A már
nagyon régóta ismert jó Pásztor kép tárul elénk a mai evangélium hallatán.
S egyben tudjuk a mai vasárnapról is, hogy szintén „a jó Pásztor vasárnapja“ nevet viseli,
ugyanis Egyházanyánk minden évben újra és újra ezt a gyönyörű, s mélységesen
tartalmas jelképet eleveníti fel számunkra. A jó Pásztor, aki életét adja
juhaiért – azaz Krisztus, az Isten, aki életét adja értünk, emberekért. De
többek között egy nagyon elgondolkodtató dolgot mondott Jézus, mikor a mai
evangélium szavai elhagyták a száját: „Ismerem
enyéimet, és enyéim is ismernek engem.“
Abban
– gondolom – mindannyian egyetértünk, hogy az Isten teljes mértékben, még
magunknál jobban is ismer minket. Azonban a második fele ennek az egy
mondatnak felettébb elgondolkodtató. „Ismerem
enyéimet, és enyéim is ismernek engem.“ Vajon igaz ez, kedves testvéreim?
Ismerjük mi az Istent? Mennyire igaz ez? Mennyire tudjuk, hogy ki az, akihez
eljárunk hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, vagy talán napról napra?
„Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek
engem.“ De Jézus ezt nem kérdezi, hanem kijelenti! Azaz: teljesen
természetesnek veszi, hogy ha jelképesen, mint juhok megyünk a Pásztor után,
akkor tudjuk, ki az a Pásztor, ismerjük őt. Ha mi, keresztények megyünk
Krisztusunk után, akkor egyértelműen tudnunk kell, ki is ő valójában, miért ő a
pásztorunk és mit tett értünk.
Krisztusban
szeretett testvéreim! Arra törekedjünk minden egyes szentmisén, minden egyes
imádságban, Szentírás-olvasásban, hogy az Istent minél jobban megismerjük. Mert
minél jobban ismerjük, annál jobban megtapasztaljuk – ő valóban mindenét nekünk
adta. Mert minél jobban megismerjük, látva végtelen jóságát annál jobban fog
bennünk erősödni a szeretetünk és áldozatkészségünk is Istenünk iránt.
