De rajtunk áll, vagy bukik: próbáljuk-e Isten segítségével megérteni, elfogadni azt, s keresni minden „értelmetlen” eseményben Urunk bölcsességét, gondviselését.
Vajon mi lesz a következő nehézségünk? Nem tudjuk. De kell, nagyon kell, hogy abban immár Isten bölcsességét keressük, mert tudjuk: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

2012. szeptember 14., péntek

A Szent kereszt fája


Szent kereszt fája, egész világ téged áld,
benned remélünk, te vagy igaz örömünk;
győzelmi zászlónk, szabadulás nagy jele,
életadó fa, rajtad termett életünk.

Tisztelünk téged, élet fája, szent kereszt,
föld édes dísze, rajtad váltott meg Urunk:
mindig dicsérünk, rólad mindig szól dalunk,
fán lettünk rabbá, s fán szabaddá általad.

Fiad keresztjén áldjuk, Atyánk, szent neved,
és dicsőítjük a Szentlelket is veled;
örvendjetek most, égi szentek, angyalok,
áldjon ma minden, dicsőséges szent kereszt! Ámen.

2012. szeptember 13., csütörtök

"...hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam" - Aranyszájú Szent János


Mai szentünk, Aranyszájú Szent János az „aranyszájú“ melléknevet kiváló szónoklatai, igehirdetései, prédikációi miatt érdemelte ki Egyházunkban. Aki beleolvas műveibe, azonnal felfigyelhet szavának gyönyörűségére, lelkének mélységére, s egyben kijelentéseinek alázatosságára.
S ő maga mondja egyik ránk maradt imádságában: „Ó, Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat... Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.”
Ha keresztény vagyok, minden nap az a legfőbb kötelességem, hogy Istenünk tanítását figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam. Minden más csak ez után jön. Tanuljunk mai szentünktől, hogy megtanuljuk, az életben mi az első és legfontosabb.

2012. szeptember 12., szerda

Szűz Mária Szent neve


Szűz Mária Szent nevének, avagy Szűz Mária neve napjának ünnepét, emlékezetét üljük. Már ez a név is, hogy Mária (arámul Mirjam) azt jelenti: Úrnő. S Szűz Mária Istenünk rendeléséből valóban az egész világ, a mindenség úrnője lett. De gondoljunk csak bele, mivel érdemelhette ki a Szűzanya ezt a bizalmat Istentől. Minden bizonnyal a legnagyobb érdeme az volt, hogy teljesen igent mondott az Isten akaratának, tervének. De nem utolsó sorban a Szűzanya nagyságának mércéje éppen az, hogy mindenről le tudott mondani ebben az életben, a földi életben. Véget nem érő bizalommal volt az saját-, és egyben Isten Fia iránt. Mint ahogy később Szent Pál megfogalmazta az előbb hallottakat: „Az idő rövid! Ezért, akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.
Szűz Mária úgy élt, mintha semmije sem lett volna ebben az életben. Semmihez sem ragaszkodott „foggal-körömmel”, kész volt mindenét odaadni, feláldozni. S valóban mindenét, mert az ő mindene az egyetlen Fia, maga az Isten Fia volt. S képes volt őt is „elengedni”, „hagyni meghalni”, mert tudta, ez az Isten terve, s hogy így az örök boldogságát segíti elő.
Legyen Szűz Mária a mi példaképünk, hogy nekünk is mindenben az első a mennyei, örök életünk legyen. S hogy képesek legyünk ezért bármit odaadni, föláldozni, bármiről lemondani.

2012. szeptember 10., hétfő

"Ismerte gondolataikat, majd hozzájuk fordult" /Lk 6,6-11/


Jézus ismerte gondolataikat, majd hozzájuk fordult és ezt mondta: Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni... Jézus pontosan tudta, mire gondolnak az írástudók és a farizeusok, s az szerint szólt hozzájuk – személyre szabottan, egyenes beszéddel. Tudta, mi az, ami bántja őket, ami nem ad nekik nyugtot. Látta irigységüket, álnokságukat.
Isten ismeri a mi gondolatainkat, tudja, mi jár a fejünkben. Itt van velünk szemtől szembe az Oltáriszentségben. Vajon mit szeretne most mondani? Ezt próbáljuk megérteni ebben a rövid csendben.

