2012. február 25., szombat

Nagyböjt első vasárnapja

Jézus Krisztus ma a böjtölők és a Sátánnal harcba szállók vezéreként áll előttünk az evangéliumban. Kiment a pusztába, ahol negyven napon keresztül böjtölt, s legyőzte a Sátán minden bűnre vezető csábítását.
Egyházunk pedig minden évben böjtöt hirdet – Urunk példájára negyvennaposat. S ez az időszak, amit mi is e héten elkezdtünk az évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az Egyházban. Olyan valami, ami fáradságba, nehézségbe, odafigyelésbe, önmegtagadásba kerül. Ima, böjt, alamizsna – jól ismert és sokszor használt eszközök, melyek ennek a megtisztulásnak és megújulásnak az előre mozdítói.
Mi magunk is tudjuk, hogy ha végezzük ezeket a megszentelő cselekedeteket, általuk jobbakká, Istenhez hasonlóbbakká válhatunk. Az Isten pedig ilyenkor bővebben osztja kegyelmét, mert ez az a sokat említett alkalmas idő, az üdvösség napja. De ezt nem csak mi, hanem legfőbb ellenségünk, a Sátán is nagyon jól tudja. A tapasztalat pedig megerősíti az egyházatyák véleményét: a Sátánt szó szerint ingerli, irritálja, dühíti ez a kegyelemáradat, ezért ő maga még erőteljesebben ostromolja a lelkünket. Talán észrevettük már mi is, hogy ha ilyenkor megfogadunk valamit, a kísértés is jóval nagyobb, mint az év többi részében. Mert a Sátán sem esztelen! Tudja, minden egyes böjti nappal messzebb kerülhetünk tőle.
De ma, nagyböjt első vasárnapján nemcsak azért olvassuk Krisztus megkísértésének evangéliumát, hogy ebből tanuljunk, vagy felbuzduljunk! Hanem azért, mert a szentmise, a liturgia révén az az erő-, az a Lélek száll belénk, amely a kísértést visszaverő és legyőző Jézusban volt. Mivel a szentmise nem csak egy emlékezés, hanem mint a hittanokon is tanultuk, Krisztus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele, ezért minden szentmisében Isten különleges segítségét, kegyelmét kapjuk mindannyian. Így ha mi is csatába szállunk a saját akaratunkkal, természetünkkel, bűneinkkel, akkor az Úr nem csak példaképünk lesz, hanem egyben erősítőnk is ebben a harcban. Az Isten ebben a nagyböjtben is mellettünk áll, végső soron pedig saját maga vívja ezt a harcot – Egyházáért, miértünk.
Ezért ne fáradjunk bele a jótettekbe, teljes odaadással, teljes mellbedobással, minden erőnket és figyelmünket összeszedve gyakoroljuk a nagyböjt sajátos gyakorlatait: az imádságot, a böjtöt és a jószívű adakozást.