2013. március 19., kedd

Szentatyánk


Custos, az őr - Szent József


Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese őre volt a Szent Családnak – mondta ma délelőtt Ferenc pápánk székfoglaló szentmiséjében. Őre volt, latinul custos, aki állandóan éber, mindig kész, nem a középpontban van, hanem valakit szolgál – valaki másért él. A teljes önátadás és a tökéletes önzetlenség egyik nagy jelképe lehet éppen a szentatya által említett őrző ember. Szent József őr volt, aki – mint az az evangéliumokból is világosan látszik – nem akart középpontban lenni, nem vonzotta magára a figyelmet sem beszédével, sem viselkedésével, hanem csendesen, alázattal végezte a napi kötelességét – Isten állandó jelenlétében. S róla példát véve hasonlóan kell nekünk is talán szótlanul, de annál nagyobb hűséggel szolgálnunk az Istent – éppen férjünkön, feleségünkön, gyermekeinken, családunkon keresztül. Hűséggel kitartva bármilyen nehézségben, évek hosszú során. Ahogy a családok keresztútjában imádkoztuk: Isten nem azért helyezett ebbe a családba, hogy idegenül, ridegen elzárkózzam mindentől, ami számomra kellemetlen. Hanem azt akarja, hogy vele együtt felvegyem családunk keresztjét. S számunkra éppen a család, a család nehézségeinek, keresztjeinek elfogadása az üdvösség útja. Szent József nem vonult szerzetbe, nem lett pap, püspök, pápa, nem lett vértanú – de a családapai hivatását teljesítette hűségesen. Ezért lett szent.
Egyszer egy idős házaspárt megkérdeztek, hogy lehet, hogy annyi év után is szeretik egymást, hűek egymáshoz, mikor manapság alig bírnak ki néhány évet a házasságok. Erre a feleség ezt válaszolta: Tudja, mi olyan korban nőttünk fel, amelyben azt, ami elromlott nem kidobták, hanem megjavították. S mi is így teszünk mindig a házasságunkkal.
A Szent Család és az Anyaszentegyház védelmezője, őre Szent József adjon erőt mindannyiunknak, hogy mi is hűséges, alázatos és önzetlen őrzői legyünk családunknak, egymásnak.

Ferenc pápa címere és jelmondata - frissítve


Ferenc pápa címere felidézi püspöki címerét, továbbá a Szentatya korábbi mottóját is megőrizte: „Miserando atque eligendo” („megkönyörült és kiválasztotta” (Mt 9, 9); „Meglátta őt Jézus, megkönyörült rajta, és kiválasztotta” – Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből).
Ferenc pápa a címerpajzsot illetően megőrizte a püspökké szentelése óta használt elemeket. A kék színű pajzsot a pápai méltóságot övező szimbólumok veszik körül úgy, ahogyan azt elődje, XVI. Benedek pápa is használta (eszerint a püspöki süveg két kulcs, egy arany és ezüst kulcs között helyezkedik el, amelyeket egy vörös kötél köt össze). A címerpajzs felső részén a Jezsuita Rend emblémája látható, amelynek tagja Ferenc pápa. Ez egy sugárzó nap, amelyben vörös színnel három betű látható: IHS, vagyis Jézus nevének görög monogramja.

Az „H” betűn egy kereszt látható, a monogram alatt pedig három fekete szög. Ez alatt jobb oldalon egy csillag, bal oldalon pedig a nárdusvirág figyelhető meg. A csillag a régi címerhasználat szerint Szűz Máriát, Krisztus és az Egyház Anyját jelképezi, míg a nárdusvirág Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére utal. A hispániai ikonográfiai hagyományban Szent Józsefet nárdusvirággal a kezében ábrázolják. Ezekkel a jelképekkel a Szentatya kifejezi mély tiszteletét Szűz Mária és Szent József iránt.
Ferenc pápa mottója Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből származik, aki a Szent Máté meghívásáról szóló evangéliumi részletet kommentálva így írt: Jézus meglátta a vámost, és mivel ebben a látásban ott volt könyörülete és kiválasztása is, azt mondta neki: Kövess engem!

Ez a szentbeszéd az isteni könyörület felmagasztalása, amelynek egyes elemei szerepelnek Szent Máté liturgikus ünnepén az olvasmányos imaóra szövegében. A homília különleges jelentőségű a pápa lelki útját és életét illetően is. 1953-ban, Szent Máté liturgikus ünnepén a fiatal, 17 éves Jorge Bergoglio Isten szeretetteljes jelenlétét életében személyes módon élte át, tapasztalta meg. Egy gyónást követően megérintette valami szívét, és megérezte Isten könyörületét, aki szeretettel a szerzetesi életre hívta, Loyolai Szent Ignác nyomdokain járva.

Püspökké való kinevezését követően Bergoglio főpásztor erre az eseményre emlékezve, amelyből fakadóan Istennek és Egyházának szentelte életét, úgy döntött, hogy életének mottójául Szent Béda áldozópap szavait választja: „Miserando atque eligendo”, amelyeket pápai címerében is felhasznált.

Március 27-én a Vatikán honlapja közzétette a Szentatya címerének új változatát. A pajzson látható csillag már nem ötágú, hanem nyolc, utalással a nyolc boldogságra.
A hispániai ikonográfiában használatos nárdus virág grafikai ábrázolását is némileg módosították, amely Szent Józsefre, az egyetemes egyház védőszentjére utal. A Miserando atque eligendo jelmondatot egy fehér, belső oldalán piros csíkba helyezték. Utóbbi lépéssel a címer jobban megfelel a heraldikai (címertani) szabályoknak.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Magyar Kurír


A címer nagyban: