2013. június 15., szombat

Évközi idő tizenegyedik vasárnapja


Naponta hallhattuk a hírekben, hogyan dönti meg a víz az abszolút rekordmagasságokat. Alegtöbb helyen sikerült komolyabb károk nélkül kivédeni a víz pardont nem ismerő útkeresését. De hogyan sikerült? Hisz már sokkal kisebb mennyiségű víztömeg is okozott sokkal nagyobb károkat. Minek köszönhető? Annak, hogy nem jött váratlanul - készültek rá.
         Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála - olvastuk a mai evangéliumban. A farizeus, akinek a nevét is tudjuk, Simon, biztos várta Jézus érkezését. Tudta, hogy jön - s talán készült is rá. De vajon felkészült?
 Jézus belépett a házába, s asztalhoz ült. Simonnak biztos megtisztelő volt, hogy ott van nála az a Jézus, akiről annyit beszélnek. De valami olyan történt, amit nem várt, amire nem volt felkészülve. Bejött egy "bűnös asszony", s odament Jézushoz. De nem ez volt a meglepő, hanem Jézus magatartása. Nem űzi el az asszonyt, nem néz rá ferde szemmel, hanem elfogadja szolgálatát, kedvességét, s ezzel azt fejezi ki: megbocsát a "nagy bűnösnek", vagy, ahogy a többiek látják: a legnagyobb bűnösnek. S kicsit időszerűen ezt így is mondhatnánk: Simon nem volt eléggé felkészülve, nem számolt egy ekkora nagy kegyelmi árhullámmal. Nem bírták az általa felépített gátak, mert ezzel nem számolt. Ezt nem várta. Ez túltett minden várakozásán. Érdekes történés volt ez akkor.
 De ma talán másképp van? Talán minden hívő ember, aki imádkozik az Istenhez, aki kéri az Istent, elképzeli a dolgokat, hogy tudná azt Isten megtenni. Sőt, még sokszor azt is elképzelik, elképzeljük, hogy mennyi is az, amit az Isten meg tud még tenni. Várjuk, készülünk is érkezésére, de meg vannak a gondolatbeli gátjaink, amiken - gondoljuk - nem fog átlépni. Sokat megtehet, de azért mégis csak bizonyos határok, támfalak között mozog. A világ teremtésénél sem volt így, az idők teljességében, azaz Jézus földi életében sem volt így, s ma sincs így. Az Istennek senki sem szabhat gátat, senki nem irányíthatja, senki nem korlátozhatja, senki nem terelgetheti... Ő arra megy, és úgy megy, és addig megy, és addig lesz, amerre és ahogyan és ameddig akar. Lehet érkezésére készülni, lehet (és kell is) őt várni, de ő mindig túltesz elvárásainkon.
 Simonnak nem tetszett, nem kedvezett a "gátátlépés" - morgott magában, méltatlankodott, nem tudott örülni a többnek, hogy éppen az ő házában történt meg a csodálatos lelki gyógyulás, lelki felszabadulás, feltámadás a bűnből. Pedig ez a nagy esemény benne is végtelen bizalmat ébreszthetett volna Isten irgalma iránt. Nem tudott jobban szeretni, pedig ezek szerint neki kellet volna, mert az ilyen hozzáállás messziről nem kedves Isten előtt.
 Sok dologra az életben fel lehet készülni, de talán még több van, amire nem lehet. Ami azonban nagyon fontos, hogy ha Istentől valamiből többet kapunk - legyen az jó, vagy legyen az rossz -, mindig jól tudjunk reagálni, mindig azt nézzük, mit tudunk azzal a többel kezdeni, hogyan és mire tudjuk azt a többet felhasználni. Ne szabjunk gátakat Istennek, s úgy a több jó, mint a több rossz is legyen kedves nekünk. Hisz ha tudjuk, Istenről kaptuk, akkor minden a javunkra válik. S ha róla van szó, ha hívjuk és várjuk, akkor ne gátakat építsünk, ne homokzsákokat pakoljunk, hanem bontsuk meg a gátat, nyissuk ki az ajtónkat, s homok helyett bűneinkkel töltsük meg a zsákokat, s hagyjuk, hadd vigye el a tetőzés az összeset, s a kegyelem minden piszkot elmosó ereje tisztítsa ki alaposan házunk, családunk, lelkünk legeldugottabb rejtekét is.