2012. október 7., vasárnap

Az egri Fájdalmas Anya búcsún jártunk


Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén zarándoklaton voltunk Eger városában, ott készült a következő néhány kép, s erről a búcsúról írt beszámolót (köszönet!) egyik blogolvasónk és plébániaközösségünk tagja:


"Szeptember 15-én, szombat reggel 6:45-kor lelkiatyánkkal együtt újból a templomunkban kezdtük zarándoklatunkat - ezúttal Egerbe. Imával kértük az Istent, hogy segítse utunkat. Utazás közben elmondtuk a fájdalmas rózsafüzért, énekeltünk, majd kb. két és fél óra múlva megérkeztünk célunkhoz. Első utunk a Fájdalmas Anya templomba vezetett, ahol mindjárt elkezdődött a szentmise "gyermekeinkért és unokáinkért". A szentmise után elvégeztük beköszöntő imáinkat a Szűzanyához. Ezt követve mindenkinek szabad időtöltése volt. Mindenki oda mehetett, ahová szeretett volna. Voltak,akik ott maradtak a templomban, mások városnézésre indultak és olyanok is voltak, akik meglátogatták a fürdőt. Az egyik ismerősömmel a városnézést választottuk. Elsétáltunk a Dobó térre, ahol megnéztük a Szent Antal  templomot, majd ezt követve egy kis gyaloglás után az Egri Bazilikát is, melynek bejárata felett ez a felirat található: VENITE ADOREMUS DOMINUM (Jöjjetek, imádjuk az Urat). Sétánkat  egy kis kávézgatással és nasival folytattuk az egyik cukrászdában. Ez után (bár egy kicsit eltévedve) visszataláltunk a Fájdalmas Anya templomba. Ott 14:00-tól Mária keresztútját végeztük a Szervita nővérekkel. Nagyon megható volt, szívhez szóló. 15:00-tól kezdődött a betegek és öregek szentmiséje, amelyen, aki kérte, annak kiszolgáltatták a betegek kenetét. 18:00-tól volt a búcsú előesti szentmise, amit gyertyás körmenet  követett, és amelyen ministránsaink is részt vettek. A szentmise után kegyelmekkel gazdagon indultunk haza. Megérkezésünkkor még egy rövid záróimát végeztünk templomunkban. Hálát adtunk Istennek a kapott kegyelmekért."