2012. szeptember 17., hétfő

Az "összejövetelek" /1Kor 11,17-26. 33/


A szentleckében Szent Pál apostol korholta a korintusi közösséget, mert összejöveteleik nem javukra, hanem lelki kárukra szolgálnak. Nem arról beszél, hogy esetleg nem járnak rendszeresen az istentiszteletre, a szentmisére, hanem hogy ott elfelejtik a lényeget, nincs meg ott bennük egy nélkülözhetetlen erény: az egymás iránti szeretet. Szakadás volt közöttük, amiért persze egyik a másikat okolta.
Mi is talán naponta járunk a szentmisére. Ügyelnünk kell azonban, és nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, nehogy miközöttünk is szakadás legyen, mert akkor ez a szentmise sem válhat javunkra.
Bocsássunk meg szívből egymásnak, s osszunk tiszta lapot mindenkinek. Isten is ezt teszi velünk, ha igazak minennapi imádságunk szavai: „…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Az ipolysági Remény népfőiskola programja

Amint már itt a blogon is meghirdettem, Remény népfőiskola indul Ipolyságon. Az egy éves programot és az előadókat, valamint az időpontokat alább közlöm:

2012. szeptember 29.
09.00 Megnyitó szentmise
10.30 Mgr. Parák László: Gyakorlati kérdések a Remény Népfőiskoláról
11.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia I.
12.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia II.

2012. október 13.
09.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika I.
10.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika II.
11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem I.
12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem II.

2012. november 10.
09.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia I.
10.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia II.
11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem III.
12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem IV.

2012. december 1.
09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan I.
10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan II.
11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség I.
12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség II.

2013. február 9.
09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan III.
10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan IV.
11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség III.
12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség IV.

2013. március 2.
09.00 Mgr. Balga Zoltán: Törvény és szeretet
10.00 Mgr. Balga Zoltán: Az Egyház törvényei az üdvösség szolgálatában
11.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene I.
12.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene II.

2013. április 13.
09.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása I.
10.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása II.
11.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia III.
12.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia IV.

2013. május 4.
09.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye I.
10.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye II.
11.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom I.
12.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom II.