2012. október 27., szombat
Vak gondolat
Egy kis rímes elmélkedés a vasárnapi evangéliumhoz, és az ahhoz kapcsolódó prédikációhoz:
Kinek nincs kép,
Bár hang lehet számtalan,
Hallja a szót, képben van,
De mégis, mégis világtalan.
Hallak, ó, Úr, cseng bennem szavad,
S míg szemem beteg, még vár a virradat.
Hallak, ó Úr, de nincs rád időm,
Túl-túl sok a teendő,
Húz a palást, s nincs oly erőm,
Mely végleg porba dobná őt.
Az ezeregy csatorna,
Melynek java szemét…
Vagy hálózatra csatlakozva…
Időm kevés, s nem jut Feléd.
Ezek mind, a doboz, s a gép
Lopják az időt –
Csalják az emberészt.
Csalfa barát, festett nő,
Végzetes kötelék ők,
Nyíltan szólok, s nem túlzok,
Ha azt mondom: halálveszély.
Messiás, Dávid fia, ki Istentől jöttél,
Nézz rám, s könyörülj, add meg szemem fényét!
Mutass jelet, s add értenem – palástom fabatkát ér,
Ha lelkemben nincs más, csak végtelen, világtalan éj.
Évközi idő harmincadik vasárnapja
Ahhoz, hogy jobban megértsük
az eseményeket a mai evangéliumból, hogy felismerjük benne a mélyebb, s
komolyabb összefüggéseket, újra kell képzelnünk azokat, újra kell, hogy a
szemünk elé vetítsük a történéseket.
Képzeljük el: Jerikó városa
mellett az út szélén ül egy vak koldus, kinek egyetlen vagyona s biztonsága a
köntöse. A szentíró még a nevét sem említi, csak annyit, hogy egy bizonyos
Timeusnak volt a fia – ezt jelenti a „bar” – fiú szó, tehát Bar-Timeus –
Timeusnak a fia. De mihelyt ez a vak
koldus meghallotta, hogy Jézus megy arra, kiáltozni kezdett, majd mikor Jézus
hívta őt, eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. S ennyi talán elég
is nekünk egyelőre. Nézzünk meg egy talán lényegtelennek tűnő apróságot: Eldobta
köntösét. Eldobta azt a köntösét, amely egyetlen vagyonát tette ki. Azt a
köntösét, melyben benne volt mindene. Eldobta, s elfutott onnét. Nem akármi ez,
kedves testvéreim! Egy vak, ha valamit elhagy, otthagy, vagy elveszít, s erről
a helyről elmegy, egyedül azt biztos, hogy nem találja meg. S a tömeg, mely
körülötte állt, láttuk – hallottuk, nem volt épp segítőkész, ha még a
kiabálását is el akarta fojtani, s mikor valamit kért, csak csendre intette őt.
Már maga ez a pillanat, tett
is bizonyítja végtelen hitét – hogy már nem vakként, s reménytelenül fogja
keresni köntösét. Tudta ő jól – pontosabban hitte ő végtelenül, hogy már nem
vakként kell majd köntösét keresnie. Eldobta, mert akadályozta a Jézushoz
jutásban, mert újra és újra rálépett hosszú bojtjaira.
Krisztusban szeretett
testvéreim! Ez a vak – Bartimeus, egy óriási példakép lehet számunkra. Mert
otthagyta mindenét, csak hogy Jézushoz mehessen. Otthagyta azt a mindenét, ami
valóban nem volt sok. Egy darab ruha, de neki ez volt mindene. Úgy, mint az
ismert özvegyasszony, akinek a 2 fillér volt a mindene, s ezt is odaadta.
S mi is, Bartimeushoz
hasonlóan halljuk, hogy Jézus a közelben van, halljuk naponta, hetente szavát,
hogy itt megy el mellettünk. De mi is akadályokba ütközünk, melyek korlátoznak,
melyek talán visszahúznak minket, mint egy nehéz köntös. Lehet ez bármi – ami
akadályoz, hogy eljussak Jézushoz – hogy eljussak a templomba, hogy időt
szánjak Istenre, az imádságra – nem csak vasárnap, hogy tiszta, erkölcsös
életet éljek minden nap. Lehet ez a TV, az internet – ami elveszi időmet, a
pénztárca, az anyagiasság – ami eltéríti figyelmemet, vagy rossz barát, baráti
kör, vagy erkölcstelen kapcsolat – ami elveszi tisztaságomat. Kedves
testvéreim, ezek a dolgok mind a hitünkről tesznek tanúságot, vagy épp a hitünk
ellen. Hisz tudjuk, a hit tettek nélkül halott, hogy egyszerűen nincs hit, ha
nincsenek belőle fakadó tettek.
A Niagara kötéltáncosa
megkérdezte a turistáktól: „Hiszik-e, hogy át tudok menni?” – Általános
kétkedés. Erre átsétált. Második kérdés: „Hiszik-e hogy talicskát is át tudok
tolni?” – Néhány kéz a magasba emelkedett. Áttolta, majd visszahozta. Végül:
„Aki hiszi, hogy egy embert is át tudok tolni, tegye fel a kezét”. Mindenki
feltartotta. „Tessék beülni!” Néma csönd. Így vagyunk mi is Krisztussal.
Hisszük, de nem követjük. Nem mozdulunk. Nem bírjuk, vagy talán sokszor nem
akarjuk elhárítani az akadályokat. Nem dobjuk el a köntöst, azt a szinte semmi
mindenünket, pedig Isten sokkal többet kínál ezek helyett. A vak koldusnak a
köntöshöz látást ad, a köntöshöz új, összehasonlíthatatlanul szebb életet kínál
– s ad.
Krisztusban
szeretett testvéreim! Ezen a mai napon Isten azt kéri tőlünk, tegyünk valamit
érte – s egyben magunkért. Talán 10 perc ima 10 perc TV vagy internet helyett.
Talán egy kis adakozás egy újabb luxuscikk helyett. Talán egy családi
beszélgetés a züllött baráti kör helyett. S talán egy új élet, a megkopott,
rongyos köntös helyett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)