2013. január 29., kedd

Testi-lelki közelség /Mk 3,31-35/

Jézus nagyon közel volt az emberekhez, mikor itt a földön élt. Naponta tanított, sok csodát tett, beszélgetett az emberekkel, elment hozzájuk látogatóba, s ők is tömegesen járultak hozzá. Jézus szavai a mai evangéliumból azonban egyértelműen hangsúlyozzák: a testi közelség nem elég. Igaz, fontos. Igaz, ez az alapföltétel. Ebből kell kiindulni. De ki kell indulni. Nekünk sem elég az, ha (hogy) minden nap itt vagyunk a templomban. Lelkileg is hozzá kell érnünk, lelkileg is közel kell lennünk hozzá.
Éppen ezért naponta azon legyünk, hogy keressük Isten szándékait, s azokat megértve, magunkévá téve hasonlítsunk hozzá. Sőt, egészen egyesüljünk vele. Így lehetünk az ő "testvére, nővére, anyja..."