2012. március 15., csütörtök

Március 15.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

Március 15. Ünnep s egyben megemlékezés ez a mai nap. Ünneplünk, mert 164 éve tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye. S egyben emlékezünk azokra, akik részt vettek ebben a harcban, akik életüket adták érte. Értük és saját magunkért, az ő utódjaikért ajánljuk fel ezt a mai szentmisét is. Ahogy a kezdőénekünkben együtt zengtük: Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Különös ez mai híres dátum: március 15. Véletlen, vagy nem véletlen, mindig a nagyböjti időszakra esik. Minden évben akkor ünnepeljük, mikor az egyház előírásai és szokása szerint mellőzve van az ünneplés. Most is a lila színű miseruha emlékeztet a böjtre, a bűnbánatra… És…van is miért böjtölnünk, bűnbánatot tartanunk.
Vörösmarty több mint másfél évszázados Szózatának szavaival kezdtem ezt a prédikációt: Megfogyva bár, de törve nem… Mennyire igaz ez ma, 2012-ben, mikorra tíz év elteltével 63 ezerrel kevesebben vagyunk magyarok ebben az országban. Húszéves távlatban pedig már 108 ezres létszámcsökkenést mutat. Ha belegondolok, hogy mikor hét éves voltam több mint 100 ezerrel több magyar élt itt a felvidéken, akarva-akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés: mi lesz így velünk? Ha így megy tovább, a válasz egyértelmű. Megfogyva bár, de törve nem… De törve nem? A február 29-ei népszámlálások után mindannyian bízhattunk benne, hogy igen, törve nem. De sajnos meg vagyunk törve. A választások eredményei egy újabb csapásként sújtottak minket. Nem fogadtuk meg Szent Pál apostol szavait: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a felfogásban.” /1Kor 1,10/Nem lettünk egyek. Ezért megfogyva, s törve már él nemzet e hazán.
Március 15. Ünnep, megemlékezés, de böjt is ez a mai nap. Ma is igazzá válik őseink mondása: Sírva vigad a magyar.
De ez a mai szentmise sem egy gyászos, hiábavaló cselekmény vagy eseménysor. Ne feledjük, azért jöttünk el ma ide, hogy az Istenhez hazánkért térdeljünk elejébe. Mert ő az, aki mindig hű marad hozzánk, bármennyiszer és bármennyire voltunk mi hűtlenek. Ahogy szintén Szent Pál, a nemzetek apostola írja: „Ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.” /2Tim 2,13/ Az Istennek, Petőfi szavaival „a magyarok Istenének” mindig van biztató szava. 2012. március 15-én is, ahogy Jeremiás prófétája által szólt most hozzánk az olvasmányban: „Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.” /Jer 7,23/
Krisztusban szeretett testvéreim. Sose feledjük, a „jó sorhoz”, a szebb jövőhöz csakis egy út van: ha azon az úton járunk, melyet Istenünk mutat. Ez pedig az erkölcsös, becsületes és istenes élet. Akkor lesz a magyar nagy nép, boldog nemzet, ha valóra válik a próféta szava: Ha az Úr lesz a mi Istenünk, mi pedig az ő népe leszünk.