Avilai (Nagy) Szent Teréz

Mai példapékpünk, Avilai Szent Teréz a kármelita apácák kolostorába lépett be tizennyolc évesen. Nyitott szemével és érzékeny lelkiismeretével észrevette, hogy apácarendje nagyban eltér attól a regulától, melyhez szorosan ragaszkodniuk kellett volna. Éppen ezért sokat fáradozott azon, hogy megreformálja, újra visszavezesse a rendet hagyományaihoz, alapelveihez. Igaz, ezért komoly szenvedéseket és üldöztetéseket kellett elviselnie – éppen a hozzá legközelebb állóktól: szerezetes társaitól. Fáradozásának és a tökéletességre törekvésének azonban meg lett a gyümölcse: ő maga szent lett, és sokakat magához gyűjtött, szintén a szent életre vezetett.

Bizonyára mi is látjuk, érezzük, hogy a mi környezetünkben sem megy minden úgy, ahogyan azt a keresztény erkölcs, a keresztény magatartás, s maga Isten kívánja. Vegyünk példát Avilai Szent Teréztől, s mi se féljünk szólni ott, ahol Istentelenséget, vagy a kereszténységtől eltérő viselkedést, gondolkodást látunk – talán éppen családunk körében. Bátorságunk és effajta igehirdetésünk meghozza gyümölcsét – bár lehet némi szenvedés, üldöztetés, kellmetlenség árán. De a Szentírás ma is figyelmeztet: „Hirdesd az igét. Állj elő vele: akár alkalmas, akár alkalmatlan”.

Szent Lukács

A mindennapi elmélkedés, melyet mi is elvégzünk minden szentmise alkalmával nemcsak arra való, hogy életünket szüntelenül Isten ítélete alatt tudjuk, hanem arra is, hogy magunkon érezzük annak a szelíd és irgalmas Jézusnak a tekintetét, akiről Szent Lukács, mai szentünk ír evangéliumában. A napi elmélkedés nemcsak arra való, hogy megkérdőjelezze tetteink értékét, hanem hogy megmutassa: Isten értékeli gyatra, de sokszor mégis hűséges fáradozásunkat Isten ügyéért. Nemcsak azért elmélkedünk, hogy magunkra ismerjünk az evangélium negatív szereplőiben, hanem hogy választottnak, tanítványnak, küldöttnek is tudjuk magunkat. /Barsi-Telekinyomán/

Szent Lukács evangélista, Krisztus tanítványa minden bizonnyal maga is megélte Jézus könyörületét, irgalmát, s tudta: tovább kell ezt adni, tudnia kell erről minden embernek – hogy mások is megtapasztalhassák Isten szerető irgalmát. Ezért nevezik evangéliumát az irgalmasság örömhírének is.

Mi is, ha magunkra ismerünk egy-egy negatív szereplőben az evangélium olvasásakor – ne féljük kérni az Istent, az irgalmast, hogy vegye el bűnünk, s fogadjon vissza minket. Hisz annyiszor felismerhettük már: Isten bizony kimondja bűnünket, felszólít a vele való szakításra, de ha ezt megtettük, a legnagyobb irgalommal és szeretettel fogad vissza minket. Többek között erre tanít mai ünnepünk és szentünk: Szent Lukács evangélista. Fogadjuk, és éljük meg tanítását.