2013. december 18., szerda

Roráte - 12

A tegnapi nappal egy új részét kezdtük meg az ádventi időnek: a közvetlen felkészülés idejét. Ez az utolsó néhány nap, ami még hátra van Urunk születésének ünnepéig, az evangéliumok segítségével tanít minket. Halljuk, hogyan történt a fogantatás, hogyan látogatta meg Mária Erzsébetet, mi történt Zakariás pappal a templomban...
Ezek az események közvetlenül Jézus születése előtt történtek meg. Isten csodás módon készítette elő a körülményeket, melyekbe Fiának születnie kellett. De nem azt rendezte el, hogy külsőleg legyen minden rendben, hisz még egy ház sem volt, ahol Jézus megszülethetett volna. Hanem az emberi szíveket készítette elő a Megváltó befogadására – ott tett nagy dolgokat.

S ezzel nekünk is azt tanítja: az igazi felkészülés nem az anyagi dolgokat,a  külsőségeket érinti, hanem csakis a szívet: nem azon fog múlni az ünnep minősége, milyensége, hogy „milyen szép a karácsonyfa”, vagy hogy „ragyog-e rajta a sok gyertya”. Szívünket, lelkünket tegyük ünnepváróvá, felkészültté Jézus fogadására.