2012. szeptember 9., vasárnap

Bakkalaureátusi képzés Ipolyságon


A 2012/2013-as tanévben a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola  első évfolyam indítását tervezi Ipolyságon szociális munkás szakon, mind magyar, mind szlovák nyelven. A szak megfelelő számú érdeklődő esetében kerül megnyitásra, előreláthatólag november hónapban.

A szociális munkás képzés szombati napokon lesz. A hat szemeszterből álló bakkalaureátusi képzés akkreditált

Bővebb információt a www.vssvalzbety.sk honlapon, illetve a www.uni.katolikus.sk  honlapon lehet szerezni. Itt található részletes információ a tandíjról és egyéb tudnivalók is ezen a helyen szerepelnek.

A következő villámposta címen lehet jelentkezni: vssvalzbety.sahy@gmail.com

Növekedni a hittudományokban - Remény Népfőiskola Ipolyságon


A Remény Szerkesztősége az előző évek hagyományához híven meghirdeti a Remény Népfőiskola előadássorozatát. A kétéves képzés most Ipolyságon lesz. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 29-én, szombaton, délelőtt 09:00 órakor kerül sor az ipolysági Nagyboldogasszony plébánia templomban. 

A Remény Népfőiskolára azon felnőtt hívek jelentkezhetnek, akik szeretnének elmélyülni hitükben azáltal is, hogy közelebbről megismerik Egyházunk tanítását. 

A képzés szombatonként 09:00 és 13:00 óra között lesz, félévenként négy alkalommal, tehát a két év alatt tizenhat szombaton lesznek előadások. Az előadások térítésmentesen látogathatók.

Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: 
036/749 47 85 (ipolysági plébánia)
remeny.nepfoiskola@gmail.com (villámposta)

A Népfőiskola programja pedig ide kattintva olvasható.

Miserend és hirdetések - Évközi 23. vasárnap


2012. szeptember 8., szombat

Évközi idő huszonharmadik vasárnapja


A múltkor az egyik nem hívő ismerősöm, mikor látta, hogy megyek a templomba, ezt mondta nekem: „Imádkozz helyettem is!“ Imádkozni mások helyett... talán jó lenne, de nem lehet.
S bizonyára mindannyian ismerünk embereket, akik nem szoktak imádkozni, beszélgetni az Istennel. Sőt, lehet, hogy éppen családunk körében is van egy-egy ilyen ember. S ha igaz keresztények vagyunk, ez kell, hogy bántson minket.
A legtöbbször bánt is, s igyekszünk mindent megtenni, hogy ezek az emberek is közel kerüljenek az Istenhez. De hiába mondjuk nekik szépen, csúnyán, hogy jöjjenek az Istenhez – nem jönnek. Helyettük pedig mi nem imádkozhatunk. De valami mást megtehetünk. Figyeljük a mai evangéliumot.
Jézus a Galileai-tóhoz ért. Volt ott egy dadogva beszélő süket. Ez az ember ha akart volna, se jutott volna oda magától Jézushoz. Egyedül azoknak a „névteleneknek“ köszönhetően került oda hozzá, akik eléje vitték, s kérték Jézust: tegye rá a kezét – gyógyítsa meg. A körülöttünk élő hitetlenek sem jutnának oda maguktól talán soha Istenhez. De éppen mi lehetünk azok, Jézus elé vihetjük őket. Ha nem is fizikailag, mint a süketet az evangéliumban, de lelkiekben mindenképpen. Lélekben kérjük az Isten, tegye rá szerettünkre kezét, s gyógyítsa meg. Lélekben hozzuk el őt, s állítsuk ide az oltár elé. Minden egyes szentmise, melyben az Istenember meghal a mi bűneinkért egy végtelen értékű áldozat. Ne múljanak el napról napra, hétről hétre a szentmiséink anélkül, hogy valakiért – talán éppen hitetlenért – fel ne ajánlanánk azt.
Isten családba, rokoni, baráti közösségbe teremtett minket. Nem véletlenül épp oda, ahol vagyunk. Talán éppen azért, hogy egymást segítsük oda hozzá. Talán éppen azért, hogy ha valakinek „nem megy”, akkor azt is odavezessük Istenhez – az egyedüli igaz boldogsághoz.

