2012. július 28., szombat

Imadélután Ipolynyéken

2012. július 29-én (vasárnap) Ipolynyéken szentségimádással összekötött imadélután lesz, amint alább olvasható.


Miserend és hirdetések - Évközi 17. vasárnap


Évközi idő 17. vasárnapja


104 évvel ezelőtt, 1908-ban rendeztek Londonban először olimpiát – ott, ahol most is kezdetét vették a 30. modern olimpiai játékok. Akkoriban a sport még messze nem volt olyan népszerű és ismert, mint most. S ekkor történt, hogy X. Piusz pápa látván, hogy a püspökök nem ismerik a sportágakat, nem értik, hogy valójában mi is az a sportág, hogy torna, gimnasztika – saját maga, reverendában – a püspökök szeme láttára mutatott be különböző tornász gyakorlatokat. Végül pedig ezt mondta: „ha a pápa tornázik, akkor arra minden ember képes.”
A világ nagy csodálkozására volt, mikor megtudták, hogy X. Piusz pápa, mint az Egyház feje támogatja az olimpiai játékokat, a sportot. Az Egyházról ugyanis elég maradi, ósdi, elmaradott képük volt az embereknek. De az akkori pápa bizony felfigyelt arra, hogy a sport lehet az egyik leghatékonyabb nevelési módszer, amely segít közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat, erősíti a csapatszellemet, amely segíti a másik ember, és a szabályok tiszteletben tartását. A pápa megértette: a sport jó lehetőség arra, hogy vallási vagy politikai érdeklődéstől függetlenül, faji megkülönböztetés nélkül közelebb hozza egymáshoz az embereket (Antonella Stelitano). X. Piusz pápa szeretettel volt a sport iránt, fiatal korában sokat tekézett plébániája fiataljaival, és nagyon szeretett futni, sétálni.
Jézus Krisztus, az Istenember, ha talán nem is szeretett, vagy nem is szokott tekézni, ő is rengeteget mozgott. Ha átolvassuk az evangéliumokat, fel kell, hogy figyeljünk arra, mennyi helyen járt, tanított, gyógyított… Az egész országot bejárta – Tirusz és Szidon vidékéről, azaz északról egészen délig – Júdeáig. Tudta, minden népnek, mindenkinek hirdetnie kell az örömhírt. A mai evangéliumban is azt olvastuk, hogy a kenyérszaporítás végén a hegyekbe ment.
Ugyancsak e nagy sportesemény alkalmából a házigazda Nagy-Britannia püspökei Szent Pál szavaival buzdítják a katolikusokat: „Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20) Majd így nyilatkoznak: „Az elkövetkezendő hetekben tanúi lehetünk, ahogy az olimpiai és paralimpiai versenyzők egészen rendkívüli dolgokat visznek véghez. Hihetetlen látni, ahogy világrekordok dőlnek meg, és aranyérmek találnak gazdára hosszú évek kemény edzései, önfeláldozása és fegyelmezett felkészülése után, amikor a test olyan teljesítményt nyújt, amit lehetetlennek gondolnánk. (…) Arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy minden életkorban és minden körülmények között törődnünk kell a testünkkel”.
Jézus Krisztus a mai evangéliumban sem vetette meg a testet, hisz – mint a Szentírásból tudjuk – a test a Szentlélek temploma. Urunk az embereknek nemcsak a lelkét táplálta, hanem kenyérrel és hallal testüket is jóllakatta. Hisz a test is a teremtő Isten műve. Minden vasárnap valljuk „a test föltámadását”. Nem csak a lelkünk fog örökké élni. Mert, ahogy a halálban a test elválik a lélektől, úgy a föltámadásban újra egyesülnek egymással. Ezért meg kell adni a testnek is, ami jár, s ugyanúgy a léleknek is. De nem könnyű egyensúlyt tartani a kettő között. Testünket is tisztelni, ápolni, gondozni kell, hisz Jézus Krisztus az ő megtestesülésében ugyanezt az emberi testet vette magára. A test „a Szentlélek temploma” (1Kor 6,19), az utolsó napon fel fog támadni (1Kor 15) és a föltámadt Krisztus dicsőségéből fog részesülni. Oda kell figyelni testünkre, de lelkünket sem szabad elhanyagolni.
XVI. Benedek pápa a következő szavakkal köszöntötte az idei olimpiát: „Imádkozom, hogy (…) az a jószándék, melyet e nemzetközi sportesemény szül, meghozza gyümölcseit, és hozzájáruljon a békéhez és egymás elfogadásához az egész világon”.
Ez a nyári olimpia nemcsak a sportolóknak hozhat gyümölcsöt, hanem mindannyinknak. „Dicsőítsétek meg Istent testetekben!” Gondoljunk gyakran arra, hogy testestül-lelkestül az istenéi vagyunk, s egy-egy imádság alkalmával tudatosan forduljunk Istenhez ne csak lelkünkkel, de testünkkel is: testtartásunkkal, fegyelmezettségünkkel. Talán próbáljunk meg egy kicsit többet térdelve imádkozni - hogy jobban észrevegyük, tudatosítsuk: a testünk is imádkozik. S egy-egy sport megtekintése, vagy űzése előtt és után mondjunk egy rövid imát, hogy valóban minden cselekedetünkkel Isten dicsőségre legyünk, mindent Istennek tetsző módon tegyünk. Loyolai Szent Ignác tanít minket: ,,Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk Istent. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.''