2012. november 19., hétfő

Nem csak adottság kérdése - Szent Erzsébet


Gyakran ünnepeljük meg szentjeinket. S egy-egy szentünk lelki nagyságát látva csodálkozva kérdezhetjük: hogyan tudott annyi jót tenni, úgy viselkedni, annyira szeretni.
Mai szentünkről, Árpád-házi Szent Erzsébetről írták: „...kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga szolgálta ki saját asztalánál... Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta...
Hogyan tud valaki ilyen odaadással ápolni annyi beteget, akik nem voltak sem testvérei, sem szülei – „csak idegenek“? Vajon örömét lelte a súlyos sebekben, a gyötrődésben, a kínlódásban? Ugyan, dehogy. S hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy ilyen élethez, ilyen tettekhez tehetség, rátermettség, kedv, vonzódás kell. Nekünk nincsenek efféle vonzalmaink, így sokszor felmentjük magunkat az ilyen „munkától”, szolgálattól.
Szent Erzsébetet sem vonzották a gennyes sebek, a kórházak, a szenvedések. De ő a szegényekben Krisztust látta és tisztelte – ezért tudta őket annyira gondozni és szeretni.
A legtöbbször a jó megtétele nem rátermettségtől, adottságtól függ. A legtöbbször az erős akarattól s a jó szándéktól. Kövessük szentjeink példáját tudatosan, akarva. Akarva szentté válni.