Kisboldogasszony


A születésnapokat mindannyian meg szoktuk ünnepelni. Az ünnepelt ilyenkor szívesen és szeretettel osztozik örömében a szoros és a tágabb értelemben vett családban. S ami még nagyon fontos a születésnapi ünneplésnél, hogy az ünnepen ott vagyunk az ünnepeltnél, az ünnepelttel, az ünnepelt mellett. A legtöbbször pedig igyekszünk neki örömet szerezni valamilyen ajándékkal. S ilyen születésnapi alkalomkor az ünnepelt sem marad hálátlan. Megköszöni figyelmességünket és asztalt terít számunkra.
Ma is egy ilyen születésnapi ünnepre jöttünk össze. Egyházunk a Szeplőtelen Fogantatás után kilenc hónappal ünnepli e rendkívüli kegyelmekben gazdag gyermeknek, Szűz Máriának a születésnapját. Nem tudjuk, hol. Nem tudjuk, mikor született. Fontosabb azonban, hogy Dávid házához tartozott, s még fontosabb z a szerep, melyet Isten – örök terveiben – neki szánt. Hogy munkatársa legyen a Megváltónak, s hogy az egész emberiségért közbenjárjon Istennél.
Máriát az Egyház édesanyjának és a mi anyánknak is nevezzük. De ez nem valamiféle érzelmi ömlengés. Nem csak úgy mondjuk, mintha mennyei anyánk lenne, s nem csak azok hívják úgy, akik már elvesztették édesanyjukat itt a földön. Ő valóban a mi anyánk, hisz maga az Isten, Jézus Krisztus tette őt minden ember anyjává, mikor ezt mondta a legfiatalabb apostolnak: „íme a te anyád”.
Így mindenekfelett illő, hogy mennyei édesanyánkat fölköszöntsük születésnapján, s kell, hogy ajándékot is adjunk neki. De milyen ajándéknak örül a legjobban egy édesanya gyermekétől?
Minden bizonnyal annak, ha bűn nélkül vagyunk, ha arra törekszünk, hogy a mennybe jussunk. Mi más lehet a Szűz Anya legnagyobb öröme és vágya, mint hogy hozzá, a mennybe eljussunk, s ott örökké együtt élhessünk vele.
Mai ünnepünk is erre biztat: Úgy éljünk, hogy Szűz Máriát ne csak tiszteljük, de vele együtt élhessünk a boldog örökkévalóságban egy örökkévalóságon át. 

2012. szeptember 6., csütörtök

Egy kicsit megmosolyogtató kép...

...a plébániai munkálatokról :)

"kicsik és nagyok találkozása"

Nem csak csodálkozni /Lk 5,1-11/


Ahogy Péter, Jakab és János látták Jézus csodáját, megtapasztalták Jézus istenségét, „partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust“ – írja az evangélium.
Mi is talán sokszor rácsodálkozunk Isten erejére, mikor szinte a szemünk láttára történik meg egy csodás gyógyulás, megtérés, vagy bármilyen esemény, mikor egyértelműen látjuk: Isten avatkozott közbe. De ilyenkor nem elég a rácsodálkozás, az ámulat, az elérzékenyülés, cselekednünk kell: bátran meg kell tennünk, amire isteni késztetést érzünk.
Épp egy ilyen bátor cselekedet tette Pétert, Jakabot és Jánost is apostollá, s ez által szentté. Kövessük a szent apostolok példáját.

2012. szeptember 4., kedd

A környék híre /Lk 431-37/


Miután Jézus kiűzte a megszállottból a tisztátalan lelket, „ennek híre elterjedt az egész környéken“ – olvastuk az evangéliumban. Éppen a szemtanúk voltak azok, akik másoknak, az otthon maradtaknak is beszéltek Isten bölcsességéről, jóságáról és hatalmáról.
Ha mi is itt, a templomban megtapasztaljuk Istenünk jóságát, az ő segítségét, az ő szeretetét, nekünk is tovább kell adni ezt a hírt, ezt az örömhírt, hogy ezen a környéken is elterjedjen a való igazság híre: Isten örök életet kínál mindannyiunknak.

2012. szeptember 1., szombat

Miserend és hirdetések - Évközi 22. vasárnap


Két éves köszönet


Nézz vissza, és köszönd meg Istennek.
Nézz előre, és bízz az Istenben.
Ő bezárja az ajtókat,
melyeket senki nem tud kinyitni,
s kinyitja azokat,
melyeket senki nem tud bezárni.

