Szent Pál apostol
az előbb hallott Rómaiakhoz írt levelében egészen nyíltan beszél saját lelki
világáról – saját bűnösségéről. Azt írja: „megvan bennem az akarat a jóra,
de a jót megtenni nem tudom... azt teszem, amit nem akarok, a rosszat.”
Milyen nemes lélekről vall ez az írás, mikor valaki nem azt mondja: nekem még
bűnöm sincs, hanem beismeri hibáit, bűneit, akaratának gyengeségét.
Szent Pál apostol
nyíltan megvallja: harcol a bűn ellen – melyhez a teste ragaszkodik, de nem tud
győzni. Nem tud tőle szabadulni. Ezért teszi fel a nagy kérdést, amelyet talán
már mi is feltettünk egy-egy bűn elleni harcunkban: „Ki szabadít meg e
halálnak testétől?” Ki veheti el bűnösségemet? Hisz nekem sosem sikerül.
Újra és újra ugyanoda esek vissza...
De ugyancsak Szent
Pál, Istentől sugalmazva válaszolja meg e nagy kérdést: Egyedül „Isten
kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” Ő veszi el bűneinket. Az ő
hatáskörébe tartozik, hogy megadja a kegyelmet, hogy egy-egy bűnös szokásunktól
végleg megszabaulhassunk. A mi dolgunk a harc, az állandó igyekvés – mi vetünk,
öntözünk – de a növekedést, a gyümölcsöt Isten adja. Bízzuk rá életünket,
bűnösségünket – hisz ő épp azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa, a
bűnösöket a mennybe fölvigye.
