Az
evangéliumok sokféleképpen mutatják be Jézust. S ezek a képek leginkább a
gyógyítót, a csodatevőt, a tanítót, a tanulságos történetekkel megdöbbentő
prédikátort állítják elénk. De egyáltalán nem látjuk Jézus életén és
viselkedésén, hogy ő király lenne. Egyetlen egyszer mutatkozik Jézus „királyszerű
pózban”, de az sem igazán egy hatalmaskodó megjelenés – ez az a jelenet, mikor
bevonul Jeruzsálembe. De akkor sem lovon, vagy tevén, sőt nem is elefánton
érkezik, még csak nem is öszvéren, hanem a lehető legegyszerűbben –
szamárháton. Így ez a bevonulás sem az uralkodói dicsőség megnyilvánulása,
hanem inkább afféle zarándoklat. Jézus egyszer mutatkozik félelmetes ítélőnek –
s ezt épp a tegnapelőtti evangéliumban hallhattuk, ez pedig a templom
megtisztításának jelenete, amikor kiűzi az árusokat a templomból, mondván az
Isten tiszteletével, az imádsággal nem fér össze a templomi pénzváltás és
kereskedelem.
De
ezeken kívül van még egy jelenet, mikor Jézus arról beszél, hogy majd eljön
dicsőségében, leül trónjára, s ítéli a nemzeteket. Ezt pontosan egy éve,
Krisztus Király vasárnapján hallottuk. S talán ez az Újszövetség
leghatalmasabb, leglenyűgözőbb képét Krisztusról, mint királyról.
De
mit hallottunk ma? Mit tár elénk Anyaszentegyházunk a mai napon? Egy királyt,
aki éppen az ítélőszék előtt van. Egy királyt, aki megkötözve áll a helytartó
előtt. S mi ezt a királyt ünnepeljük ma. Ez a mi királyunk. Az, akit pár órával
később keresztre feszítettek. Nem egyszerű dolog.
De
Jézus felvilágosít, tökéletesen megmagyarázza: „az én országom nem e világból való”. S ha ezen keresztül nézzük az
eseményeket, a történéseket, tényleg minden világossá válik. „Ezen keresztül” pedig
azt jelenti, hogy a hiten keresztül, tehát hittel.
Figyeljünk
csak meg egy számunkra talán mindennapi dolgot. Amit nap, mint nap látunk, s nap,
mint nap le is rajzoljunk. Azt gondoljuk, hogy mi nem is szoktunk rajzolni?
Biztos vagyok benne, hogy naponta rajzoljuk magunkra a kereszt jelét. S ez a
kereszt szorosan összefügg a mai ünnepel is. Mi már megszoktuk, hogy a
kereszten a megfeszített Krisztus teste függ. A kereszténység első
évszázadaiban azonban ez nem így volt. A keresztet inkább drágakövekkel és
gyöngyökkel díszítették, és gyakran aranyból vagy ezüstből készítették. Csak a
római időkben került a keresztre Krisztus teste. De nem a szenvedő, nem az
összeroskadt, hanem a győzedelmes Krisztus, a diadalmas vezér hosszú fehér
ruhában, fején pedig királyi koronával. Krisztust feltámadottként ábrázolták,
aki győzedelmeskedett a bűn és a halál felett, és aki Atyjánál uralkodik, mint
a mindenség királya. Az a király, akit a mai napon is ünneplünk.
A
mai napon ünnepeljük azt a királyt, kinek a királysága nem ezen a világon van.
Mert itt minden királyság egyszer véget ér, megsemmisül. Az övé nem. S ha ezt
mi hisszük, sokkal könnyebb lesz elviselni még a legnagyobb szenvedéseket, a
legnagyobb kereszteket is itt a földön, mert ezekben a szenvedésekben és
keresztekben is már – tudjuk – a királyt követjük az ő országába. S ezen túl,
ha a keresztre tekintünk, mindig jusson eszünkbe, hogy mi nem a földi
királyságért, tehát nem a földi életért élünk, hanem azért, hogy a királyok
királyával legyünk majd örökké az ő királyságában.