2013. március 18., hétfő

Az ő órája /Jn 8,12-20/


Még nem jött el az ő órája“ – hallottuk az evangéliumban. Az ő órája, melyben nyilvánvalóvá válik, amit akkor a százados mondott: „Ez az ember valóban az Isten fia volt.” Előtte maga Jézus mondta, az én Atyám az Isten, én az Isten Fia vagyok, de mégsem hitték el.
Ma is sokan – itt falunkban is – legyintenek a hitre, a templomra, az Istenre. Azt mondják, lehet élni anélkül is. Azonban ha eljön az „ő órája” – mikor újra eljön, vagy ha eljön a mi óránk – melyen mi megyünk el, akkor az lesz a legfontosabb, s attól függ minden: Életünket Istenre építettük-e föl.
Ezért e nagyböjti szent időben is ez ösztönözzön: a mindennapok harca az Istenes-életért egykor örök életet fog érni.