2012. július 10., kedd

Szerető Atya /Mt 9,32-38/


Nagyon tömören, de velősen írta meg a Szentlélek sugallatára Szent Máté evangélista Jézus földi működését: „Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget.
Istenünk ma is ugyanezt kínálja és teszi: nem a hibáinkat lesi, nem a gyengeségeinket akarja megbüntetni, hanem tanít az örömhírre, s bajainkat orvosolja. Ezért mindig ilyen bizalommal forduljunk hozzá. Ő nem a parancsnokunk, hanem szerető Atyánk akar lenni.

Visszaemlékezés a Misszió2012-re



2012. július 1-jén délután fiatal missziósok érkeztek községünkbe Michael Duffy atya L.C. és Bartha Péter testvér L.C. vezetésével. „Munka misszió”-ként volt meghirdetve és megszervezve ez az esemény, ami annyit jelent, hogy a 13 fiatal és vezetőik dolgozni, segíteni jöttek közénk: fizikai munkával, s persze lelki tevékenységgel támogatták egyházközségünket.


Ahogy megérkeztek, s befogadták őket a helybéli családok, közös imádság után a már szépen előkészített (köszönet) focipályára mentünk, ahol a szintén helybéli ministránsokkal, fiatalokkal fociztak egy kicsit (nagyot).
A mérkőzés után mind átmentünk a plébánia udvarra, ahol már elő volt készítve a finom gulyás vacsora (köszönet), s meg volt készítve a kivetítő a foci EB döntő végigizgulásához.


Másnap (mint minden reggel) közös imával kezdtük a napot a templomba, amelyre néhányan a varbóiak közül is eljöttek, s együtt imádkoztak velünk (sajnos ott kép nem készült – mindig túl álmos voltam). Utána elkezdődött a munka: néhányan az őket elszállásoló családoknál segítkeztek, mások a plébánia körül kezdték festeni a kerítést, ismét mások a plébánia udvar beomlott és betemetett pincéjét kezdték rendbe tenni.


Ebéd előtt még elimádkoztuk a rózsafüzért, majd a missziósok (akik egyébként 14 és 20 év közötti fiatalok voltak Budapestről) az őket elszállásoló családokhoz mentek vissza – ahogy utána mesélték – finom és finomabb ebédre.
Délután kettő órakor naponta játékos angol órát tartottak Mike atyák, valamint a missziósok, akik a Krisztus Légiója által fönntartott Szent Benedek Óvoda,Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium létesítményben tanulnak (vagy tanultak).



Később, mikor már kb. maximum 35 fokra „lehűlt” a levegő, folytatták a már említett munkát – legfőképp a plébánia udvarán.
Esténként hat órakor voltak a szentmisék – Varbón, Kovácsiban, Nagykérben, melyeken egy-egy fiatal tanúságot tett a hívek előtt hitéről – buzdítva őket is hitük mindenkori megvallására és megélésre.
Minden este hét órakor volt a várva várt foci a helybeliekkel. Foci után pedig a tábortüzes (ha idő is engedte) közös vacsora, esti imával.
Rendhagyó volt a szerdai nap, mikor igazi missziót tartottak: házról házra járták Kovácsi és Kiskér falvakat – beszélgetésre és imádkozásra invitálva a lakosokat. Csütörtök délután pedig a munka helyett egy kis ipolyi megmártózkodás volt a program.
Örülnék, ha nem csak én írnék a misszióról, hanem bárki, aki olvassa ezt a blogot – megjegyzésként (ide a bejegyzés alá) leírná a saját tapasztalatait, élményeit a misszióval kapcsolatban. Legyen az résztvevő, „külső” szemlélő, bárki. Előre is köszönöm!
Isten fizesse meg Mike atyának, Péter testvérnek, az összes missziósnak,  minden őket befogadónak és jótevőnek szeretetét.


Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!


