„Aki az Úrban bízik (...) olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. (...) Szárazság idején sem kell aggódnia.“
Jeremiás próféta szájából legalább annyira intően, mint amennyire gyönyörűen szólt az Isten szava a mai olvasmányunkban. Hasonlóképpen, mint Jézus sem beszélt példabeszédek nélkül, az isteni tanítás itt is példával szemléltet: aki az Istenben bízik, olyan, mint a víz mellé ültetett fa, mely a szárazság idején is gyümölcsözik.
Lelkigyakorlaton voltunk paptestvéreimmel, ami szintén arra szolgált, hogy a hitünkben, s az Isten iránti szeretetünkben megerősödjünk. Többek között erre szolgál mindannyiunk számára e nagyböjti idő is: ilyenkor kell – mindenekelőtt a csendben – mélyebbre ereszteni lelkünk „gyökereit”, hogy bármilyen helyzet, esemény, vagy talán bonyodalom bukkan fel életünkben, az „Istenes kapcsolatunk” legyen az, ami minden helyzetben, bármilyen nagy szárazságban megóv minket.
A mai szentmise csendjében is merüljünk el Isten végtelen szeretetében, ott verjünk gyökeret, hogy abból induljon ki minden gondolatunk, minden cselekedetünk.
