2012. június 17., vasárnap

Évközi idő 11. vasárnapja


Az Isten országa… olyan, mint a mustármag…” Valószínűleg nem először halljuk Urunktól ezt a hasonlatot, mellyel oly gyönyörűen szemlélteti Isten országának növekedését. Remélhetőleg már sokat is elmélkedtünk ezeken a szavakon. Ezért most egy másik tényre, mégpedig egy körülményre irányítsuk figyelmünket.
Ha egy-egy szentírási részt jobban, komolyabban meg szeretnénk érteni, sokat segíthet, ha megfigyeljük az események körülményeit. A mai evangélium szavai Szent Márk evangélista „tudósítása” alapján a Genezáreti tó partján hangzottak el, mikor Jézus a tömeget hasonlatokkal tanította. Az emberek szerették-, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk”. A mai evangélium szavai tehát első ízben egy nagy tömeghez szóltak. Így ezek a szavak – gondolhatjuk – jobbára általánosak. S mi is mindannyian, mikor elmegyünk vasárnap a szentmisére – mondhatjuk – , egy tömeg tagjaként veszünk részt rajta, egy tömeg tagjaként hallgatjuk a szentírási részeket, egy tömeg tagjaként éneklünk… Igaz, a szentmisén arról a „tömegről” van szó, amelyet „Krisztus szeretete gyűjtött egybe”. Az emberek azonban (de mit az emberek? Mi magunk is!) jobban szeretik, ha nem általánosan, hanem személyesen foglalkoznak velük (velünk). Jézus idejében annak ellenére, hogy egy népsokaság hallgatta a tanítást, sokan megértették, hogy egy-egy példabeszéd éppen rájuk vonatkozik. Hasonlóan van ez ma is. Mikor a szentmisén hallgatjuk az Isten szavát, halljuk, hogy ez nekünk szól. Megszólít, megragad, vagy egyenesen szíven üt egy-egy mondat, vagy csupán egyetlen szó. A Szentlélek nem ismer határt sem tömegben, sem más körülményben. Azonban… Most nézzünk meg egy másik fontos körülményt. „Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele. Egy másik helyen erre bizonyítékot is kapunk, mikor ők maguk kérik az Urat: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Szükségük volt a személyes együttlétre, hogy jobban megértsék, hogy kapcsolatuk egyre mélyebb lehessen, hogy az Istent, s az ő logikáját, nevelését egyre jobban megérthessék.
Ma sincs ez másképp. Nekünk is ugyanúgy szükségünk van a Jézussal való személyes együttlétre. Nem elég csupán a szentmisén részt venni az ige liturgiájában. Az ott elhangzottakhoz gyakran vissza kell térnünk. Otthon, imádság közben beszéljük meg Urunkkal az elhangzottakat – kérjük, magyarázza el még egyszer, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána. Amint az apostolok egy-egy „tömeg-tanítás” után kérték Jézust, úgy mi is minden szentmise után „a rejtekben” (ott, ahol csak Isten és én vagyok) beszélgessünk vele. Legyen az imánk valóban az, amit még a hittanórán tanultunk: „beszélgetés az Istennel”. Ne csak „Miatyánk, Üdvözlégy” legyen a reggeli, vagy az esti imánk, hanem kérdezzük-, s hallgassuk is őt. Ő ad világosságot lelki szemeinknek, hogy ne a sötétségben, a tudatlanságban, hanem az igazság fényében járjunk. Hogy értsük Jézus szavait, melyekkel a „tömegben” szól hozzánk. Szent Ágoston szavaival is ezt kérjük: „Istenem, én magam számára nem vagyok világosság. Szem talán igen, de nem világosság. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? (…) Csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.”
Hogy ránk is igaz legyen: „Mikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik”

Miserend és hirdetések - Évközi idő 11. vasárnapja