Tisztázandó - Az igazság

A médiában különböző féligazságokat hallhattunk a napokban Róbert Bezák nagyszombati érsekatya leváltásával kapcsolatban. Hogy tisztába legyünk a dolgokkal, A szlovákiai Apostoli Nunciatúra közleményt adott ki a Szentszék nevében, melyet alább közlök:



A szlovákiai Apostoli Nunciatúra közleménye 
a Szentszék nevében

A szlovákiai Apostoli Nunciatúra közleménye a Szentszék nevében s annak megbízásából azoknak az elterjedő téves információknak a magyarázatára, amelyek arra a folyamatra vonatkoznak, amely a Szentatya döntéséhez vezetett Őexc. Mons. Róbert Bezák nagyszombati érsek ügyében.
Papok és hívők számos bejelentése alapján, amelyeket közvetlenül a Szentszékhez küldtek a nagyszombati egyházmegye pasztorációs helyzete kapcsán, Őszentsége Államtitkársága megbízta a Papi Kongregációt, hogy készítsen elő apostoli vizitációt ebben a részegyházban abból a célból, hogy megvizsgálja a főegyházmegye püspökére, Őexc. Mons. Róbert Bezákra vonatkozó panaszok valódiságát.
Az apostoli vizitációra 2012. január 22-étől 2012. február 1-éig került sor és apostoli vizitátornak a Cseh Köztársaságból a litoměřicei püspököt, Őexc. Mons. Ján Baxantot nevezték ki. Az ellenőrzés eredményeit ezt követően az apostoli vizitátor elküldte a Papi Kongregációnak, amely az Államtitkársággal és a Püspöki Kongregációval együttműködve megfelelően foglalkozott vele és figyelmesen átvizsgálta.
Ezt követően a Püspöki Kongregáció megismertette Őexc. Mons. Róbert Bezákkal a személyére és pasztorációs tevékenységére vonatkozó legfontosabb pontokat és megkérte őt, hogy mérlegelje azokat és fejezze ki azokhoz álláspontját. Erre a kérésre Mons. Bezák a Püspöki Kongregációhoz címzett levélben válaszolt.
Az ellenőrzés végleges eredményeit az államtitkárság és a Papi Kongregáció álláspontjával együtt ezt követően a Szentatya elé tárták, hogy hozza meg a végleges döntést az ügyben. A Szentatya figyelmes mérlegelés és imádság után úgy döntött, hogy felkéri Őexc. Mons. Róbert Bezákot, hogy mondjon le a Nagyszombati Főegyházmegye pasztorális irányításáról. A Szentatya döntésének nyilvánosságra hozatala előtt a Püspöki Kongregáció prefektusa Mons. Bezák kérésére lehetőséget adott a vele való személyes találkozásra. A találkozóra azonban nem került sor. Mivel Mons. Bezák visszautasította lemondásának benyújtását, a Szentatya felmentette őt a főegyházmegye pasztorális irányítása alól és ezt a döntést 2012. július 2-án hozták nyilvánosságra.
A pápai döntéseket, amelyek az egyes püspöki székhelyekre való kinevezésre vagy a hivatalból való lemondásra vonatkoznak, a Szentszék azon a napon hozza nyilvánosságra, amelyben az érintett személlyel megállapodtak vagy amely meg volt számára határozva. A Szentszék ezért mély sajnálkozását fejezi ki azon tény miatt, hogy Mons. Bezák meggyorsította ennek a hírnek a nyilvánosságra hozatalát és ezzel megsértette a pápai titoktartást.
Az Apostoli Nunciatúra a Szentszék nevében is meghívja a szlovákiai híveket arra, hogy készségesen és a hit szellemében fogadják el a Szentatya döntését. A Szentatya az ő atyai közelségét fejezi ki minden szlovákiai püspök, pap, diakónus, szerzetes és hívő laikus számára, hogy ebben a Szentatya által szeretett országban még inkább megerősödjék az Egyház egysége.

Pozsony, 2012. július 9.
(TK KBS) fordította: Pázmaneum


------------------------------------------------------------------------------------------
Mindannyian imádkozzunk!

Szépítkezés


Május 29-én kezdtük el plébániatemplomunk kerítésének festését. Mindjárt az első nap sokan és nagy kedvvel jöttek össze falunkból, hogy templombúcsúnkig még szebbé tegyünk falunk legszentebb helyének környékét:






Isten fizesse mindenkinek, aki bármilyen módon (kétkezi munkával, anyagilag, imáival) támogatta ezt az eseményt is.

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Egy újabb kép az éjjeli fényképezésről

Templomunk éjjel éjfél és egy óra között július 1-jén, holdfényben és csillag áradatban: