A
besztercebányai egyházmegye védőszentje, Xavéri Szent Ferenc a 16. században élt,
s megismerkedett egy másik szenttel, mégpedig Loyolai Szent Ignáccal. Együtt
alapították meg a jezsuiták rendjét, mely mindmáig nagy tiszteletnek örvend, és
a szent tudományok továbbadásának, a tanító munkának szenteli tevékenységét –
több ezer papot, szent életű embert adott már az egyháznak.
Micsoda
találkozás lehetett az, amikor a két szent találkozott. Nem voltak egyformák
sem természetben, sem tulajdonságokban. Mégis nagy munkát, Istennek tetsző
munkát vittek véghez – ugyanis egy célért küzdöttek. Isten országának építése
volt mindkét szent életének célja.
Adventi
utunkon, melyet tegnap kezdtünk el, lássuk meg a másikban azt a jót, a jó célt,
amiért küzd. Ne csak a kevésbé tetsző tulajdonságait nézzük, hanem azt, miért
van itt ő is a templomban. Hamar rájövünk, hogy ugyanazért, amiért mi. Tehát
egy a célunk, ezért fogjunk össze – mindenekelőtt mi, keresztények, s együttes
erővel, egymás segítve haladjunk ma ádventi utunkon, s minden nap Istenhez
vezető utunkon.