Ma az
évközi idő egyik vasárnapja helyett Keresztelő Szent János születésének ünnepét
üljük. Olyan nagy ünnep ez, hogy még a vasárnap előtt is elsőbbséget élvez,
ugyanis Jézus Krisztus jelentette ki Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb
Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között,
akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja
Szent Ágoston.
Azért
ünnepelteti meg ezt a napot Egyházunk mindenek fölött, hogy tudatosítsuk,
milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében.
Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja
volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel
láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták
gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő. Ám te ujjaddal
mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.”
S
hogy ki volt Keresztelő Szent János családja, kik voltak a szülei, hogyan adtak
neki nevet – mindezt jól tudjuk, s az imént is újra hallottuk az evangéliumban.
Zakariás – Erzsébet – a gyermek János. Ők voltak a főszereplők. De figyeljünk most
egy kicsit a mellékszereplőkre, akiket talán észre sem vettünk a történetben.
Figyeljünk a szomszédokra, ismerősökre. Meghallják, hogy gyermek született.
Örülnek, sőt, örvendeznek! Eljönnek, s együtt vannak Zakariással és Erzsébettel.
Semmi irigység, semmi rosszindulat, sőt
segítőkészség, empátia, együttérzés, együtt örülés, szívbevésés! Mikor lesznek
a mi szomszédaink ilyenek?! / Seidl Ambrus/. Úgy gondoljuk, talán
soha. Tisztelet a kivételnek.
De
vajon a szomszédok „tehettek róla”, hogy tudtak ennyire együtt örülni, ennyire
önzetlenül szeretni? Biztos, hogy
Erzsébet és Zakariás tehetett róla, hogy csakis szeretik őket. Ők tudták ilyenné
tenni a szomszédaikat, ismerőseiket… Nem voltak ők sem bűntelenek,
hibátlanok, hisz tudjuk, hogy pl. Zakariás nem hitt még az Isten angyalának sem,
mikor elmondta neki, fia születik… De mégis – hibáik ellenére, jókká, szeretőkké
tudták tenni szomszédaikat, ismerőseiket.
Hogy
mi is ilyen jó szomszédok, jó ismerősök, jó rokonok tudjunk lenni, nekünk kell
elkezdeni az önzetlen szeretetet, az együtt örülést, a látogatást… hogy
példaadó életünkkel bizonyítsuk: keresztények vagyunk. Ez az igazi, hithű,
valós kereszténység: szeretetben élni Istennel, s egymással. Az első
keresztényeket úgy különböztették meg a pogányoktól, hogy látták rajtuk,
mennyire szeretik egymást. Tanuljunk elődeinktől, szent eleinktől – ma különösképpen
Keresztelő Szent Jánostól, s az ő családjától.
