2012. december 15., szombat

Ádvent harmadik vasárnapja


Minek örül manapság az ember? Úgy látom, sokszor talán annak, ha békén hagyják. Örül, ha nem jön posta, mert nem kell számlát fizetni, csekket intézni. Örül, ha a munkahelyen nem szólnak semmit, s békén hagyja a főnök. Talán annak is örül, ha hazaérve békén hagyja őt a gyerek is – ha nem kell házi feladatban segíteni. S talán annak is nagyon örülne, ha a templomban is békén hagynák, s nem csak mindig „követelnének, elvárnának” tőle valamit. Ilyenek lennénk? Ennyire igénytelenek, ennyire magányra vágyók, magának valók? Aligha.
Örvendjetek az Úrban szüntelenül”. Ez a mai az ún.  Gaudete, az örvendezés vasárnapja. Egyházunk nyilvánította azzá. Egyházunkat azonban maga az Isten irányítja, hisz megígérte: „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. Így hát Isten Lelke akarta, hogy az öröm vasárnapja legyen a mai. De nem akármilyen örömé. Örvendjetek – ne magatokban, ne magatoknak, hanem az Úrban. Ma adja szánkra liturgiánk ezeket a szavakat, de buzdít, hogy ne csak ma örvendjünk, hanem szüntelenül. Ha odafigyelünk, s megpróbáljuk megélni azt, amit ünneplünk, a liturgia (fő célja mellet, mely az Isten dicsérete) megtanít minket arra is, hogyan érhetjük el az állandó, szüntelen öröm állapotát. Persze egyértelmű, hogy Szent Pál nem valami külső, állandó mosolygásra buzdít minket kezdőénekünkben, hanem ettől valami sokkal mélyebbre. Talán kevésbé láthatóra, de annál fontosabbra. „Hisz ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” (Exupery).
Isten nem hagyja, hogy csak magunkban és magunknak örvendjünk. S hogy miért? Mert tudja, ez az „öröm” valójában nem is igazi öröm. Még ha kis ideig valamennyire boldoggá is tesz, soha nem fog teljes mértékben és teljes időre kielégíteni. Ő pedig éppen ezt kínálja, sőt, szinte „zaklat” vele: teljes mértékű teljes idejű öröm – az Úrban. Az ember sosem találhatja meg saját magában az effajta végtelen örömet, de még a másik emberben sem. Ismerjük legnagyobb szent egyházatyánk több éves boldogság keresésének gyümölcsét: „nyughatatlan a szívünk, míg csak el nem pihen benned” (Szent Ágoston). Nyughatatlan. S ahol nincs nyugalom, ott nem lehet teljes öröm sem. Isten nem ad meg minden örömet itt a földön, nehogy túlságosan otthonosan érezzük itt magunkat. Mert megvan ennek a veszélye! Ha olyan jóság és öröm lenne a földön, akkor nem vágyódnánk a mennybe, az örökkévalóba. Akkor mindinkább az idelent valókhoz ragaszkodnánk. Ha a börtönben lenne a legkényelmesebb ágy, a legnagyszerűbb kiszolgálás, a legjobb élet, ki akarna szabadulni? Ha itt a földön minden kényünk-kedvünk szerint történne, ki akarna a mennybe jutni?
Örvendjetek az Úrban szüntelenül. Ne hagyjuk, hogy a „sokkal közönségesebb szép tartson varázsában” (Szent Ágoston). Ne elégedjünk a pillanatnyi örömökkel, melyek után még nagyobb szomorúság jön. Ott keressük az örvendezést, ahol a végtelen van. „Ha tetszik neked a világ, dicsérd Istent érte s igazítsd szeretetedet alkotó Mesterére, nehogy magad ne nyerj tetszést azok miatt, amik neked tetszenek. (…) Akármerre kívánkozik az emberi lélek, mindenhol fájdalom szegezi, hacsak benned nem marad; a világ szép dolgait is hiába keresi, hisz nem volnának, ha Istentől nem erednének” (Szent Ágoston). Örvendjetek az Úrban szüntelenül. – hogy örömötök teljes legyen – mind intenzitásban, mind időben.
Minek örül manapság az ember? Ne magunknak, de az Úrnak. Ne legyünk magunknak valók, de Istennek valók. Isten adja, az ő ötlete, az ő akarata, az ő kínálata. Miért ne adná mindannyiunknak? Lépjünk feléje, már nagyon közel van.

Ismerjük föl /Mt 17,10-13/


Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.“ Urunk mai szavai felettébb értékesek és időszerűek lehetnek számunkra épp ezen a mai napon. Ma van ugyanis Marián megyés főpásztorunk beiktatása, így ma válik Jézus hozzánk küldött apostolává. Ma érkezik meg közénk, amint az apostolok is megérkeztek egy-egy helyre, hogy hirdessék az evangéliumot.
De Jézus szavai és Jézus egész élete is felhívja a figyelmünket: Az emberek nem várták mindig jól azt, akit az Isten küldött hozzájuk, s nem éppen várták mindig azt, akit várniuk kellett (volna). Illést sem ismerték fel, Jézust is sokan elutasították.
Mi várjuk Isten küldötteként új megyés főpásztorunkat, s mindek előtt imával fogadjuk őt – ne csak a mai napon, de mától még intenzívebben, még önfeláldozóbban minden nap, míg közöttünk él, mint főpásztorunk. Ne szenvedjen tőlünk, de örömét lelje nyája engedelmességében.