2012. május 3., csütörtök

A tolmács - Szent Fülöp apostol


Szent Jakab és Szent Fülöp apostol is zsidó származású volt. Minden valószínűséggel azonban Fülöp görögül is tudott, ugyanis egy alkalommal (a húsvét ünnepekre jött) görögök éppen őhozzá fordulnak azzal a kéréssel, hogy látni szeretnék Jézust (Jn 12,20-22). Ekkor Fülöp mintegy tolmácsként közvetíti Jézusnak ezeknek az idegeneknek a kéréseit. Benedek pápánk az egyik katekézisében külön felhívja erre a szolgálatra a figyelmünket, s hangsúlyozza, úgy, ahogy Szent Fülöp apostol volt Jézus tolmácsa, „mi is legyünk mindig készek a kérések és megszólítások meghallgatására, bárhonnan jöjjenek is, és arra is, hogy az Úrhoz továbbítsuk őket, aki egyedül képes a kérésük maradéktalan teljesítésére“ (Az Egyház apostoli arca).
Sokan nem imádkoznak, mert nem merik, vagy nem akarják kérni az Isten segítségét. De ha mi látjuk vágyaikat, és látjuk, mire is van szükségük, mintegy önkéntes tolmácsként közvetítsük ezeket Istenünk felé – hátha éppen a mi imánknak köszönhetően kerülnek a távollévők közelebb ahhoz, akiben megtalálják minden vágyuk kielégülését – a végtelen boldogságot.