Két évvel ezelőtt, éppen szeptember 1-jén kerültem ide közétek, kedves testvéreim. Most ily módon mondok (írok) köszönetet elsősorban Istennek, de minden varbóinak, nagykérinek, kiskérinek, kovácsinak, petőinek, Nektek is, akikkel már találkoztam, s akik szeretettel befogadtatok, segítettetek, támogattatok az elmúlt két év során.
Ugyanúgy bocsánatot kérek mindenkitől, akit bármilyen módon megbántottam.
Bízok benne, hogy még közöttetek lehetek egészen addig, amíg az Istennek itt van velem terve. Még egyszer köszönöm, Isten áldjon meg titeket, s minden kedves blog-olvasót.

Évközi idő huszonkettedik vasárnapja


Egy vasárnapi szentmise alatt az egyik templomba berontott egy fegyveres, álarcos ember, megállt az oltár előtt, fegyverét a nép felé fordította, s így szólt: Aki kész meghalni Jézusért, maradjon itt, a többi tűnjön el innen! Mindenki kirohant. Pontosabban majdnem mindenki. Ott maradt egy pár ember, talán 20, 25 a 300-ból. Ekkor levette az álarcát, majd ennyit mondott: Atyám, most már folytathatja a szentmisét. A képmutatók kimentek.
Ezt a történetet lehet, már sokan ismertétek. De most azt képzeljük el, hogy ez velünk történik meg! Ide jönne be egy fegyveres, s lenne két másodpercnyi időnk eldönteni: megyünk, vagy maradunk. Ilyen helyzetben nincs idő gondolkodni. Szinte csak ösztönösen kell cselekednünk. De ez az „ösztön” azon alapszik, hogy mit is csinálunk itt. Ha testileg itt vagyunk, de lélekben mondjuk már otthon, akkor, ha veszélyhelyzet alakul ki, ösztönösen egyből hazarohanunk. Röviden: Ha csak testileg, s nem lelkileg vagyunk itt, bármi megzavarhatja ittlétünket. Nem kell ennek fegyveres „terroristának” lennie. Elég egy…
S ha ezen elgondolkozunk, könnyebben észrevehetjük a különbséget az elmélet és a gyakorlat, a vallásosság és a hit között – amire Jézus is rámutatott a mai evangéliumban. Egyértelmű, hogy vallásosak vagyunk. Eljárunk minden vasárnap templomba, a misén imádkozunk, éneklünk, Jézus szavaival élve „ajkunkkal tiszteljünk Istent”… A kérdés csak az, hogy mennyire gondoljuk mink ezt komolyan. Mennyire gondoljuk mi azt komolyan, hogy eljövünk a szentmisére? Mennyire fakadnak hitből szavaink? Nem csak a megszokás hatalmában vagyunk? Nem csak megszokásból vetünk keresztet, mondjuk a Miatyánkot, éneklünk?
Azt mondjuk, „nem”. Nem csak megszokásból vagyunk itt, nem csak külsőleg imádkozunk, hanem mindezt komolyan gondoljuk.
Akkor képzeljük el újra az előző történetet kicsit amerikaiasan: Bejön egy csapat terrorista, testükre a jó bevált C4-es robbanóanyag van ráerősítve. De újra csak azt mondják: Aki kész meghalni a hitéért, nyugodtan maradjon. Maradnánk, vagy mennénk?
Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de készek vagyunk meghalni? Ha most, ebben a pillanatban érne minket a halál… Fel vagyunk rá készülve? Ha fel vagyunk – tehát tiszta a lelkiismeretünk – , azt jelenti, komolyan vesszük a templomba járást, komolyan vesszük a Miatyánk imádkozását, komolyan vesszük ezt az egészet. S ilyenkor nincs különbséget az elmélet és a gyakorlat, a vallásosság és a hit között – amiről ma Jézus beszél. Tehát nem vagyunk képmutatók.
Ha most egy vadidegen bejön ide a templomba, kívülről egy gyönyörű közösséget lát, aki imádkozik, énekel, Istent dicséri. De Isten mindent lát, látja, hogy ezt komolyan gondoljuk-e. Ő is lássa ugyanezt! Egy közösséget, melynek imája, éneke azt jelzi, hogy minden egyes tagja kész életét adni érte.
Gondoljuk komolyan, amit csinálunk!