2012. július 21., szombat
Évközi idő tizenhatodik vasárnapja
Az imént elhangzott evangélium minden
egyes mondata annyira fontos és mély gondolatot foglal magába, hogy egyszeri
olvasással szinte lehetetlen mindenre odafigyelni, s minden egyes mondatot
alaposan megvizsgálni. De nekünk nem is ez a célunk, hanem elég elmélyednünk
egy-két gondolatba, s ezekből magunkkal vinni – a hétköznapi életbe – valamit,
ami állandóan szemünk előtt lesz, és ami állandóan befolyásolni fogja
életmódunkat, életvitelünket.
A mai evangélium első mondata így
hangzott: „Az apostolok összegyűltek
Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak”. Beszámoltak
mindenről. Hisz maga Jézus küldte őket szét az egész országba, hogy hirdessék
az örömhírt. Így talán ez természetesnek tűnik. Beszámoltak, majd további
utasításokat kaptak. Így működik ez a legtöbb világi cégnél is. Időközönként
összeülnek az alkalmazottak, vagy akik őket képviselik, együtt a főnökkel, az
elnökkel, és beszámolnak mindarról, hogy mit, s hogyan sikerült végbevinniük az
előzetes tervből, mik a tapasztalataik, stb. Szolgál ez arra is, hogy a tapasztalatok
alapján új tervek születhessenek, s hogy új utasítások hangozzanak el.
De ez nem csak a cégeknél, s nem
is csak az apostoloknál volt így. Hisz nem csak az apostolokat küldte Jézus
szét a világba, hanem hasonlóan minket is. Minket is ugyanaz az Isten állított
munkába, ugyanaz az Isten adta meg nekünk a teljesítendő feladatot, s egyben az
ehhez szükséges eszközöket, aki minket teremtett. Megmondta, mi a teendő, mit
kell tennem, hogy másokat, s elsősorban magamat az örök boldogságra vezethessem.
De mindannyiunknak különböző
tapasztalataink vannak az életben. Különböző nehézségek jönnek, melyekről a
küldetésünk elején még sejtelmünk sem volt. Más-más helyzetekbe kerülünk,
melyekből talán sokszor nem találjuk a kivezető utat.
De mi is, bármi jó, vagy rossz
tapasztalatot szerzünk, Jézusnak kell, hogy beszámoljunk minderről. Mert Jézus
nem csak egy ember, hanem ugyanúgy Isten, mindentudó és végtelenül bölcs Isten.
Nem csak a szomszédnak panaszkodni, nem csak férjemnek, vagy feleségemnek
újságolni örömömet, hanem Istennek is, s elsősorban neki.
Ezért, Krisztusban szeretett
testvéreim, minden este, mikor, vagy mielőtt lefekszünk, mondjuk el Istennek a
nap búját-baját, a nap örömét és sikerét. Saját szavainkkal mondjunk el neki
mindent, ami a nap folyamán történt velünk. Mondjunk el mindent, hogy életmentő
tanácsot kapjunk, hogy életünk szüntelenül a boldogság felé irányuljon.
Mondjunk el mindent, hogy rólunk is be legyen jegyezve az élet könyvében: „A varbóiak összegyűltek Jézushoz, és
beszámoltak mindarról, ami velük történt”.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)