2014. február 27., csütörtök

A semmiség is számít /Mk 9,41-50/

A mai evangélimot hallgatva gyorsan felfoghatjuk, hogy az Isten logikája, gondolkodása milyen sokkal különbözik a miénktől. És különösen azt figyelhettük meg, hogy előtte a legkisebb, legjelentéktelebb tetteink is igen fontosak és meghatározóak. Egy pohár vizet adni azzal a szándékkal, hogy Istennek teszem azt: megkapom érte a jutalmat. S ugyanúgy, ha csak egészen kis dologban is szándékosan bűnt követek el: meglesz érte a büntetésem.

Véssük szívünkbe Jézus szavait, s a legkisebb, legjelentéktelenebb dolgunkba is tegyük bele a legnagyobb jószándékunkat, hogy ne büntetést, de jutalmat kapjunk. Így váljék minden cselekedetünk Isten nagyobb dicsőségére.

2014. február 25., kedd

Szent Mátyás apostol

„Kell tehát valaki, aki velünk együtt tanúskodjék a feltámadásról”. Ezekkel a szavakkal választották meg Szent Péter apostol vezetésével és a Szentlélek közreműködésével Mátyást apostolnak. Aki tanúskodik majd a feltámadásról. Ez volt a fő ok, a fő küldetés: a feltámadást hirdetni.

A feltámadás ugyanis hitünk egyik legfőbb eleme – ha nem lenne, az egész hitünk, vallásosságunk balgaság lenne. Erősítse meg a feltámadásba vetett hitünket Szent Mátyás apostol, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni mindarról, amit itt, az Istennél megtanulunk és megélünk. Hogy mi is apostolok, küldöttek legyünk – akik Istenhez, s a feltámadással kezdődő örök életre vezetik a körülöttük élő embereket.

Meghallgatni /Mk 9,30-37/

Jézus arról beszélt az apostoloknak, hogy hogyan fog meghalni, s hogy majd feltámad a halálból. Ők azonban nem értették. A fő probléma azonban az volt, hogy nem csak nem értették, nem csak nem kérdeztek rá szavaira, hanem valami teljesen másról kezdtek el beszélgetni egymás között. Mai szóval így mondanánk: csak fújták a magukét.

Hányszor előfordul ez velünk is: Isten szól hozzám a Szentíráson, a lelkiismeretemen, vagy épp a papon keresztül, én pedig csak a magamét fújom – oda sem figyelek szavaira. Ha kérdezünk valamit, hallgassuk is meg a választ. Főleg, ha Istentől kérdezünk.

2014. február 23., vasárnap

Miserend és hirdetések - Évközi 7. vasárnap


Évközi idő hetedik vasárnapja

A mai evangéliumban Urunk egy nagyon magasztos utat mutat nekünk. Egy olyan utat, olyan életet, mely messze meghalad minden földi törvényt, minden földi egyezséget, sőt még elképzelést is. Ez pedig a tökéletesség útja: az, amelyet ő tökéletesen kijárt, s ezzel kitaposott számunkra. Ez az út a megbocsátás és a szeretettel való viszonzás útja.
A keresztény, Isten kedvében járó ember nem lehet bosszúálló. Mégis oly sokszor bennünk, keresztényekben is ott van az a vágy: a sérelmet, a bántást valahogy viszonozni. Tudta ezt pontosan Krisztus is. És mégis az előbb hallotakat mondta: nem érvényes ránk a szemet szemért, fogat fogért törvény. És mindezt azért tanítja, mert azt is jól tudja, hogy a gonoszságot nem lehet legyőzni, befejezni gonozsággal. Hogy a sértést nem lehet legyőzni sértéssel. A bántást nem lehet legyőzni bántással. Mert ha megkaptuk a bántást, s hasonlóval viszonozzuk, akkor az csak még tovább fajul, s egy ördögi körbe kerülünk – melyből nem lesz kiút. Egyedül megbocsátással lehet a rossz útját elvágni, befejezni, lezárni, s egyedül a megbocsátással lehet egy új irányt mutatni, mely az Istenhez vezet.
Jézus ma egy olyan utat mutat nekünk, mely felülemelkedik az emberi gondolkodáson, az emberi érzéseken, az emberi elveken. Felülemelkedik, de a menny felé emelkedik. Biztos vagyok benne, hogy csak ezen a héten is lesz sok olyan helyzet, mikor valakitől sértést, bántalmat, gonoszságot kapunk. De ott lesz a felülemelkedés lehetősége mindannyiunk számára. Hogy Isten szava szerint szeretettel válaszoljunk. S előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy a szeretet válasza nem csak lezárása a gonoszságnak, de egyben gyógyítója is.
Az igazi keresztény éppen az effajta szeretetről lehet megismerni. Úgy éljünk, hogy Isten felismerje bennünk, hogy mi tényleg hozzá tartozunk, övéi vagyunk.


2014. február 19., szerda

"Hogy érintse meg..." /Mk 8,22-26/

Milyen gyönyörűen írja le Szent Márk: egy vakot vezettek Jézushoz, „és kérték, hogy érintse meg”. Nem határozták meg pontosan, hogy mi a beteg baja, nem mondták el, pontosan mit és hogyan és mikor csináljon Jézus, csak ennyit kértek: érintse meg.
Milyen jó lenne, ha mi is néha ilyen szándékkal jönnénk a szentmisére, Istenhez. Nem ezért, vagy azért, nem magyarázva, hogy hogyan is gondoljuk, mit szeretnénk, hanem csupán egyetlen vággyal: hogy érintsen meg. Úgy, ahogy ő akarja, úgy, ahogy ő azt eltervezte, akkor, amikor ő azt jónak látja.

A mai evangélium ezt tanítsa meg velünk. S ha így teszünk, higgyük el, Istenben nem fogunk csalódni.