Mára
már szállóigévé váltak Jézus szavai: „Adjátok
meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené.”. Sokan ezt
úgy értelmezik, hogy nyugodtan élhetjük mindennapi, világi, pogány életünket – ha
úgy adja csalva, hazudva, lopva, de ha vasárnap elmegyünk a templomba, s akkor
le is van tudva mind a kettő. Megadtuk a világnak is, meg az Istennek is, ami
jár.
Nagy
tévedés. Hisz mi az, ami „jár” az Istennek? Mi testestül-lelkestül az Istenéi
vagyunk, hisz az ő képére lettünk teremtve. Nem csak életünk egy része tartozik
hozzá, nem csak a hét egy napja, mikor templomba megyek, vagy a nap egy fél
órája, mikor imádkozok – hanem a nap 24 órája. Istenéi vagyunk, s mindenünk az
Istené. Minden időnk, minden vagyonunk. Így ha tényleg meg akarjuk adni az
Istennek, ami az „Istené”, akkor ez életünk minden területét és minden idejét
érinti. Azt is, amikor dolgozok, azt is, amikor tanulok, amikor pihenek, amikor
szórakozok…
A „császárnak”
tehát csakis Isten parancsainak és tetszésének megfelelve adhatom meg azt, ami
jár neki. Bármit is teszünk, azt csakis Istennek tetszően tehetjük. Mert csak
így adhatjuk meg az Istennek, ami az Istené.
