2013. június 11., kedd

Szent Barnabás

Szent Barnabás apostol Szent Pál társa volt a kereszténység első éveiben. Nem volt azonban felhőtlen az ő együttműködésük sem. Szent Pál második missziós útja során eléggé összekaptak - azon, hogy kit vigyenek még magukkal. Emeritus pápánk, XVI. Benedek az egyik katekézisében, amelyet éppen mai szentünkről, szent Barnabásról tartott, többek között a következőket írta: „A szentek között is létezik tehát eltérés, viszály, vita. Ez számomra nagyon megnyugtatónak tűnik - folytatja a szentatya - , mert azt látjuk, hogy a szentek sem az égből pottyantak le. Ugyanolyan emberek, mint mi, hasonlóan összetett problémákkal. Az életszentség nem abban áll, hogy soha nem tévedünk, hogy soha nem követünk el bűnt. Az életszentség a megtérés, a megbánás, az újrakezdés képességében növekszik, de főleg a kiengesztelődés és a megbocsátás képességében.

Tanuljunk szentatyánk szavaiból és Szent Barnabás meg Szent Pál életéből. Akarjunk szentek lenni, s ezért mindig és mindenkinek meg kell bocsátanunk, újra és újra be kell ismerni hibáinkat, s minden alkalommal előre kell tekintenünk - végső célunk, a menny felé.