2013. december 21., szombat

Roráte - 14

Mint az imént hallottuk, már Erzsébet megérezte azt az igazságtalanságot, hogy a végtelenszer nagyobb, és teljesen szent Isten közeledik a bűnös, kis emberhez: „Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” Nem igazságos, mert éppen nekünk, az embernek kellene a legnagyobb alázattal, bűnbánattal közelednie – s még akkor sem lenne köteles ő magához engedni minket. De mégis ezt teszi az Isten. Ő az, aki sokkal gyorsabban közeledik felénk, mint mi feléje – ebben az ádventi időben is.
Minden egyes nap itt a templomban felkínálja nekünk az ő kegyelmeit, segítségét, örömét, erejét. Sőt, ahogy egyik szentünk írja: Isten soha nem ad kevesebbet, mint saját magát.

Mi is kérdezzük ma Erzsébettel, hogyan lehet ez? És egyben higgyünk mindannak beteljesedésében, amit az Úr mond nekünk: ebben az ádventben, ezen a napon is.